Hamarosan itt a tél, ideje felkészülni!

Lássuk, mire érdemes odafigyelni a tél közeledtével!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

December van, a tél viszont még várat magára. Szokatlanul meleg az idő, azonban nem árt előkészülni a hidegre, hiszen heteken belül betörhet a télies időjárás.


A elmúlt évtizedben megszokotthoz képest lényegesen lassabban érkezett meg a tél az elmúlt pár évben. Idén sem lesz ez máshogy. December van, a nappali maximumok pedig 10 °C fok körüli értékeket mutatnak. Lassacskán azonban ennek vége, és jönnek a mínuszok, ezzel párhuzamosan pedig célszerű autónkat és saját magunkat is felkészíteni illetve ráhangolni a télre. A soron következő gondolatokon, tippeken érdemes gyorsan átfutni, hogy a mi fejünkben is megvannak-e ezek. Ha valami hiányzik, akkor érdemes már most kipipálni őket, hogy a későbbiekben ne érjen meglepetés vagy kellemetlenség emiatt.
Hirdetés

Álljunk szembe vagy képzeljük magunk elé az autónkat, és vegyük sorra, hogy mire érdemes figyelni a tél és a fagy közeledtével. Világító testek tiszták? Választól függetlenül készítsünk be papírtörlőt vagy rongyot és egy permetezős flakonban ablaktisztítót a csomagtartóba, hogy szükség esetén, benzinkút hiányában is tisztán tudjuk tartani az első, a hátsó, valamint az indexburákat. Télen sokkal többet autózunk sötétben, és csapadékos időjárás esetén gyorsabban koszolódik az autó, ezzel együtt a lámpák is.

A fentiek lényegében a látni és látszani elv alapjait képezik, melyhez hozzátartozik az is, hogy az izzók megfelelően világítsanak. Ha szükséges, cseréljük őket, a régebbi autóknál esetleg érdemes a beállításra is időt és némi pénzt szánni. Rengeteg tompított fényszóróval közlekedő, ugyanakkor vakító autóval találkozok jó magam is a téli hónapokban, melynek hátterében a rosszul beállított fényszóró áll.

Ha már világítás, akkor a teljes elektromos rendszert is érdemes ellenőrizni. Az akkumulátor feszültségét, állapotát, elektrolitszintjét is nézessük meg szakemberrel, ha bizonytalanok vagyunk abban, hogy végig fogja-e bírni a téli időszakot. Ha már a motortérben nézelődünk, akkor töltsük fel fagyállóval az ablakmosótartályt és ellenőriztessük a hűtőrendszerben lévő folyadék dermedéspontját. A pollenszűrőket is érdemes kitisztítani vagy cserélni, hogy megfelelő mennyiségű levegőt tudjunk majd juttatni az utastérbe.

Tovább haladva ellenőrizzük az ablaktörlőlapátok állapotát. Ha ridegek és pattogva vagy csíkokban törölnek, akkor érdemes újra cserélni őket. Az ajtók szigetelését érdemes megkenni, hogy a gumikéderek a hidegben és a fagyban ne váljanak rideggé, ami által gyorsabban öregednek és kevésbé szigetelnek. A távirányítású központi zár nélküli autóknál legyen nálunk mindig jégoldó, amelyet a zárba tudunk juttatni. Amennyiben szabadtéren parkolunk az autóval, szintén érdemes jégoldót és jégkaparót tartani az autóban, hiszen az ablakokról segítségükkel könnyebben el tudjuk távolítani a jeget. Fontos! Akkor is legyen ilyen nálunk, ha garázsban parkolunk, hiszen egy-egy út alkalmával néhány órányi kinti parkolás után is szembesülhetünk a fentiekkel.

Érdemes még a magunknál tartani egy kisebb lapátot is, ha van kellő mennyiségű hely, akkor a hóláncot is rakjuk be már most. Takaró, pléd, kis seprű is jó ha van nálunk, továbbá a vontatókötélnek, bikakábelnek is hasznát vehetjük. Fontos, hogy ne mindig csak magunkra gondoljunk, hanem arra is, hogy esetleg mi érkezünk elsőként egy olyan helyszínre, ahol segítségre van szüksége az autóstársunknak.
A téli közlekedés egyik legfontosabb alkatrésze a gumiabroncs. Bizonyára már senkinek sem kell magyarázni, hogy miért is van rá szükség. Nem megfelelő gumival elindulni télen komoly felelőtlenség, és nagy veszélyt rejt mind magunkra, mind pedig a többi közlekedőre nézve. Amennyiben téli gumink van, érdemes ellenőrizni a profilmélységet. 4 mm alatt célszerű cserélni, ezen kívül a DOT számot is nézzük meg. Ha 5 évnél idősebb, akkor kopottságtól függetlenül szintén el kell gondolkodni a cserén, de a megfelelően tárolt abroncsok még nyugodtan használhatóak 5 éves kor felett is. 10 évnél idősebb téli gumival viszont már valóban nem ajánlott közlekedni. Figyeljünk arra, hogy sehol ne legyen eltérés. Legyen mind a négy keréken téli gumi, a mintázat tengelyenként eltérhet, de nem ajánlott. Mindig a jobb minőségűt tegyük hátulra. Igaz, hogy ezzel elsőkerékhajtásnál a hajtott kerék nem fog úgy tapadni és alulkormányzott lesz az autó, ez azonban még mindig jobban kezelhető, mint az, amikor a hátulja indul el. Komolyabb rutin nélkül ebből biztos, hogy megpörgés lesz, jobb esetben csak az árokba esünk be, de ugyanennyi az esély arra is, hogy egy szembe jövő kamionnak vagy az út széli fának csapódunk.

Ha már vezetéstechnika, akkor legyünk őszinték magunkkal szemben. Nagyon sokan nem merik bevallani maguknak, hogy nem tudják megfelelően kezelni az autót veszélyhelyzetben, például egy komolyabb megcsúszásnál. Miért is tudnák? Ilyet nem oktatnak a tanfolyamon (sajnos). Maximum elméletben, de az édes kevés. Vegyük a bátorságot, ne sajnáljuk rá az időt és a pénzt, menjünk el még a rossz idő beállta előtt egy vezetéstechnikai tréningre és tanuljuk meg az autónk határait a gyakorlatban is. Mind száraz, nedves és csúszós körülmények között. Amellett hogy hasznos, még élvezetes is, és ami a legfontosabb, hogy jóval nagyobb tudással és felelősséggel fogunk tudni közlekedni a kurzus után.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

23 thoughts on “Hamarosan itt a tél, ideje felkészülni!

  • 2017.10.28. at 10:25
    Permalink

    A rutin és a forgalmi vizsga közé kötelezően beiktatnék egy ilyet 🙂

    Vicc nélkül. Sosem voltam, de jó mókának tűnik; ha pedig még tanulok is valamit, akkor aztán ténlyeg megérte

  • 2017.10.28. at 10:25
    Permalink

    [i]„Az a baj, hogy ezek a tréningek elég drágák. Nem tudom ki engedheti meg magának ma itthon, hogy évi rendszerességgel befizessen rá.”[/i]
    -2 tank benzin ára
    -Egy casco önrész ára
    -1 havi cigi adag ára
    -2 havi telefonszámla ára

    [i]” És szerintem akikkel tényleg baj van a forgalomban azok meg tipikusan nem erre fognak költeni.”[/i]
    Ebben egyetértünk. Ám erre mindenkinek költenie kellene. A magam részéről 2 évente egyszerűen kötelezővé tenném az időszaki KRESZ vizsgával egyetemben.

    [i]„Viszont az ilyen rövidebb kurzusok inkább csak arra jók, hogy az ember az autó és a képességei határait feltérképezze.”[/i]
    Ez így igaz. Ám ez rengeteg embernél segítene felismerni azt, hogy mennyire fogalmatlanul is vezet? Sokakban oszlatná el a hamis biztonságérzet, a sérthetetlenség illúzióját.

  • 2017.10.28. at 10:25
    Permalink

    [i]Most tekintsünk el a jelenlegi politikai/földrajzi terminológiától[/i]

    Már hogy a viharba lehetne eltekinteni? Nem az Európa, amit te szubjektíve annak tartasz, csak mert egyes országokat lenézel.

    [i]szerintem még ők is sokkal normálisabban vezetnek mint itthon. [/i]

    Az jó, ha szerinted. Nekem nem „[i]szerintem[/i]” van, hanem személyes tapasztalataim. 🙂

  • 2017.10.28. at 10:25
    Permalink

    Most tekintsünk el a jelenlegi politikai/földrajzi terminológiától, besorolástól, de neked ezek közül melyik számít európai országnak? Mert nekem az olaszokat leszámítva egyik sem. És közlekedést tekintve az olaszok sem tartoztak soha sem a normálisan közlekedő népek közé, bár szerintem még ők is sokkal normálisabban vezetnek mint itthon.

  • 2017.10.28. at 10:25
    Permalink

    Nem lettek azok többen, csak átalakultak. Régebben meg többnyire az ezres Swiftesek voltak a legarrogánsabbak, mert abban ugyanennek az állatfajnak a kisebbségi komplexusa jött ki.

  • 2017.10.28. at 10:25
    Permalink

    Olaszország, Ukrajna, Románia, Horvátország, Szerbia? Soroljam még, mely országok vannak fényévekre tőlünk?
    Én is megállok, ha a gyalogos a zebra felé közelít, pedig nincsenek finn felmenőim…

  • 2017.10.28. at 10:25
    Permalink

    Én nem tapasztalok semmi javulást. Sőt. Amióta kintről töménytelenül hozzák be ezt a sok letűnt felső/közép kategóriás autót, amiket viszonylag olcsón meg lehet kapni érezhetően több a hülye, a felsőbbségi komplexusos amőba.

  • 2017.10.28. at 10:25
    Permalink

    De Európához viszonyítsunk már ne a törökökhöz vagy a Balkánhoz. Nem ott élük keleten, hanem Európa közepén. A finneknél, ha közelítesz a zebrához megállnak.

  • 2017.10.28. at 10:25
    Permalink

    [i]És ez a kialakult helyzet, közlekedési kultúra vagy inkább annak hiánya[/i]

    Ezzel azért vitatkoznék. Jártam már jó pár országban, hidd el, mi közlekedési kultúrában a világ szűk 10%-os elitjébe tartozunk.
    Isztambulban pl. a párommal eszünkbe nem jutott átmenni a gyalogátkelőn, ha 100-150 méteren belül jármű közeledett, mert egyrészt nem a megengedett sebességgel haladt, másrészt mert eszébe nem jut használni a féket, csak a dudát. De ez csak egy eset. És ahogy keletebbre megyünk, ez egyre rosszabb. Nálunk az ilyenek azért elég elszigeteltek, sőt, az utóbbi pár évben én javulást vélek felfedezni.

  • 2017.10.28. at 10:25
    Permalink

    Nagyon igazad van. Olyan, hogy közlekedési morál, itthon nem létezik. Nyilván nem látod, hallod az éppen körülötted lévő többi kocsiban ülő embert, pedig sokszor szívesen meghallgatnám én is, ahogy az őseimet szidják:)

    A baleseti statisztikák is alátámasztják, amiket írsz. Tényleg elborzasztó. És hány ártatlan halt már meg vagy lett nyomorék drogos, részeg ámokfutók miatt…A zéró tolerancia egy ideig működött, de több kell a balesetek visszaszorításához. A fejekben kellene, hogy rend legyen. Ez a rohanás egyébként rányomja a bélyegét sok más területére is az életnek, elég, ha csupán a fogyó magyar népességről írok, ami a rohanó életvitelünkre nagyban visszavezethető. De ez már más lapra tartozik.

  • 2017.10.28. at 10:25
    Permalink

    Tipikusan azok az emberek akik nagyobb autót vesznek mint amit meg tudnának fizetni, persze téli gumira már nem futja, na meg egyébként is minek, ők tudnak vezetni. Vezetéstechnikai tréningre sem fognak költeni, mert a haverral majd elintézik a havas úton, és a tréning szerintük baromság, az ára egyébként is kell benzinre, mert hát a nagy autó sokat is fogyaszt. De gondolom mindenki ismeri ezt a fajta amőbát. És ez a kialakult helyzet, közlekedési kultúra vagy inkább annak hiánya valahol a rendőrség hibája is valamilyen mértékben, mert minden évben egy halom pénzt szórnak ki mindenféle biztonsági kampányra ami persze nyilván valahol tényleg fontos, de a végén mindig a normális lakosság vegzálásában és a háromlábú nyomogatásában merül ki a dolog ahelyett, hogy inkább az ilyeneket szedegetnék ki a forgalomból. Mert ezzel lehetne leginkább a baleseteket megelőzni. Sajnos akik ezeket a cikkeket olvassák nyilván mindent megtesznek a biztonságuk érdekében, de nem ők fogják okozni a balesetet vagy bajt nagy valószínűséggel.

  • 2017.10.28. at 10:25
    Permalink

    Nézd én nem akarok senkire sem mutogatni. Nem ismerek személyesen senkit sem nem tudom ki hogyan viselkedik az utakon. Az biztos, hogy szerintem nagyon sokan túlságosan sokra tartják a képességüket mint amire képesek lennének a való életben. Nap mint nap pl a seggemben jönnek 2 centire, előznek ha egy sor halad és közben szemben is jönnek, ész nélkül rángatják az autót, stbstb. Hatalmas bajok vannak fejben az utakon. Azt egyébként pont leszarom ha valaki saját magát öli meg mert hülye, azzal van bajom, hogy általában más is van az utakon, akiket ezek az emberek folyamatosan veszélyeztetnek.

  • 2017.10.28. at 10:25
    Permalink

    Az a baj, hogy ezek a tréningek elég drágák. Nem tudom ki engedheti meg magának ma itthon, hogy évi rendszerességgel befizessen rá. És szerintem akikkel tényleg baj van a forgalomban azok meg tipikusan nem erre fognak költeni. Egyébként jó dolog, főleg egy hosszabb, ott tényleg lehet tanulni. Viszont az ilyen rövidebb kurzusok inkább csak arra jók, hogy az ember az autó és a képességei határait feltérképezze. Bár az is fontos dolog.

  • 2017.10.28. at 10:25
    Permalink

    Pár hete voltam újra ilyen tréningen. Az oktató többek között azt is elmondta, hogy a gyakorolt dolgok 2 évig sem maradnak benne az ember kezében. Ha nem gyakorolja, elfelejti. Igaza lehet, hiszen az autóversenyzők sem azért edzenek, mert szeretnek kocsikázni. Ezeket tényleg gyakorolni kell. Nem szóban, meg a wikipádiából, hanem a valóságban.

  • 2017.10.28. at 10:25
    Permalink

    Az a baj, hogy pont a nagy önbizalmú hülyék, akik születésüktől fogva mindenkinél jobban tudnak vezetni, nem fognak elmenni vezetéstechnikai tréningre.

Vélemény, hozzászólás?