Gátlástalanul büntetnek a budakalászi rendészek
Napozás ötvenezer az Omszki-tónál. Miért? Találnak rá indokot.
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Ötvenezer forintra büntettek egy motorost a budakalászi rendészek, az indok elsőre nem volt járható, további kétszer változtatták, és az eredmény így is meglepő.
A Megyeri híd alatt átvezető, egyik végén sorompóval lezárt út kedvelt fotó helyszín, ám engedélyköteles. A behajtásnál van figyelmeztető tábla, aki ezt figyelmen kívül hagyja, 30 ezer forintot kell fizetnie, de csak ha lecsapnak a rendészek, akik lesben állnak, és csak a kihajtásnál ellenőriznek
Különös történetnek járt utána a hvg.hu autós rovata, bár a főszereplő épp egy motoros, az autósokat ugyanúgy érinti. A történtek Budakalászhoz és a város önkényuralomra tört rendészeihez köthetőek, akiknek munkájuk fontossága nem megkérdőjelezhető, az már annál inkább, hogy a szabályok betartatását bármiféle megértés, emberség és tolerancia nélkül végzik. A szabálytalankodásra figyelmeztetésnek módját nem ismerik, aki szabályt szeg, bármilyen mértékben autóval, vagy motorral és arról mindegy, hogy tud-e, vagy sem, a megfelelő jelzések hiányában, arra büntetést szabnak ki, nem is kicsit.
Az Omszki-tóhoz való behajtást minden irányból másféle tábla tiltja, és van olyan, ahol nincs is semmiféle jelzés. Gergely tolta a motorját a füvön, majd letámasztotta a KTM-et egy fa tövében, hogy kicsit napozhasson. Háromféle indokkal próbálták megbüntetni a rendészek, akik a figyelmeztetést teljesen kihagyták, ahogy minden esetben (Fotó: hvg.hu/Gergely)
Egy engedélyköteles útszakaszra behajtást 30 ezer forintra büntetnek, és nem figyelmeztetnek akkor sem, ha épp a helyszínen tartózkodnak. A HVG autós rovatának újságíróját látták behajtani a Megyeri híd alá, majd miután újságírói kötelességének tudatában ellátta fotózási feladatát az aktuális tesztautóval kapcsolatban, megvárták őt a behajtani tilos tábla tövében, és megbüntették. A történet hasonló módon megismétlődött a mi szerkesztőségünk egyik tagjával is, akit szintén 30 ezer forintos csekk várta a tábla alatt, bármiféle kérdés és tolerancia nélkül. A szabálysértés nem kérdés, ám a bírság mértéke felfoghatatlanul magas egy olyan útszakaszon, amin átmenő forgalom tulajdonképpen nincs. Az Omszki-tó napozó motorosának történetét, akinek 50 ezer forintos csekk érkezett, a hvg.hu autós rovatán olvashatják, és a szabálytalan behajtásnál sokkal cifrább.