Visszatérő névvel érkezik az 1-es BMW új sportverziója

A BMW M135i alá pozicionálják a bajorok új méregzsákjukat, nyíltan a Volkswagen Golf GTI-t célozva

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az alap- és a csúcsszintű erőforrások közé érkezik egy harmadik benzinmotor a legkisebb BMW kínálatában, amihez viszont sportos alapfelszereltség is jár.

Az új 1-es BMW kissé megosztóra sikeredett, új külső dizájnja és az elsőkerék-hajtás nem minden rajongó tetszését nyerte el egyöntetűen. Próbáltuk mi is több motorral, pozitív és negatív tapasztalatokat egyaránt szerezve. Az előző generáció hátul hajtó méregzsákja után immár összkerékhajtás jár az M135i xDrive-hoz, a többi kivitel pedig mind elöl hajt, de ez ma már nem akkora tragédia, a konkurencia egyik tagja sem hátsókerekes. Sőt, van köztük olyan, ami még csak nem is összkerekes (például a Civic Type R), több-kevesebb sikerrel bizonyítva, hogy egy sportkocsi elsőkerék-hajtású is lehet. Ezt a kategóriát célozza meg most a BMW egy új 1-essel, a 128ti-vel.
Hirdetés
A megnevezést illetően a BMW ti modelljei már korábban is szerepeltek a kínálatban, ám az E46 Compact 316ti óta nem láttunk rá példát. A régebbi modellek esetében is a sportosabb verziókat jelölte, már a 02-es sorozat esetében is, majd később az E36 Compact 140 lóerős négyhengeres modelljére is rákerült. Bár a BMW manapság az M jelöléssel látja el sportosabb modelljeit, mindenképp érdekes, hogy visszatér a ti megjelölés a kevésbé sportos, de az alapverzióknál mindenképp erősebb modelleknél. Az 1-es sportverziója jelenleg az M135i, emellett pedig eddig csak a háromhengeres 118i szerepelt benzines modellként. A 128i jelöléssel ellentétben a 128ti tehát egy sportosabb, vélhetően az M Sport futóműhöz hasonlóan kemény futású modellt fog takarni.
A dizájn minden bizonnyal nem lesz forradalmi, de szépen mutatnak a nagy felnik, mögöttük pedig az M sport fékek, amik alapáron járnak a kompakthoz. Az erőforrás egy négyhengeres, kétliteres turbós benzines 269 lóerővel, ami csak az első kerekeket hajtja. A futóművet 10 mm-rel megültették, illetve kifejezetten a 128ti sportos karakterisztikájára hangolták a BMW Performance Control nevű rendszer segítségével, csakúgy, mint a kormányzást. Önzáró Torsen differenciálmű és egy nyolcfokozatú Steptronic automata sebességváltó is gondoskodik a dinamikus vezetési élményről, aminek jót tesz még az M135i-nél 80 kg-mal kisebb tömeg, illetve a nagytestvértől származó kanyarstabilizátorok. Sőt, ingyenes extraként még sportgumik is kérhetők a Volkswagen Golf GTI-t erősen célzó 128ti-hez. Mindezekkel együtt 6,1 mp-es 0-100 km/h-s gyorsulást ígér a gyártó, kicsivel több mint 6 liter körül fogyasztással. Az M-es változatnál ezek az értékek 4,8 mp, illetve 7 liter, ez itthon 15 millió Ft körül indul, a gyengébbik sportmodell ára egyelőre ismeretlen, mi 10-11 millióra tippelünk. Jelenleg a Nürburgringen és környékén tesztelik a kis BMW-t, novemberre várható a bemutatója.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?