Gazban állnak az eladhatatlan Teslák Floridában

A Tesla szemmel láthatóan túltolta a termelést, rosszabbul fogynak az autók a vártnál

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Több tucat mezőre ledobált autó várja, hogy végre valaki kicsengess a vételárat.

Ha válság nem is, de visszaesés mindenképp sújtja az elektromos autókat. A jelenség általános, még az elmúlt tíz év őrületes sikere sem elég ahhoz, hogy Elon Musk cége ne érezze a kereslet csökkenését.
Ennek egyik bizonyítéka ez a Tesla lerakat, a jobb sorsra érdemes járműveket elég mostoha körülmények között tárolják egy floridai mezőn. Szerencsétlen autókat kezdi benőni a gaz, perzseli őket a nap, nincsenek körbekerítve, illetve a mezőn akkora buckák és gödrök vannak, hogy néhánynak szinte biztos leverték az alját. A képek alapján azért van némi mozgás a réten, jelenleg szellősebben állnak a Model 3-asok, a füvön lévő foltok több autóról árulkodnak. A Teslákat alvázszám alapján azonosította az internet népe, a többségüket idén áprilisban és májusban gyártották, de van néhány 2022-es és 2023-as modell is.
Hirdetés
A Redditre feltöltött képek alatt elindultak a találgatások, egyesek szerint donorok, mások szerint gyári hibás vagy prototípus modellekről van szó. Az ok prózaibb, a helyi kereskedő szerint egyszerűen csak elfogyott a hivatalos tárolóhely, ezért kellett ilyen alternatív megoldáshoz folyamodni. A Tesla a tavalyi utolsó negyedévben rekordot állított fel, 484 ezer autót adtak el három hónap alatt. Ettől jócskán elmarad az idei január-március időszak 387 ezres száma, a második negyedévben szépítettek, 444 ezer villanyautót sikerült elpasszolni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

One thought on “Gazban állnak az eladhatatlan Teslák Floridában

Vélemény, hozzászólás?