Gigaberuházás Kínából: akkumulátorgyár épül Magyarországon!

Az ország történetének eddigi legnagyobb beruházása valósul meg Debrecenben

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nagyjából 3000 milliárd forintos beruházást hozna ide a kínai Contemporary Amperex Technology Co. Limited. A CATL rövidítéssel ismertté vált vállalat a világ legnagyobb akkumulátorgyártója. Mutatjuk a részleteket!

Egy több mint két éves tárgyalássorozat zárult ma le, ennek eredményeként 221 hektáros területen épül majd fel a CATL létesítménye, ezzel létrehozva mintegy 9 ezer új munkahelyet Magyarországon. A beruházás további részleteit a kínai cég részvényesi tanácsának jóváhagyását követően hozzák nyilvánosságra. "A kínai beruházás az elektromosjármű-gyártás területén valósul meg. Ez is alátámasztja, hogy a kormány helyes döntést hozott akkor, amikor meghirdette a kínai nyitás stratégiát és az elektromosjármű-ipart a magyar gazdaságfejlesztés egyik fő tengelyeként határozta meg" - emelte ki Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Hirdetés
A CATL közleményben viszont már most is olvasható, hogy 7,34 milliárd eurót fektet be egy 100 gigawattóra kapacitású akkumulátorgyár építésébe Debrecenben. Ez lesz a második európai akkumulátorgyára a németországi üzem után. A részvényesi közgyűlés jóváhagyásától függően az első gyártóüzem építése még az idén megkezdődhet.
A vállalat közleményében hangsúlyozta: Magyarország - és különösen Debrecen - stabil üzleti környezettel, fejlett infrastruktúrával és logisztikai kapcsolatokkal, hosszú múltra visszatekintő autóiparral és számottevő versenyképes munkaerővel büszkélkedhet, így tökéletes választás a CATL második európai akkumulátorgyára számára. Mivel a magyarországi üzem közel van vevői - például a Mercedes-Benz, a BMW, a Stellantis és a Volkswagen - néhány autógyárához, a CATL képes lesz jobban kielégíteni az európai piac akkumulátorkeresletét, továbbá fejleszteni tudja globális termelési hálózatát és hozzájárul az e-mobilitás, valamint az európai energetikai átállás felgyorsításához.
Hirdetés
A kínai cég közleményéből az is kiderül, hogy az akkumulátorgyártás karbonlábnyomának csökkentése iránti elkötelezettségének részeként a CATL megújuló energiákból származó villamosenergiát használ majd és fontolóra veszi a napenergiára épülő fejlesztések megvalósítását is Magyarországon helyi partnerekkel együttműködve. A fenntartható és körforgásos akkumulátor-értéklánc kiépítése érdekében a CATL azt is vizsgálja, van-e mód arra, hogy helyi partnerekkel közösen hozzon létre Európában akkumulátor-alapanyagokat előállító létesítményeket. "A debreceni gyárunk minden bizonnyal lehetővé teszi számunkra versenyelőnyünk további fokozását, az európai ügyfeleink igényeinek jobb kielégítését és az e-mobilitásra való átállás felgyorsítását Európában" - mondta Robin Zeng, a CATL alapítója és elnöke. Hozzátette: "A magyarországi zöldmezős beruházás óriási ugrás lesz a CATL globális terjeszkedésében és egyben fontos lépés azon törekvéseinkben, hogy számottevően hozzájáruljunk az emberiség zöldenergiára történő átállásához."
Hirdetés
Forrás: MTI
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?