Gazdasági totálkár egy koccanásból: tényleg értéktelen a Polo?

Az 1994-ben bemutatkozott, harmadik generációs Volkswagen Polo mai szemmel nem tűnik egy akkora számnak, ám a maga idejében kiemelkedő autó volt. A padlólemezek rokonságának hála több műszaki megoldáson és a futóműalkatrészek jelentős részén is osztozik a korabeli Golffal, méreteinek köszönhetően pedig a korábbi generációkkal ellentétben már hátsó ajtókat is kaphatott, akárcsak a nagyok. Ugyanígy a szedán és a valódi kombi változat is ezzel a generációval mutatkozott be a Volkswagen Polo kínálatában. Komoly extrákat is lehetett kérni bele, elektromos ablakokkal, lökhárítóba integrált ködlámpákkal és centrálzárral is megpakolhatták újkorában. A mai tesztalanyról viszont semmi sem mondható el, ami itt szóba került:

íme egy ferdehátú, háromajtós "6N" Polo, ami extrákat leginkább csak a kezelési útmutatójában láthatott.

Értéktelenséget a Polo korából adódóan a rövid extralista még nem garantál, kiváló esztétikai állapotban még ilyen fapadosan is érhetne sokat az autó, de mint ahogy az a képekről is lerí, ez egy igen sokat látott példány.

Vidéken még mindig rengeteg fut ebből a Polóból, így van viszonyítási alap is, ez az autó egyértelműen csúnyább a nagy átlagnál.

Horpadások tarkítják, egy-két rozsdafolt is akad rajta, korhű és teljesen osztályidegen utólagos módosítások próbálják közös erővel, de viszonylag kevés sikerrel feldobni, ráadásul a lökhárító sem azért eltérő színű a többi elemtől, mert titokban ez egy "Harlekin" változat lenne, hanem azért, mert amikor a színazonos megsérült, akkor ilyen jutott helyette. Hogy mégis mire használták ezt az autót az utóbbi 50 ezer kilométer alatt? Aki ételkiszállításra tippelt, az jól gondolta: bizony ez is egy szegedi futárautó, akárcsak a pár hónapja tesztelt Peugeot 306. Ennek ellenére ne ítéljünk a borító alapján, nézzük, milyen autót rejtenek a megkopott fényű elemek! Beülve biztató volt a viszonylagos tisztaság, aztán észrevettem a műszerfal közepéből kábelen kilógó vészvillogó-kapcsolót. Félve fordítottam el a kulcsot, de a közel 300 ezres óraállás ellenére a motor több napnyi állás után is könnyen indult és szépen is járt a hajnali hidegben. A váltókar lógása már érezhető, de a fokozatokat még mindig gond nélkül megtalálni vele. Elinduláskor azért a pedálokon is érződik, hogy főként intenzív, városi használatot kap az autó, de a motor hangja mozgás közben is egészséges, és a futómű felől is csak igen durva megpróbáltatások esetén jönnek rendhagyó hangok. A kormányszervo is teszi a dolgát, sőt, még a kézifék is fog: egyedül a féklámpa rakoncátlankodik néha, ami valószínűleg a közelmúltban történt balesetnek köszönhető, de erre még visszatérek.

Összességében tehát az autó sokkal jobb műszaki állapotnak örvend, mint amit az esztétikája sugallna, nem úgy tűnt, mint ami bárkit is ott tervezne hagyni az út szélén a közeljövőben.

Ez a vegyes állapot a legnagyobb problémám vele, ahogy megannyi filléres használtautó-társával is. Magát a típust sem igazán tudom, hogy kinek és miért lehetne ajánlani, a Polo harmadik generációja ugyanis leginkább az árával hódíthat a kvázi elpusztíthatatlansága mellett. Ehhez viszont a kevés hely és a fapadosság társul, na meg persze a biztonság szinte teljes hiánya: frontlégzsákokat ugyan még ez a példány is kapott, de egy mai, akár 1,6-1,8 tonnás SUV ellen esélye sincs.

Műszakilag viszont összesen két ellenfele van: a rozsda és a karbantartás teljes hiánya.

Éppen ezért ebben a formában tényleg csak amolyan szaladgálós, vagy vészhelyzeti autónak való a futárkodáson kívül, családi válságautónak legalább egy szedán, de inkább kombi kell belőle. Amit viszont ne felejtsen el senki, aki kétségbeesésében ilyesmit vesz: az autója csak addig ér bármit is, amíg az műszakilag rendben van, és érvényes pecséttel rendelkezik a magyarországi forgalmi engedélyében. Ha összetörik, megáll, vagy nem megy át a vizsgán, akkor vége: jó eséllyel még a bontós sem fog pénzt adni érte.

Hogy ez az értéktelenség mennyire komoly? Annyira, hogy ez a Polo a biztosító szemében egy nagyobb koccanástól lett gazdasági totálkáros.

Bal hátulról találták meg az autót múlt hónapban, és igazán rejtegetni sem kellett a javítatlan sérülést az eddigi fotókon, az autó általános ütött-kopott állapotában kényelmesen elvegyül a horzsolás, amelynek javítása meghaladja az autó értékét a biztosító szerint.

A totálkárnak ugyanis két fajtája van, az egyik a műszaki, amikor az autót olyan súlyos kár érte, hogy nem lehet biztonságosra megjavítani, a másik pedig a gazdasági, amikor meg lehetne javítani, de a biztosító számításai szerint nem éri meg.

Az utóbbi kategória a magasan extrázott, modern gépeknél a rengeteg apró, de drága biztonsági és kényelmi kütyü cseréje miatt fordulhat elő, míg a használtpiac legolcsóbb szegmensében azért, mert az autó értéke olyan kicsi, hogy egy bagatell javítás számlás ára is meghaladja. A jelentősen megemelkedett használtautó-árak mellett is vannak modellek, amik ennyire olcsók, ilyen Polo például már akár 200 ezer forint környékétől hazavihető ehhez hasonlónak tűnő műszaki állapotban, nem csak pár hónapig érvényes vizsgával. A kínálat teteje fiatalabb és szebb, de az is csak félmillió forint körül mozog, itt látszik, hogy még az ilyen korosodó kisautóknak is megkérik az árát. Ennek fényében a totálkár tényére visszatérve felmerül a kérdés: mi kerül 300 ezer forintba egy sárvédőív és egy hátsó lámpa cseréjén, illetve a hátsó lökös újrafújásán? Semmi. Az autó ugyanis, ami korrekt gumikkal, egy jó motorral és érvényes műszakival egyaránt rendelkezett, a gyakorlatban pedig gond nélkül tudta napi szinten a városi akár 150 kilométert,

a biztosító szerint az ütközés előtt 174 ezer forintot ért.

Ezt már könnyedén meghaladja gyakorlatilag bármilyen javítás költsége, onnantól pedig a biztosító ugyanúgy fizet, mint a műszaki totálkár esetén. Ajánlatot kér bontóktól, hogy megállapítsa a roncs értékét (a kék Polo esetében 52 200 Ft) azt kivonja az autó baleset előtti, szakértő által megállapított értékéből, és kifizeti ezt az összeget a tulajnak. "Innen hogyan tovább?", merülhet fel a kérdés. Műszaki totálkár esetén nincs visszaút, az autót ki kell vonni a forgalomból, nem szabad helyreállítani, hiszen szakszerűen már nem is lehet. Gazdasági totálkárnál viszont semmi ilyesmitől nem kell félni, mint látjátok, én is elhoztam az autót a tesztre, pedig még meg sem javították.

Ebben az esetben ugyanis nem kell kivonni az autót, a tulaj dönthet úgy, hogy megjavíttatja, de akkor a biztosító által fizetett összegen felül neki kell állnia a költségeket.

Mindemellett akár a tulaj is eladhatja a roncsot, ha többet tud belőle kihozni, mint amennyit a biztosító bontósa ajánlott, ekkor fontos, hogy a papírokkal együtt kell "megválnia" a járműtől. Fontos megjegyezni, hogy a biztosító valószínűleg nem fogja megtéríteni egy azonos korú és állapotú használt autó vételárát, ám ettől még nem lesz létjogosultsága a "Minek fizetem akkor a kötelezőt" kijelentéseknek. Az autó értékének 60-80 százaléka ugyanis jelentősen több a nullánál, a kötelező biztosítás nélkül ugyanis semmit sem kapna a vétlen károsult. Ennek az egésznek a zárásaként jöjjön az örömhír: a tesztalany kék Polo sem megy még a bontóba, totálkár ide vagy oda. A biztosítótól a "roncs" értékének levonása után kapott nem egész 122 ezer forintból ugyanis (főleg, ha nem márkaszervizes árakat számolunk) kényelmesen helyre lehet hozni annyira az autót, hogy a következő műszaki vizsga se jelentsen problémát. Sőt, még valamennyi esztétikára is marad a pénzből, a tulaj ugyanis már átnézette az autót, ahol kiderült, hogy egyedül a hátsó sárvédőív cseréje szükséges műszaki szempontból. Nem kell tehát megijedni a gazdasági totálkártól: közel sem biztos, hogy nem éri meg inkább mégis megcsináltatni a már bevált négykerekűt, főleg, ha egy ilyen olcsó autóról van szó.