Ha nem elég nagy neked a Duster, akkor a Bigster a te Daciád!

Íme a Dacia zászlóshajója!

Formailag hasonló, ám jóval nagyobb utasteret rejt a Bigster, mint a Duster. Ám megmaradt a C-szegmens térfelén a CMF-B padlólemezen, szóval nagy, de még nem ostromolja a középkategóriát. Ebből következően az ára is baráti maradhat a dráguló piacon.

Annak idején nagyot szólt a Dacia Bigster tanulmányautó, amelynek aztán az új Duster napjainkra felhasználta a legtöbb dizájnelemét, ám most itt a Bigster szériaváltozata. Valójában egy nagyra nőtt Dusterré szelídülve, de így sem okoz csalódást.
Hirdetés
A CMF-B platformra épül, viszont ez már egy ténylegesen C-kategóriába sorolható SUV. A képek nem adják vissza a méreteit, pedig tényleg tekintélyesebb, mint a Duster. A számadatokat hívom segítségül, hogy ezt érzékeltessem, de majd úgyis akkor fogjátok igazán érezni, amikor meglátjátok az utcákon (türelem, jövőre érkezik). Szóval a tengelytávolsága 4 centimétert nőtt a Dusterhez képest, így 2,70 méterről beszélhetünk. Ennél azonban sokkal többet mond, hogy a karosszéria hossza 23 centiméterrel gyarapodott 4,57 méterre. Ez és az 5 centiméteres felfelé növekedés (1,71 méter) előrevetíti, hogy bent tényleg nagyobb a hely. Mondjuk nem széltében, mert az autó szélessége továbbra is 1,82 méter. A formáját nem is ragoznám tovább. Egyszerűen menő. Igen, eljutottunk oda, hogy a Dacia menő autókat gyárt! Izmos, masszív, jól állnak neki a domborítások és az újrahasznosított műanyag elemek is. De a hűtőmaszk, a fényszórók és a hátsó lámpák már nem fognak döbbenetet kiváltani a Duster után. Látványos hátul a Dacia felirat is, viszont a spórolás felbukkan a típusfeliraton, ami matrica, akárcsak a külső visszapillantók alatti dísz, a megfizethetőségért azonban kompromisszumokat kell kötni.
Hirdetés
Bent nem fogod a prémium kategóriában érezni magad, viszont egyáltalán nem kell bánkódni azon sem, amit kapsz. Ha tapizhatnékod támad, akkor kemény, de valójában tartósnak tűnő műanyag burkolatokkal, kellemes szövettel találkozhatsz, hangulatos formai elemekkel megspékelve. A vezető digitális műszeregységről tájékozódhat, felszereltségtől függően 7, vagy 10 colos mérettel, középen pedig az infotainment 10 colos érintőképernyője trónol, ami az alapfelszerelés része. Mivel egyelőre csak statikus bemutatón találkoztam az autóval, az ülésekben nem tölthettem sok időt. Az első benyomások alapján kényelmesek, egy kicsit lehetne jobb az oldaltartásuk elöl, viszont hátul meg bazinagy lábtér és fejtér vár az utasokra, na meg a YouClip rendszer öt rögzítőpontja. A csomagtér alaphelyzetben 667 literes (VDA), a hátsó ülések 40/20/40 arányban oszthatók, lehajtásukkal pedig 2,7 méter hosszú tárgyak is beférnek. Motorfronton egy nagyon józan palettát kínál a Dacia. A csúcs a Hybrid 155 névre hallgat. Ebből nem nehéz kikövetkeztetni, hogy 155 lóerős full hibrid rendszerről van szó. Ennek alapja négyhengeres 1,8 literes benzinmotor. Ehhez kapcsolódik két villanymotor és az 1,2 kilowattórás akkumulátor. A mérnökök azt ígérik, hogy városi használat során 80%-ban villannyal közlekedik majd.
Hirdetés
Aztán van itt még TCe 140, ami a háromhengeres, turbós egykettest takarja. Ennek 140 lóereje hatfokozatú manuális sebességváltón keresztül jut az első kerekekhez. Ja, és 48 voltos lágy hibrid rásegítést is kap.
Ugyanez a motor ECO-G néven LPG tartályokkal kiegészülve egy még gazdaságosabb modellként is hazavihető. A vegyes benzin/gáz üzem akár 1450 kilométeres hatótávot is eredményezhet. Persze már ez is lágy hibrid rendszerrel rendelkezik, az pedig gombnyomásra is változtatható, hogy az 50 literes benzin-, vagy a 49 literes gáztartályból igyon-e a motor. Végül, akik tényleg terepeznének is, választhatják a TCe 130 4x4 modellt, amelyben szintén háromhengeres benzinmotor található, de ennek ereje, mind a négy kerékhez eljut. És ebben már üzemmódválasztó is található, hogy a megfelelő körülményekhez igazíthassa a hajtásláncot a sofőr. Biztonság terén is hozza a ma elvárható szintet. Felszereltségtől függően rengeteg vezetősegédet kaphat. A szintek elnevezései pedig: Essential, Expression, Extreme és Journey. Az alapárat 25 000 euróra lőtték be, ami épp 10 millió forint alatti értéket jelent, és tök jó lenne, ha ez a 9 990 000 forint megmaradhatna jövőre, amikor a hazai márkakereskedésekbe érkezik a típus. Szedd össze magadat forint árfolyam, és lassíts kérlek „kedves” infláció! A full hibrid viszont 30 000 euróról indul majd, ami kb. 11,9 millió forint. A nagyközönség egyébként először a Párizsi Autószalonon találkozhat majd a Bigsterrel élőben, aztán apránként elindul a forgalmazás is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

5 thoughts on “Ha nem elég nagy neked a Duster, akkor a Bigster a te Daciád!

  • 2024.10.09. at 23:57
    Permalink

    Az, hogy menő, elég szubjektív. Nekem pl. nem tetszik. A hátsó ajtón a kilincs itt is elcseszett, a hátulja meg számomra csúnya. Nem szép a hátsó lámpa és hátul oldalt az a domborítás is furcsa. Persze majd élőben meg kell nézni. A hamarosan érkező új MG HS sokkal jobban tetszik, és abban 1.5-ös 4 hengeres turbo benzinmotor van. De nyilván kicsit drágább lesz majd.

  • 2024.10.14. at 14:13
    Permalink

    Magas és keskeny a méretéhez képest, az ekkora autók jóval szélesebbek (ez előnyös tulajdonsága, bár nem lesz tőle szép). A Duster keskenysége akkor feltűnő ha előtted megy egy másik autó mellett és a Bigster még hosszabb, egy hosszabbított csomagtartójú Duster.

Vélemény, hozzászólás?