Gigaberuházás Kecskeméten: villanyautó-nagyhatalom leszünk?

400 milliárd forintból telepít új gyártósorokat Kecskemétre a Mercedes

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az idei év eddigi legnagyobb beruházását jelentették be ma, amelynek keretében a Mercedes 400 milliárd forint értékben bővíti új villanyautó-gyártósorokkal magyarországi összeszerelő és karosszéria üzemét Kecskeméten.

A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. beruházásának bejelentésén Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter arról számolt be, hogy a fejlesztés nyomán az üzem két új elektromos platform gyártására is képessé válik majd, így a vállalat magasabb kategóriájú és technológiai hozzáadott értékű típusok gyártását hozza hazánkba. A Mercedes hivatalos közleményéből az is kiderül, hogy az új MMA platform (Mercedes Modular Architecture) modelljeinek 2024-től, míg az MB.EA platform (Mercedes-Benz Electric Architecture) egyik tisztán elektromos modelljének sorozatgyártása 2025-től indul. Ezzel lényegében választ kaptunk a Mercedes jövőbeni terveire is a hazai üzemmel, a nálunk gyártott, olcsóbb modellek állítólagos megszüntetése ugyanis már korábbi anyagunkban is felvetett néhány kérdést ezzel kapcsolatban. Kiderült: a projekt jelentős infrastrukturális fejlesztésekkel és munkahelyteremtéssel fog járni, ezért azt az állam 14 milliárd forinttal támogatja azt. A Mercedes az új technológiák gyártása miatt képzési programot is indít Kecskeméten, szintén állami támogatással.
Hirdetés
Beszédében a miniszter nagy büszkeségnek nevezte, hogy a Mercedes kulcsfontosságú helyszínként tekint Magyarországra, hozzátéve, hogy az együttműködés elmúlt tizennégy éve sikertörténet mindkét fél számára. Ez valóban jól látszik azon is, hogy a Mercedes termékpalettájának villanykorra történő átállásában, megújulásában ilyen komoly feladatot kap Kecskemét. A miniszter szerint "A mostani nehéz helyzetből azok az országok tudnak a legjobban kijönni, akik a legnagyobb autóipari vállalatok elektromobilitási stratégiáinak helyszíneivé képesek válni." Ennek illusztrálására kiemelte, hogy Németországon és Kínán kívül csak Magyarországon rendelkezik gyártási kapacitással mindhárom nagy német prémium autómárka, illetve hogy hazánk a világ harmadik legnagyobb elektromos akkumulátorgyártó-kapacitásával rendelkezik, míg ezek exportjában a globális ranglista ötödik helyén állunk. Az együttműködési szándéknyilatkozatot természetesen Christian Wolff gyárigazgatóval és Szemereyné Pataki Klaudia kecskeméti polgármesterrel együtt írta alá a Mercedes-Benz termelésért és ellátási láncért felelős igazgatósági tagja, Jörg Burzer és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Forrás: MTI
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?