Hamilton már jövőre mehet a Red Bullhoz

Hamilton megy vagy marad?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Akár az év végén elhagyhatja a McLarent Lewis Hamilton, és megnyílhat előtte az út a Red Bullhoz. Kérdés, érdemes-e csapatot váltania.

Akár már jövőre a Red Bull versenyzője lehet Lewis Hamilton, állítja a brit Daily Mail. A lap értesülése szerint a 26 éves brit versenyzőt ugyan 2012 végéig köti öt évre szóló, összesen 75 millió font, vagyis 22,5 milliárd forint értékű szerződése.
Ebben azonban van egy olyan kitétel, hogy amennyiben 2011-ben nem nyeri meg Hamilton az egyéni, vagy a McLaren a konstruktőri világbajnoki címet, akkor szabadon távozhat a csapattól.
Erre egyelőre elég csekély az esély. A 19 futamos világbajnokságnak ugyan csak a nyolcadik versenyén vagyunk túl, de Sebastian Vettel 186 ponttal vezeti a bajnokságot, míg Hamilton mindössze 97-et gyűjtve a negyedik. A McLaren ugyan második a vb-n, de 206 pontjával szemben a Red Bullnak már 295 egysége van, azaz a dolgok egyelőre úgy állnak, hogy Hamilton az év végén szabad lesz.
A brit versenyző nem is csinált nagy titkot belőle, hogy három héttel ezelőtt a Red Bull csapatvezetőjével, Christian Hornerrel tárgyalt. Sőt a Red Bull versenyzői tanácsadója, dr Helmut Marko is kifejtette a napokban, hogy Vettel mellett olyan versenyzőre van szükségük, aki hozzásegíti a csapatot a konstruktőri világbajnokság megnyeréséhez is, mivel ez (a kereskedelmi jogokból befolyt összeg szétosztása során) jelentős anyagi előnyhöz juttatja a csapatot.
A Red Bullnak jövőre szerződése van Sebastian Vettellel, de Mark Webberrel csak az év végéig állapodtak meg, és bár az ausztrál úgy nyilatkozott, maradna még egy évet a csapatban, egyelőre nem kötöttek vele szerződést. Vagyis, a Red Bull részéről sincs akadálya Hamilton leigazolásának.
A kérdés már csak az, hogy Hamiltonnak érdemes-e a Red Bullhoz igazolnia. Jelenleg kétség nem fér hozzá, hogy az energiaitalosoké a legjobb autó, de Kanadában bebizonyosodott, hogy a McLaren versenytempója jobb. Valenciában ugyan csapnivaló volt az eredményük, de az egy egészen speciális pálya volt, ahol az új abroncsok miatt lutri volt minden autó beállítása.
A hétvégi Brit Nagydíjtól kezdve betiltják a Red Bull egyik titkos fegyverének mondott meleg fújásos diffúzort, úgyhogy az erőviszonyok megint változnak.
Mindenesetre, ha a McLaren meg akarja tartani Hamiltont, akkor gyorsan ki kell vágnia a rezet, ugyanis amennyiben a Red Bull továbbra is technikai fölényben marad, akkor az ő kezében lesz az aduász a brit versenyzőért folyó játszmában.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

2 thoughts on “Hamilton már jövőre mehet a Red Bullhoz

Vélemény, hozzászólás?