G-osztályt, vagy Defendert látsz a Jimny-ben?
Vége a képzelgésnek, mostantól tényleg úgy nézhet ki az új Suzuki Jimny, amilyennek tűnik
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Kicsinyített G Merci, vagy Land Rover? Az első kommentek alapján mindenki ezt látta az új Jimny-ben, nekik mostantól nem kell képzelegniük, fergeteges készleteket alkottak hozzájuk.
Nem nehéz kitalálni, mire akar hasonlítani ez a két Suzuki Jimny
Karakterében elég erősen változott a Suzuki Jimny és egészen nyilvánvaló, milyen modellek adták az ihletet. Nekünk is feltűnt, amit az első kommentekben is olvashattunk, hogy pont olyan, mint egy kicsinyített Mercedes G-osztály, vagy akár egy Land Rover Defender. A képzelgésnek ettől fogva vége, a fotók nem csalnak, egy kis műhely megalkotta azt a két átalakító szettet, amiktől néhány alkatrész lecserélésével a két említett modellhez fog hasonlítani az új Jimny.
Kicserélik a lökhárítókat, a küszöböket, a hűtőrácsot és a lámpafészkeket is
A DAMD egy igazi művész, a japán piacra készült szettek saját nevet is kaptak,
a G Merci hasonmás Little G, a Defender imitátor pedig Little D nevet kapott.
A Little G-nél leburkolják a pótkereket is, ahogy az a Mercedes G-osztályon is látható