Gurulnál bőröndön?
Elektromos bőröndöt fejlesztettek, utazni is lehet rajta
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
A világ most megint egy kicsit színesebb lett, a Modobag az egyik legkreatívabb találmány, amivel eddig találkoztunk. Kellemeset a hasznossal köti össze, átformálhatná az utazást.
Néhány napi cucc simán belefér, van kormánya, és fékezhető is a Modobag
Telefon töltésére is alkalmas, maximum 13 km/h-val képes haladni, ez állítólag háromszorosa, mint ahogy egy ember sétál. Még nem mértük, igazából nem is fontos, a kényelem a lényeg
Kézipoggyász méretű, így feladni sem kell külön, alig nyom 9 kilót, de csak 90 kilós személyig ajánlatos használni. Közel 10 kilométer a hatótávolsága, a könnyű lítiumion akkumulátorának töltéséhez pedig 3 órára van szükség. Reméljük, lecsap rá egy nagy befektető, nagyon jó bulinak tűnik, bár még nem árazták be
Egyelőre még befektetőket keres a cég[/url], még egy hónapjuk van hátra, és még nem érték el a szükséges tőke felét sem. Közösségi alapon működik, bárki beszállhat, a minimum 25 dollár, amivel hozzájárulhatunk a világ színesebbé tételéhez, és még egy Modobag pólót is kapunk, 995 dolláros támogatásnál viszont már garantálnak egy példányt a hajtható bőröndből, amint beindul a gyártás. Jó mókának tűnik, a videóban azt mondják, elég könnyű vezetni, arra viszont kíváncsiak lennénk, ha a pici kerekek lukat fognak, mekkorát lehet vele esni, de ilyen ez a rock ’n roll. Vállalnánk a kockázatot!
Csalfa Romlejó szolgálati járművének továbbfejlesztett változatát láthatták a ke4dves olvasók. A jelenlegit lábbal hajtja emberünk.
A fejlesztők helyében felkészíteném nagyobb, görgős bőrönd vontatására is. Érdekes látvány lenne egymás után 2-3 vontatott bőröndös szerelvénnyel ‘vonatozni’. 🙂