Frissített Maseratik is voltak ám Frankfurtban
A 2016-os Ghibli és Quattroporte változatokat is leleplezték Frankfurtban
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Szolid frissítés: a teljesítményhez nem nyúltak, viszont gazdaságosabbak lettek az új Maseratik.
Bemutatta frissített, 2016-os modellévű sorozatait a Maserati, melyek új Euro 6-os, start/stop rendszerrel is felszerelt (3.8 V6, biturbó, 530 LE) benzinest kaptak. Hol máshol tették volna ezt, mint a Frankfurti Autószalonon, a frissítések viszont olyannyira aprók, hogy eddig nem esett szó róluk. A Maserati szerint autóik teljesítménye változatlan marad, azonban az új motorok legalább 12%-kal takarékosabban bánnak az üzemanyaggal, mint elődjeik. A (3.0 V6, 275 LE) dízel változatokat sem hagyták ki, azokat a nitrogén-oxidok kibocsátásának csökkentésére használt, AdBlue technológiával szerelték fel. Ennek ellenére, a gyár szerint a teljesítmény-, kibocsátás- és fogyasztás-értékek változatlanok.
A frissített motorokon kívül egyébként, a 2016-os Ghibli és Quattroporte egy sor új fejlesztést is kap, mint például a holttérfigyelő, a tolatáskor hátsó keresztirányú forgalomra figyelmeztetés vagy a láblendítéses csomagtérnyitás. Továbbá már Siri hangvezérlés,új Harman Kardon hangrendszer is elérhető – utóbbi opció a Ghiblihez opció és alapfelszereltség a Quattroporte esetében. Az audiofil vásárlók fejlesztett Bowers & Wilkins prémium hangrendszert is rendelhetnek.
Azért arra nagyon kíváncsi lennék hogy tudtak hirtelen ők is -12% os fogyasztást elérni … ha abból indulok ki , hogy ránézel a gázpedálra és már 10 liternél jár a V6 turbó is … ez igen szép eredmény lenne … a 8.8 liter 😀 😀 Biztos ők is nyitott motorháztetővel mérik a fogyasztást …
Ezek az autók nem a filléres spórolásról szólnak … aki kiad 30 milliót egy Ghibliért az elvárja hogy a legfejlettebb berendezéseket kapja meg a pénzéért . Főleg az egyik legfontosabb berendezés az autó lámpája ugyanis bármilyen meglepő néha éjszaka is kell menni a kocsival … Egy normális LED lámpa ” nem a BMW 3/4 szériában kapható verzió ” fényévekkel jobb mint bármilyen ma kapható Bi-xenon … Próbálj ki egy Audi Mátrixot A6 ban éjszaka és közvetlenül utána ülj bele egy Bi-xenonos társába észre fogod venni mennyivel könnyebb stresszmentesebben vezethető a LEDes társa … és nem mindegy 200-300-400 km-es éjszakai vezetés alkalmával mennyire fáradsz el .
Legalább tudod, hogy miért nem veszed meg igaz? Boldog ember lehetsz, hogy nem kell ótvaros Maseratival járnod.
„A frissített motorokon kívül egyébként, a 2016-os Ghibli és Quattroporte egy sor új fejlesztést is kap, mint például a holttérfigyelő, a tolatáskor hátsó keresztirányú forgalomra figyelmeztetés vagy a láblendítéses csomagtérnyitás. ” Nos igen ezek annyira új fejlesztések , hogy már a 2 évvel ezelőtti Vw Passatban is rendelhető volt … sőt holttérfigyelő már vagy 10 éve piacon van . Elég gáz , hogy egy 3X milliós Qattroporte esetén 5X milliós alapárú autóba most kerül bele … de az még GÁZABB , hogy egy elavult Bi-Xenon fényszóróval lehet csak rendelni … konkurensek meg már évek óta teljesen adaptív LEDdel sőt BMW -nél már kiegészítő lézeres fényforrással árulják az autókat …