Ha minden Ford Transit ilyen lenne, a többség futárnak állna

Néha megőrül a Transit-részleg, megint egy sportfurgonnal rukkolt elő a Ford

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az MS-RT Transit egy régi hagyományt folytat, de ezúttal a gázolajosok mellett akár elektromos hajtással és kérhető a tuningolt dobozos.

Évtizedek óta újabb és újabb sportos Transitokkal örvendezteti meg az arra fogékony közönségét a Ford. A legújabb kiadás alapját a tavaly bemutatott Transit Custom adja, és az M-Sporttal közösen fejlesztették sportossá.
Hirdetés
A friss típus a generációváltással eleve morcos tekintetet kapott, aminek így kifejezetten jól áll a tuning. Az első lökhárító jóval hangsúlyosabb és sportosabb, látványosak a kamu levegőnyílások és a légterelő élek. A felnik 19 colosak, az oldalnézetet a küszöbtoldat és a sárvédőre vágott nyílások dobják fel. Hátul nem maradhatott el a diffúzor, ami itt kevés funkcióval bír, a hátsó szárny szintén csak dísz.
Az utastérben néhány logó emlékeztet a különleges változatra, illetve az első ülések jelentős oldaltámasza jelzi, hogy ez nem az a tipikus kőműves csapatszállító. Műszaki téren nincs újdonság, az MS-RT csak a szemnek szól. A motorpaletta két gázolajost tartalmaz, a kétliteres dízel 150 és 170 lóerővel is kérhető. A konnektoros hibrid benzines, alapja pedig a 2,5 literes négyhengeres benzinmotor. Aki nem szeretne szaladgáló dugattyúkat hallgatni, annak a 286 lovas tisztán elektromos verzió lesz a kedvence, de a hatótávval óvatosan kell bánni, a gyár szerint sem megy el többet 236 kilométernél.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?