Győzz vasárnap, add el hétfőn – legendás utcai versenyautók

Homologizáció. Furcsa szó, néha nyelvtörőnek is beillik, amikor gyorsan akarod kimondani. Mégis az öröm fénye gyúl a benzinvérűek szemében, amikor meghallják. Ugyanis sokszor azt jelenti, hogy valami különlegeset kell készíteniük az autógyártóknak, ha versenyezni akarnak. Több versenysorozatban is a technikai szabályzat része, hogy csak olyan versenygép indulhat a futamokon, amelynek utcai változata is létezik, illetve azokból bizonyos darabszámot le is gyártottak. Szerencsére a hosszútávú versenyzés világában is visszatérnek a gyökerekhez, és az LMP kategória helyett az idén szeptemberben induló és 2021 nyaráig tartó évadban debütál a Hypercar kategória. Ebben a géposztályban olyan versenyautók indulhatnak majd, amelyek közúti modelleken alapulnak, műszaki és formai szempontból egyaránt. Az FIA szabályzata szerint ezekből az utcai modellekből két év alatt legalább húszat kell majd gyártani, hogy a versenyautó változat pályára léphessen. A Hypercar géposztály bevezetésével ismét beköszönthet az az időszak, amikor érvényes lesz a szállóige, amely így szól: „Győzz vasárnap a versenypályán, add el hétfőn”. Legalábbis a WEC sorozatban, hiszen másfelé, például a NASCAR-ban szereplő autógyártók manapság is váltig állítják, hogy győzelmeik mérhetően megnövelik az eladásaikat. Úgyhogy most idézzünk fel néhány legendává érett sportautót, amelyek vagy a pályáról szelídültek az utcára, vagy az utcáról kerültek a versenypályára. Persze, ha úgy érzed a listára kívánkozik még valami, nyugodtan jelezd a kommentek között!

Audi Sport quattro (1984-1985)
Tetszési indexet nem szeretnék felállítani, ezért betűrendben haladok, így az első, ami eszembe jut az Audi Sport quattro. Nemrég emlékeztem meg a négykarikás márka összkerékhajtású autóinak történelméről, ott megtudhatod, hogyan is született meg a quattro, de a ralisikereket épphogy csak megemlítettem, hogy ne nyújtsam túlságosan a sztorit. Pedig külön cikket érdemelne a versenygép is, ami tíz éven át uralta a WRC világát, miközben más sportágakban is domináns jelenségnek számított. Különösen emlékezetes a rövidebb tengelytávú, 1984-től gyártott Sport Quattro, amely versenykivitelében karbon-kevlár karosszériával és 450 lóerős motorral küzdött az ellenfeleivel. Utcai verziója 306 lóerőre volt képes, és csupán 204 darabot gyártottak belőle, amelyekért fájdalmasan sokat, közel 204 ezer német márkát kértek.
Ferrari 250 GTO (1962-1964)
Rövid életű volt, de annál sikeresebb a Ferrari 250 GTO versenyautó. Gyakorlatilag minden fontos bajnokságot megnyert, ahol indult. A V12-es, háromliteres, 300 lóerős sportautó alumínium karosszériája nem csak szépre, de kimondottan áramvonalasra is sikerült, ami ugye a pályákon létfontosságú. Az utcai változataiból mindössze 33 darab maradt fenn, így a Gran Turismo Omologato megmaradt példányai ma a bolygó legértékesebb autóinak számítanak. Ford Sierra RS Cosworth (1986-1992)
Az FIA legalább 5000 darabos homologizációs szériát követelt meg az A-csoportos túra-versenyautók gyártóitól, abban bízva, hogy ezzel szelídebbé teheti a kategóriát. Hát, nem sikerült, mert brutális masinák születtek, amelyeknek az utcai változataik sem kevésbé szívet melengetők. Ilyen a Ford Sierra RS Cosworth is, amelynek kétliteres, 375 lóerős motorját azért visszafogták kicsit az utcai változatban, így csak 204 lóerőt tud felmutatni.
Fiat 131 Abarth Rally (1976)
Ki a kicsit nem becsüli… Az nagy élményekről marad le. A Fiat 131 Abarth Rally utcai változatából mindössze 400 példány készült. 140 lóerős motort, szinkronizálatlan versenyváltót és független hátsó felfüggesztést kapott. Viszont a versenyverzió mechanikus befecskendezéssel elérte a 240 lóerőt, és bizony kevesen tudják, hogy 1980-ban Walter Röhrl világbajnoki címet ért el az autóval. A minap egyébként pont az egyik Forza játékban toltam vele. Bár az nem a legélethűbb szimulátor, de még a virtuális térben is óriási móka ez az autó.

Jaguar XJR-15 (1990-1992)
Kakukktojás a Jaguar gépe, hiszen homologizációs modell, de úgy érzem kihagyhatatlan a listáról. Gyakorlatilag a Le Mans-győztes XJR-9 idomított kivitele volt. A csupán 53 példányban gyártott, egyenként félmillió angol fontért kínált szupersportkocsi az első olyan közúti jármű volt a világon, amelynek karosszériáját teljes egészében szénszálas kompozitokból készítették. A C-csoportos előírásoknak megfelelően fejlesztett típus menetkész tömege mindössze 1050 kilogramm volt, a hatliteres, V12-es motorja pedig 450 lóerőt adott le.
Lancia Stratos HF Stradale (1973–1978)
Aki a ralit szereti (rossz ember nem lehet), és biztosan nem közömbös a Lancia Stratos iránt. Pontosan 500 darabot építettek a Bertone futurisztikus karosszériáját a Ferrari Dino V6-os motorjával kombináló kupéból. A rali versenygép utcai verziója 320 helyett 190 lóerőt tudott, de ez is bőven elég volt a 980 kg-os autó élménydús mozgatásához.
Lexus RC F Track Edition (2019-)
Fiatal, nagyon fiatal még a Lexus RC F Track Edition, de erős a gyanúm, hogy legendává érik. Az alapmodellel párhuzamosan, 2014-ben bevezetett Lexus RC F friss változata kőkemény street racer. V8-as szívómotorja üde színfolt az egyre inkább elturbósodó világban. A Track Edition pedig annyira közel került az IMSA bajnokságában is használt GT3-as versenyverzióhoz, amennyire az közúti körülmények között elképzelhető. A fejlesztésében a márka japán és észak-amerikai versenycsapatai is közreműködtek. Karbon-kerámia fékek, valamint számos szénszálas alkatrész teszi hasonlatossá a versenyautókhoz. Volt szerencsém amerikai versenypályákon kipróbálni, és hát mit is mondhatnék. Egyszerűen fantasztikus járgány!
Mercedes-Benz CLK GTR (1999)
Akik már hosszú évek óta nézik a Le Mans-i 24 órás versenyeket, biztosan élénken emlékeznek még a Mercedes-Benz CLK versenyautóra, amely egy kis identitászavar okán felszállt az egekbe. A később az F1-ig jutó Mark Webberrel… is. Aztán Peter Dumbreckkel is. Emellett arról is híres ez a gép, hogy a Mercedes addig halogatta a CLK GTR homológ példányainak a legyártását, hogy mire végül hozzáfogtak a 25 darabos széria legyártásához egyszerűen megszűnt a géposztály, ahol a versenyautó indult. Ettől függetlenül az utcai változat brutális. A 6,9 literes motorja 612 lóerőt tud, végsebesség eléri a 344 km/h-t.
Peugeot 205 T16 (1982-1986)
A Rali Világbajnokság méltán hírhedt B-csoportjának szabálykönyve előírta, hogy 200 darab utcai változatot kell gyártani az itt induló versenyautókból. Így született a Peugeot egyik legvadabb modellje is, a középmotoros, összkerékhajtású 205 T16, amely voltaképp csak az A- és B-oszlopok közötti szakaszában egyezett meg a városi kisautó hétköznapi kiviteleivel. A térhálós csővázból, illetve acél válaszfalakkal épülő sportautó kizárólag szürke színben készült. A versenyautóból származó, 1,8 literes motor teljesítményét azonban csökkentették az utcai változatban. Egészen pontosan 560-ról 200 lóerőre.
Porsche 959 (1986-1988)
Igazi technikai csemege a Porsche 959, ami piacra dobásakor a világ leggyorsabb közúti autójának számított 339 km/h-ás végsebességével. Szintén a B-csoportba szánt versenyautó homologizációja szülte, ám egyben a márka első turbómotoros, összkerékhajtású típusaként is bevonult a történelembe. A kötelezően megszabott minimum 200 darab utcai változat helyett 292 darabot adtak el a 2,8 literes, 480 lóerős boxermotorral felszerelt versenyautóból.
Toyota GR Yaris (2020-)
Végül kukkantsunk bele kicsit a jövőbe, ugyanis az új, már látott Toyota Yaris GR is nagyon ígéretes kis méregzsáknak tűnik. A WRC homologizációhoz kötődve tervezték, de a mezei Yarisokhoz képes 9 centivel alacsonyabb, ajtajai keret nélküliek, a hátsó futóműve pedig a Corollából érkezett. A legnagyobb különlegessége viszont az összkerékhajtási rendszer, amely három különböző arányban (30:70, 50:50 vagy 60:40) osztja meg a hajtott tengelyek között a 261 lóerős, háromhengeres turbómotor 360 Nm-es nyomatékát. Néhány év múlva számíthat a legenda megnevezésre.
Toyota GR Super Sport (2020?-)
Szagoljunk bele a Hypercar géposztályba is a Toyota segítségével! A GR Super Sport egyelőre csak tanulmányautó, de valószínűleg ez lesz az alapja a Toyota versenyautójának, amely a szabályok alapján nem lehet erősebb 750 lóerőnél. Viszont a legalább húsz példányban készülő utcai változat akár 1000 lóerős is lehet. A koncepcióautó egyébként az LMP versenygép, a TS050 Hybrid hajtásláncát kapta, hiszen a jövőben a versenyek világában is egyre jobban elterjednek a hibrid járművek. Persze a Toyota mellett többek között a Mercedes és az Aston Martin is gőzerővel fejleszti a maga hiperautóját.