Fél Pécs erről beszélt a héten: polgárőrök jelentették a rendőrségnek, egy parkoló autónak nyitva van az ablaka. A rendőrök a rendszám alapján nem tudtak kapcsolatba lépni a tulajjal, ezért fogták, és elvitték az autót. A tulaj ezek után csak 18 000 forint szállítási költség kifizetése után kapta vissza autóját a hatósági járműtelepről! Miután a városban felháborodott diskurzus alakult ki a témában, a rendőrségi szóvivő a következő nyilatkozatot tette közzé:
Bár a nagy melegben jó megoldásnak tűnik nyitva hagyni az autók ablakát, vagyonvédelmi szempontból ez korántsem célszerű, így a rendőrség nyitva hagyott jármű feltalálása esetén köteles a fenti intézkedést tenni.
Dr. Murai Ágnes r.alezredes nyilatkozata szerint tehát nem döntheti el az autós, mekkora rizikót vállal az autója parkolása során. Hiába dönt a felnőtt, cselekvőképes állampolgár úgy, hogy egy időre (mondjuk, amíg beugrik a közértbe sörért, vagy a haverjához elkérni a strandlabdát) nyitott ablakkal hagyja az utcán az autóját, ez a REND államában nem megengedett! Ezzel a logikával mondjuk a földszinti lakások nyitva hagyott ablakát is be kéne a rendőrnek deszkázni! Nyilván a szóvivő asszony tökéletesen tisztában van vele, hogy kollégái túlbuzogták a dolgot, de a hiba elismerése helyett újabb nyilatkozatokban aztán már a nyitott ablakot közveszélyesnek titulálja, ezzel egyenesen a Rendőrség KÖTELESSÉGÉNEK tartja a költséges elszállíttatást. Mert ugyebár amíg csak a maga értékeit reszkírozza az ember, az lehet magánügy, ezt nehéz rendőrileg megakadályozni, de a közveszélyt el kell hárítani! És, hogy mi a közveszélyes egy nyitott autóablakban? Soha nem jönnének rá! Gonosz emberek kiengedhetik a kéziféket, és az úttestre tolhatják az autót, ahol az balesetet okozhat. Egy vicc! De hogy ne kapjunk röhögőgörcsöt, mindezt a Rendőrségi Törvény szerint jogos eljárásnak minősíti. És mekkorát csúsztat! Lássuk hát azt a huncut paragrafust:
1994. évi XXXIV. törvény a Rendőrségről
45. § (1) A Rendőrség, illetőleg a rendőr a feladata ellátása során jogosult - a külön jogszabályban meghatározott módon - a közterületen szabálytalanul elhelyezett járművet elszállíttatni vagy egyéb módon eltávolíttatni, ha az a közúti forgalom biztonságát vagy a közbiztonságot veszélyezteti.
A Törvényben egyértelműen
szabálytalanul elhelyezett járműről van szó, márpedig a szabályos parkolóhelyen olyan ablakkal hagyom ott (szabályosan) az autómat, amilyennel akarom!
A pécsi rendőrök eljárása (és a hozzá fűzött hivatalos magyarázkodás) ezek szerint kevésbé értelmezhető egy demokratikusan működő állam gondoskodásának, mint egy rendőrállam alattvalóin való uralkodásának!
Szerintem az rendben van hogy figyelmeztet hogy ne hagyjam úgy az ablakot mert bármit illetéktelenek kivehetnek belőle. De istenem már annyi mindent fizetünk azért hogy használhassuk az autónkat akkor már legyen már az én felelősségem hogy lehúzva hagyom e az ablakot ha megállok valahol. Ez vicc hogy ezért büntetnek.
Hát igen,emberek, a magyar birkát a végtelenségig lehet nyírni. Ebben az országban mindent meglehet csinálni, ami a tisztességes polgárokra nézve rossz.Ez már nem Magyarország, nem is ország hanem gettó.Van mire büszkének lennünk,HAJRÁ MAGYAROK!
Kérdésem a PÉCSI „HATÓSÁGHOZ”: Kabrió autóval megállni is tilos,vagy csak Parkolni?
elszállt menet közben…
szal, egy cabrioval mit csinálnának? azt is elvinnék, mert nyitva van az ablaka? :)))))))))
cabrio?
Kedves Galikusz! Vegyél elő egy történelem tankönyvet, vagy böngészd az internetet, és olvasd el, mit jelent a nácizmus – ha ezt megteszed, talán nem írsz ide ekkora baromságot. Miért kell olyan szavakkal, fogalmakkal dobálózni, aminek nem vagy tisztában a jelentésével? Az pedig, hogy kinek miből van elege, ugyancsak erősen nézőpont kérdése… A magam részéről csak annyit, igenis ott lebeg a veszély lehetősége abban, hogy illetéktelenek könnyebben hozzáférnek a nyitott ablakkal parkoló autóhoz, és a mozgásba hozható járművel balesetveszélyes helyzetet teremthetnek. Nem arról van szó, hogy beugrom a közértbe 2 percre, hanem pl. egy játszótér, a gyerekek kiszúrják a nyitott ablakot, amit egyébként nem törnének be, hogy az autóval szórakozzanak, és hamar megvan a baj. Régen is bírságolt a rendőr, ha nyitott gépkocsit talált az utcán, egy régi filmhíradóban van is ilyen jelenet. Ettől függetlenül túlzásnak érzem a 18 ezer forintos elszállítást, és az idézett törvény sincs szinkronban a cselekvéssel, ahogy a szerző fogalmaz.