Gyorstöltő-hálózatot épít a Tesla Németországban

Komolyan veszi Európát az amerikai Tesla

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Október közepén Münchenbe és Berlinbe utazott Elon Musk, a Tesla alapítója és ügyvezető elnöke, hogy a Model S villanyautó németországi vásárlóinak személyesen mutassa be a gyártó legújabb vívmányait.


Fontossá vált Európa a Tesla számára, miután élénk érdeklődés mutatkozik a márka legújabb luxusautója iránt. A cég európai forgalma nőtt a negyedik negyedévben, és jövőre további erősödés várható az értékesítésben. A vállalat, amilyen hamar csak lehetséges, amerikai mintára el akarja árasztani Németországot gyorstöltőkkel. A munkálatokat már novemberben megkezdik. Elsőként a München és Stuttgart, illetve a München és Zürich közötti autópálya-szakaszokat villamosítják, majd a Köln és Frankfurt közötti autópályával folytatják.
2014 márciusának végére a villamosítási terv 50 százalékának, 2014 végére 100 százalékának kell teljesülni Musk elképzelései szerint. Ha megvalósul, Németországban jut majd egy főre a legtöbb gyorstöltő a világon. Az összes állomást 135 kilowattos teljesítményűre tervezik, mivel ez nemcsak a Teslák, hanem más villanyautók töltését is lehetővé teszi. Igaz, ehhez alkalmazkodniuk kell a gyártóknak is.
Hirdetés

A Tesla Németországban szervizpontokat is létrehoz, idén öt ilyet adnak át. Az amerikai gyártó harmadik meglepetése, hogy a németországi vásárlóknak ingyenes teljesítmény csomagot (performance upgrade) ad az autókhoz, amivel élvezni tudják az sebességkorlátozás nélküli autópályákon való közlekedést, azaz a Modell S akár 213 kilométer/órával is száguldhat (85 kW-os akkumulátorral szerelve).
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

One thought on “Gyorstöltő-hálózatot épít a Tesla Németországban

  • 2017.10.29. at 21:26
    Permalink

    [i]„Az összes állomást 135 kilowattos teljesítményűre tervezik, mivel ez nemcsak a Teslák, hanem más villanyautók töltését is lehetővé teszi.”[/i]

    Ez jó mondat, fel is írtam az aranyköpés füzetembe. Kb. olyan, mintha valaki azt mondaná, hogy a Nap süt mivel a Hold kisebb mint a Föld.
    Nem csak hogy az ég egy adta világon semmi köze sincs a két dolognak egymáshoz, hanem még véletlenül sem azért 135 kW-osak azok a gyorstöltők hogy más, nem Tesla villanyautókat is lehessen tölteni, mivel jelenleg semmilyen más kapható villanyautót nem lehet ekkora teljesítménnyel tölteni, csak olyat amiben a Tesla által tervezett töltési rendszer van.
    Azt hittem, hogy már hozzászoktam az elmúlt évtizedek alatt az ún. autós újságírók „kreatív” gondolataihoz, de ezek szerint még a mai napig is meg tudnak lepni egy-egy ilyen remek húzással. 🙂

Vélemény, hozzászólás?