Ha nem cserélsz nyárira, már most megégetheted a téli gumidat!
Nyárigumiteszt 2019: megmértük, mit tudnak a legnépszerűbb abroncsok
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Itt a tavasz, össze is vetettünk 18 abroncsgarnitúrát, hogy saját eredményekkel mutathassuk meg, miért kell nyári gumira váltani, milyenre érdemes.
Első gumitesztünket 2012 őszén készítettük el a nonstopgumi.hu csapatával, azóta mondhatni függők lettünk. Maga a teszt és az eredmények is élesen mutatják, hogy mennyire fontos a jó gumiabroncs. A mogyoródi Tanpályához már szinte hazajárunk, hiszen minden évben készítünk a közlekedésbiztonság fokozásáért nyári és téli tesztet is, de az elmúlt években megejtettünk egy-egy kánikulai mérést, és amikor volt hó télen, akkor egy-egy valós havas tesztet is. Most viszont hirtelen kitavaszodott, sőt, szinte nyár lett, így neki is estünk a tesztelésnek, amit ma már 205/55 R16 méretben végzünk. Eleinte még a 195/65 R15 méretet vizsgáltuk, hiszen akkor az volt a legnagyobb példányszámban eladott abroncs (hazánkban), ma viszont már a 205/55 R16 a kompakt szegmens alapmérete, így ebből fogy a legtöbb. A teszthez ezúttal is a népszerű Skoda Octavia kombijait használtuk, két példányban, amíg az egyikkel mértünk, addig a másikon kereket cserélt a nonstopgumi szerelője.
Ezeket vizsgáltuk:
- Fékút 60 km/óráról száraz aszfalton
- Fékút 60 km/óráról nedves aszfalton
- Kigurulás 15 km/órás tempóról (enyhe, konstans emelkedőn) a gördülési ellenállás vizsgálatára
- Menetzaj 60 km/óránál
- Kanyarsebesség száraz úton: adott íven elérhető maximális sebesség
- Kanyarsebesség nedves úton: adott (de a szárazzal nem azonos, annál nagyobb) íven elérhető maximális sebesség
- Kopásállóság: a teszt végén látott kopási kép pontszáma
Méréseink a szokásosak, fékút - száraz és nedves aszfalton - 60 km/óráról, kanyarjellemzők vizsgálata (adott íven elérhető legmagasabb tempó), a gördülési ellenállást mutató kigurulás vizsgálata, beltéri zaj, végül pedig a kétszer 5 vészfékezésen és ugyanennyi határhelyzeti kanyarodáson túlesett abroncsok kopási képét pontoztuk. Vannak abroncsok, amelyeket megviselt ez a teszt is, vannak, amelyeken alig látszott.
Az eredmények értékeléséhez el kell áruljunk néhány kulisszatitkot, pontosabban a mérés körülményeit.
Összértékelésünkhöz természetesen az egymáshoz viszonyított pontszámokat vettük figyelembe, legnagyobb (30%-os) súllyal a száraz aszfalton mért fékút számít, 20%-ot adtunk a nedves úton adódó fékútnak, 10-10%-ot a kanyarjellemzőknek és a kigurulásnak, 15 százalékot a kopási képnek, 5 százalékot a zajszintnek, amit az utastérben mértünk, s amiben csak egyik tényező a gumiabroncs.
A mi összesített eredményünk mellett a cikk aljánál található változtatható súlyozású kalkulátorunk segítéségével mindenki megkaphatja saját preferencia-rendszere szerinti sorrendjét is!
Ha valakinek leginkább a száraz úton mért fékezhetőség (vagy a tartósság) számít, akkor az ő győztese ugyanúgy a Michelin Primacy 4 lesz, ahogyan a miénk is. Száraz úton minimális volt a Goodyear EfficientGrip Performance és a Michelin CrossClimate+ lemaradása is, de miként az látható, a Continental PremiumContact 6 és a négyévszakos Bridgestone WeatherControl A005 is 40 centis szóráson belül volt, a Hankook Kinergy Eco2 K435, a Firestone Roadhawk és a Barum Bravuris 5 is 0,9 méteren belül maradt, ami persze lehet már akár sok is. Száraz aszfalton nagy különbségek persze nem adódnak, a legtöbb abroncs a legjobbhoz mérten 1 méteren belül maradt, a négyévszakosok zöme azonban már nem, ahogyan a téli gumik sem, és itt még csak 60 km/órás tempóról volt szó. Ezért fontos - nagyon - az évszaknak megfelelő, leginkább nyári gumira váltás.Vízen fékezhetőségben már nagyobb különbségek adódhatnak, s az se tévesszen meg senkit, hogy itt a Goodyear EfficientGrip Performance lett az első, ugyanis az mutatta az egyik legjelentősebb amortizációt a teszt során. Az erősen kopó Goodyearhoz mérten 1 méteren belül maradt a Continental PremiumContact 6, a Bridgestone Turanza T005, a Michelin Primacy 4 és a Hankook Kinergy Eco2 K435 is. A négyévszakosok közül itt a Bridgestone Weather Control A005 tudott még jó eredményt elérni, a Michelin CrossClimate+ csak kielégítőt, ahogyan a használt, még szinte átlagos állapotú, 3 éves nyári gumiabroncs is a mezőny utolsó harmadában végzett. A használt és az új, télen tesztgyőztes téli gumi, valamint a négyévszakos abroncsok zöme itt is rosszul szerepelt.
a téli gumik érezhetően égett szagot adtak, amiből a nyári alapokra épülő Michelin CrossClimate+ és a Bridgestone Weather Control A005 kivételével a négyévszakosok is nyújtottak ízelítőt, hiszen azok is téli alapgumira készülnek.
A tesztelt abroncsok közül a Continental adta a legjobb kigurulási értékeket, ahogyan nyári gumijuk (a PremiumContact 6) kopási képét tekintve is az élen álló Michelinnel azonos pontszámot kapott. Összességében - a mi, már ismertetett - súlyozásunk szerint tavaly után idén is Michelin Primacy 4 lett a teszt győztese, de előnye már nem olyan jelentős, mint tavaly volt. A Continental PremiumContact 6 egyértelmű fejlődés elődjéhez mérten, ami tavaly nálunk és idén az ADAC tesztjén is csak a középmezőnyben szerepelt. Apropó, ADAC: az megvan, hogy náluk a Michelintől csak a CrossClimate+ szerepelt idén? Mindegy is, mi a saját tesztünknek, a saját mért eredményeinknek hiszünk leginkább, ezeket mutatjuk is kivétel nélkül. Az alábbi táblázatban és a letölthető pdf-ben is.
Ár - 205/55 R16 | |
Michelin Primacy 4 | 26 990 |
Continental PremiumContact 6 | 26 184 |
Bridgestone Turanza T005 | 25 945 |
Hankook Kinergy Eco2 K435 | 18 846 |
Davanti DX390 | - |
Continental AllSeasonContact (négyévszakos) | 29 693 |
Michelin CrossClimate+ (négyévszakos) | 32 376 |
Bridgestone Weather Control A005 (négyévszakos) | 28 639 |
Firestone Roadhawk | 19 343 |
Goodyear EfficientGrip Performance | 23 726 |
Momo Outrun M20 | 17 581 |
Kleber Quadraxer 2 | 18 970 |
Barum Bravuris 5 | 17 591 |
Vredestein Quatrac 5 (négyévszakos) | 26 924 |
Apollo Alnac 4G All Season (négyévszakos) | 20 825 |
Tesztgyőztes téli gumi | - |
Használt nyári gumi | - |
Használt téli gumi | - |
Nyilván nem nyúlunk mellé, ha a dobogón szereplő prémiummárkák abroncsaiból választunk, de ha az ár/érték arányt nézzük, a negyedik helyezett Hankook tűnik a legjobbnak. Érdekesség az ötödik helyen végzett Davanti, ami bár jó minősítésű, mégsem tudjuk teljesen nyugodt szívvel ajánlani, mert elvétve kapható csak, s azt is tudjuk, az eltérő gyártási idők jelentősen eltérő jellemzőket adhatnak, így messze nem biztos, hogy a megvásárolt példány is olyan jó lesz, mint a tesztre érkezett. Ahogyan azt is meg kell jegyezni, hiába szerepelnek a középmezőnyben négyévszakos abroncsok is, azok egyrészt drágák, másrészt mint azt tudjuk havas tesztünkből és az összes nyáriból is, átlag feletti kopást, amortizációt mutatnak. Ahogyan a dobogós abroncsok tudása, úgy az is biztos, hogy egy kopott, bár még az előírásoknak megfelelő nyári vagy akár egy teljesen új, tesztgyőztes téli guminál is jobb bármely nyári vagy négyévszakos, de új abroncs. A használt, akár csak "lejárásra" vagy lustaságból/időhiány miatt fent hagyott téli gumi pedig a létező legrosszabb és leginkább rizikós választás, amit a legkevésbé sem ajánlunk. Tessék ezek alapján, felelősséggel gumit választani!
Az lehetséges, hogy egy guminak ennyivel jobb legyen a fékútja vízen mint szárazon?
14.9 vs 14.3 Goodyear
A vázolt körülmények (hidegebb, másik felület) mellett simán!
Örülök hogy bekerült a Continental AllSeasonContact, még viszonylag kevés tesztben látni. Ez alapján a legjobb téli-alapú négyévszakos lehet, a téli alapgumis négyévszakos pedig szerintem az, ami ide hozzánk való. A nyári alapúak mint a CrossClimate inkább olyan helyekre valóak mint anglia, vagy franciaország partmenti részei, ahol a tenger miatt alig-alig van kemény fagy.
Én ősz óta koptatok egy ilyen szettet, egyelőre úgy tűnik tökéletes választás azoknak akik kevesebbet autóznak. Bár egyszerre nagy befektetés, igen drága, de aztán nem kell cserélgetni és jobb a kihasználtsága is, hiszen aki keveset megy az 2 külön szettet nem tud elkoptatni mielőtt elöregednének. Ezenkívül külön meglepett azzal is, hogy az alacsony gördülési ellenállása nem csak marketing duma, tényleg észrevehető a fogyasztáson.
Mekkora a fogyasztáscsökkenés mértéke? 0.05 liter/100km? Több nem nagyon lehet, ha nem csak azért mész lassabban, mert lassabban szeretnél menni.
A másik, hogy ha valaminek kisebb a gördülési ellenállása, akkor törvényszerűen a tapadása is. Ahogy öregszik majd a gumi, annál rosszabb eredményt produkál (második télen hóban nálam elég szar volt a CC+ 30ekm után, szárazon és nedvesen viszont nem volt vele semmi gond. Most van benne 35, idén ősszel megy a kukába szerintem 50e/2 év után. Ha úgy jön ki a lépés, szívesen oda is adom gumitesztre, 205/55R16.
Egész télen jó minőségű nyári gumival mentem télen Pesten, soha meg nem csúsztam, felesleges ez a gumi mizéria.
Amíg nem megyünk hóban, jeges úton, addig valóban nincs gond. Viszont ott életveszély a nyári gumi!
Egyetértek Mátyással. A rövid választ annyival egészíteném ki, hogy a nincs gond azt jelenti, hogy nem katasztrofális a nyári gumi teljesítménye hidegben. Szárazon még csak-csak elmegy, nedves felületen szimplán csak pocsék, de még nem feltétlenül köt ki az árokban az ember.
Hóban, jégen viszont nem jut messzire a nyári gumi!
Ellenben milyen gyakran találkozik hóval vagy jéggel az ember? Telente alig néhány héten. Ha a vezető nem a hajnali órákban vezet, akkor szinte sose. Szóval elég széles azoknak a köre, akiknek a téli gumira szinte sosincs szüksége.
Ezen állításokat alátámasztandó részletek lejjebb.
Utánanéztem az Országos Meteorológiai Szolgálat publikusan elérhető adatbázisában. Adat csak 2010 előttről érhető el ingyenesen, de azok alapján az utolsó 20 évre nézve évi 8-38 nap akad, amikor téli jellegű csapadék van fagypont alatti napi minimum hőmérséklettel. És ebbe már beletartozik a szinte mérhetetlen (0.01 mm) ködszitálás is, ha a hőmérő higanyszála hajnalban belenyalt a -0.1 C°-ba, miközben nap közben 10 +C° volt.
Ha szemmel már látható mennyiségű, mondjuk 1 mm minimum csapadékot veszünk számításba, akkor már akadnak évek, amikor egyetlen napon sem volt télies körülmény, de a téliesnek tekintett napok száma is úgy általában felére csökken.
Ha valakit érdekel a konkrét személyre szabható riport, bökjön meg, és megosztom a linket.
Nem mizéria hanem /szerintem/ a cikkírónak vagy saját gumi-szervíze vagy valami
érdekeltsége van e bizniszben !! Most már „égetés” meg életveszélyt emleget a
téli-gumi használata miatt !! Noha ő is megírta hogy a puhább gumik jobban tapadnak akkor?? Ne féltse a zsebemet hogy hamarabb elkopnak…kopjanak de
ha nem kopnak még a sufniban „pihenve” is öregednek és idővel azért lesznek ve-
szélyesek !! Minden estre én univerzális téli-nyári gumikat használok autóimon és
1968 óta soha nem voltam veszélyben a gumik miatt.
Érdekes felvetés! A gumiteszt során ketten ültünk az autóban, végig: a Tanpálya egy instruktora + én. Mindketten elkötelezettek vagyunk a közlekedésbiztonság iránt. Mért értékekkel mutatjuk, hogy nem jó a téli gumi nyárias körülmények között. Meg lehet úszni nyilván sok helyzetet bármilyen abronccsal, de van olyan, amit nem. Mi azt javasoljuk, tegyünk meg minden óvintézkedést, ilyen a megfelelő gumiabroncs is.
2 éve Nexen HD blue-val nyomom (4 évszak) még soha nem csúsztam meg, nagyon jó a fogyasztása és sokkal jobb vezetni, mint acélfelnin a télit. Ami leette a hajamat. Cserébe huppogott és semmivel nem volt jobb a tapadása. A nyárit is akkor ajánlom, ha valakinek új autója van és sokat megy. Amúgy feleslegesnek érzem az esetek 80%-ban a gumicseréket. Egyrszt állandóan tárolni kell valéahopl, ott szinte majdnem ugyanúgy öregszik, tehát 5 évente így is-úgy is le kéne cserélni.
Hegyvidéken más a helyzet persze, de az emberek jelentős része nem a mecsekben meg a mátrában használja a kocsit.
Kérdés Katona Mátyáshoz, a cikk szerzőjéhez:
Létezik, hogy 40%-os eltérés legyen a kigurulásnál mért értékek között? A legjobb Continental PremiumContact 6 másfélszer messzebb gurult az utolsó helyezetteknél, messze kilóg felfelé a mezőnyből.
Ez olyan hatalmas különbség, hogy mérési hibára gyanakszik az ember. Ez alapján kb. harmadával kéne kevesebbet fogyasztania, mint a mezőny alsó fele. Ami ha igaz, akkor az összes fogyasztás-károsanyagkibocsátás csökkentő trükk helyett kötelezővé kéne tenni minden járműre! 🙂
Kedves Tamás!
Jogos a felvetés, de azt gondolom, hogy hasonló eredményt gyártók is mutattak már ki, így nem zárom ki, hogy valóban vannak ennyivel jobb gördülési ellenállású abroncsok. A fogyasztásban ez persze csak egy tényező, ugyanakkor igenis meg tud mutatkozni. A családban például van két Prius 2 is, az egyiken Michelin Energy Saver abroncs van, ami érezhetően alacsonyabb fogyasztást ad (váltott sofőrrel is), mint a másikon lévő Matador. Téli abroncsból azonos van, akkor ez a különbség nem is mutatkozik meg.
Üdv,
Katona Mátyás
Köszönöm a választ.
Természetesen a gördülési ellenállás (amit az abroncs kigurulási tényezője befolyásol) mellett a légellenállás jobbára nagyobb részt felelős a fogyasztásért (a gyorsításokon kívül). Ez tiszta sor.
Amennyiben realisztikus ilyen hatalmas különbség, akkor adódik a kérdés, hogy mégis mekkora tényleges fogyasztásbeli különbségre fordítódik le? Ez nyilván erősen függ a tesztelési módszertől, de mondjuk a standard NEDC vagy WLTP metodika mentén mérhető lenne. Érdekes lenne látni, hogy a legjobb és a legrosszabb kigurulású abroncsok között mekkora fogyasztáskülönbség adódik ezen ciklusok egyikében. Abból lehetne következtetni a kigurulás és a fogyasztás közötti direkt összefüggésre – deciliter / 100 km viszonylatban.
Persze ez már kissé messzire vezet az eredeti abroncsteszttől. Mindenesetre hiánypótló lenne.
Udv! Nos mivel en a Michaelin ceg egyik leany vallalatanal dolgoztam nem hagynam szo nelkul a cikket! Schumi forma 1 es autojara meg a sibalesete elott szerencsesek voltunk mert mi vittuk a kerekeket amit rendeltek! Egy biztos,hogy a Tuv az Adac meresei adatai szempontjai szerint meg mindig magasan elhuznak a klasszikusok! a Hankook gumiabroncsok azert is olcsobbak mert hamarabb oregednek ! A Michaelin,Goodyear,Pirelli, a legjobbak! De szerintem egy uj Lamborgini re vagy Maserati sls Mercedes -en lehet léatni mik diszelegnek! De sajnos otthon meg a gumicsere is luxus nemhogy a telirol a nyarira valtas! Aki meg ezt nem veszi komolyan ahogy olvasom a hozzaszolasokat az nincs tisztaban a kovekezmenyekkel ! Telen hoesesben meg a forgalmit is bevonatnam aki tisztelenul nyari gumiabroncsokkal mereszkedik ki a forgalomba !Ember ??? Fizika nem pedig a buta suletlenseg ,hogy igy meg ugy en vigyazok! Tisztelet a kozlekedesben !
Érdekes felvetés, hogy mi alapján válasszunk gumiabroncsot.
https://maradokapenzemnel.blog.hu/2019/04/27/melyik_most_a_legjobb_nyarigumi_amelyik_visszahozza_az_arat
Csakis Energy Savert szabadna mindenkinek venni, punktum.