Nem is olyan rég volt, hogy a SEAT is beszállt a pénzfákat termő SUV-szegmensbe, de úgy repül az idő, hogy nem csak az első, de a második ilyen modelljük is a ráncfelvarrás felé közelít. Az Ateca még tavaly júniusban
újult meg, most pedig kistestvérén, az Aronán a sor. Ha az Ateca mintáját követik, akkor bizony az Aronán is nagyítóval kereshetjük majd a változásokat. Egyelőre csak a
Carscoops kémfotói alapján próbálhatjuk elképzelni, milyen lesz a friss crossover, és elég nagy képzelőerőre lesz szükség, első ránézésre ugyanis szinte semmi változást nem láthatunk.
Második ránézésre azért fel lehet fedezni a frontrész módosításait, például a lökhárító sarkainál eddig talált, viszonylag nagy légbeömlőt imitáló fekete dekorelem, és az ebben elhelyezett ködlámpák megszűnnek. Helyette egy vékonyabb, függőleges betét veszi majd közre az alsó hűtőrácsot, a képekből azonban nehéz megítélni, ez is csak dekorációt szolgál, vagy a már egyre több autón megtalálható, az első kerékjárati ívek körül a levegőt optimálisabban elvezető (és így aerodinamikusabb, kisebb fogyasztást és károsanyag-kibocsátást eredményező) légfüggönyt alkalmazzák majd. Ide láthatóan nem fér el a ködlámpa, annak új elhelyezkedése egyelőre kérdéses. Ha nagyon közelről nézzük, a fő fényszórók alatt (főleg az autó jobb oldalán) egy kerek mintát láthatunk az álcázás alatt, ez lehet ködlámpa, bár szokatlanul magasan lenne itt. Apró részletek ezek, de az összképet jelentősen befolyásolja a formák összjátéka.
Hátulról egy új (dekorációs) diffúzor tűnhet fel, két nagy kipufogóval, amik minden bizonnyal nem igaziak lesznek (a valódi kivezetés feltehetően a lökhárító alá lesz rejtve). A karosszéria vonalait nehéz kivenni, egyedül a fényszórókat látjuk jobban, de mint elöl, úgy hátul is nagyon úgy tűnik, a jelenlegi Arona lámpái maradnak, esetleg a menetfények rajzolata változhat. Érdekes még a C-oszlop, ami bár álcázva van, nem látható rajta a jelenlegi ezüstös dekorcsík, ami a fekete tetőpanelt és a színre fújt karosszériát választja el - persze lehet, hogy csak felszereltségtől függ ez a részlet. Meghajtások terén sincs konkrét információ, lágy hibrid erőforrások megjelenésére számíthatunk. A beltérben szintén kevés terület van, amire ráférne a frissítés: az egyszerű klímavezérlés mellett csak egy nagy központi képernyő uralja a középkonzolt most is, esetleg nagyobb lehet ez a panel, illetve a mostani analóg műszeregység helyett digitális is kerülhet az extralistára.