Generációt vált az Isuzu D-Max

Isuzu D-Max: elődjénél jóval agresszívabb külsőt kap a harmadik generáció

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A friss generáció is megtartja az előd takarékos 1,9 literes motorját, ám a sok köbcentire vágyóknak is kínál megoldást a friss D-Max.

Itthon ugyan nem mondható tucatmárkának az Isuzu, ám ez nem meglepő, mivel csak egyetlen B-kategóriás jogosítvánnyal vezethető típust kínál a japán gyártó. A pickupok táborát gyarapító D-Max második kiadása sem okozott csalódást, sőt mit több, kedvező ára és hosszú garanciája miatt nem elhanyagolható szereplője a piacnak. A friss kiadás hét év után küldi nyugdíjba elődjét, az új D-Maxot származási országában, Thaiföldön mutatták be október közepén. A harmadik generációs modellt nem lehet majd összekeverni elődjével, annál ugyanis szigorúbb kinézetet rajzoltak az új platósnak. A nagyobb hűtőrács és a szögletesebb első lámpák (immár LED világítással is kérhetőek) az elődjénél több “keménységet” sugároznak, ami jól illeszkedik a mai trendekhez.
A platós modell fejlődése belül is tetten érhető, ugyanis 9 colos központi képernyőt kapott a D-Max, alá pedig a divatosság jegyében zongorabillentyű-szerű kapcsolók költöztek. Virtuális műszerfalra itt még nem kell számítani, ám az analóg órák közötti képernyő mérete növekedett, illetve az előd kissé csúnyácska kormányát is egy szebb darabra cserélték. A gyártó a beltérben jobb minőségű anyagokat ígér a magasabb felszereltségű modellekben, ám a “melósautó” verziókban továbbra is az anyagok tartóssága lebegett a tervezők szeme előtt.
Hirdetés
A D-Max merevsége 20%-kal múlja felül az elődét, köszönhetően a nagy szakítószilárdságú acéloknak, továbbá növekedett a platós mérete is. Az elődben már megismert, a kategóriához képest szokatlanul kicsi, 1,9 literes blokk a friss nemzedékben is kérhető, ám az előd 163 lóerejével szemben itt már csak 150 a lovak száma, a nyomaték pedig 350 Nm. A nagyobb erőforrásra vágyóknak sem kell lemondaniuk a D-Maxról, ugyanis 3 literes, 190 lovas blokk (450 Nm) is mozgathatja a pickupot. Mindkét motort alapból hatfokozatú kézi sebességváltóval társítják, ám a kisebb blokkhoz felár ellenében automataváltót is adnak. Az új generáció az elődhöz hasonló kedvező árral és hosszú garanciával jó választás lehet, a japán megbízhatóság pedig (vélhetően) az új modellhez is alapáron jár.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

One thought on “Generációt vált az Isuzu D-Max

  • 2019.10.17. at 21:03
    Permalink

    Miközben az utakon nő az agresszív vezetés a gyártók is felveszik a versenyt. Inkább arra koncentrálnának, hogyan lehet az agressziót és a butaságot technikával befolyásolni. Pl. sebességfüggő automata ködlámpa

Vélemény, hozzászólás?