Még kifinomultabb külsővel rukkolt elő a Volvo az S90 ráncfelvarrásával, de a külsőn kívül egyéb dolgok is változtak. Íme az újdonságok!
Az S90 lassan egy évtizede kapható az újautó-piacon, így némiképp meglepő lehet, hogy a kivezetés helyett inkább frissíti a Volvo. A számok alapján csökken iránta az érdeklődés, tavaly 40 210 darab fogyott belőle, ami 18,4 százalékos visszaesés, ám úgy tűnik, hogy a Volvo számára még így is jövedelmező. A ráncfelvarrással a hűtőmaszk megkapta a márka új formanyelvére jellemző grafikát, de az első és hátsó lámpatesteket is átszabták. Előbbibe immár a legújabb matrix LED fényszórók kerülnek, ám Thor kalapácsa elmaradhatatlan.
Az S90-en is megtalálható „Thor kalapácsa”
Az utastérben a legfőbb módosítás az új 11,2 colos érintőképernyő beépítése. A márka közleménye szerint a nagyobb egység felhasználói élményben is többet nyújt majd, nem csak a mérete miatt, de a fürgébb szoftvernek köszönhetően is.
A hajtásláncok tekintetében nincs változás. Továbbra is elérhető a lágy hibrid négyhengeres turbós benzinmotorral, illetve a konnektoros hibrid, a WLTP ciklus szerint 80 kilométeres lokálisan emissziómentes hatótávval. Kínában nyártól lesz elérhető a frissített típus, később pedig további piacokon is rendelhetővé válik. A Motor1 kérdésére viszont elárulták, hogy az USA-ban, és az EU-ban nem tervezik a forgalmazását.