Frissítés előtt és után: Renault Kadjar

Fizetett hirdetés

A komfortos és a sportos: két Renault Kadjart állítottunk szembe egymással

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Frissült a Renault Kadjar, de olyan minimálisan, hogy az újításokat leginkább csak akkor látjuk, ha az új mellé teszünk egyet a korábbiból is. Mutatjuk a különbségeket!


Épp csak befutott a szerkesztőségbe a frissített Renault Kadjar tesztautó, rögtön kerestünk is hozzá egy frissítés előtti kiadást, hogy könnyebben azonosíthatóak legyenek az újítások. A Renault Schiller pedig nem csak azt engedte meg, hogy a szintén friss szalon előtt összefotózzuk a két autót, hanem egy körre is elvihettük az ő tesztautójukat, ami nem mellesleg nullkilométeres volt. Náluk is ez az egyetlen példány van már csak a facelift előttről, ha ezt elviszi valaki, akkor már csak az újból lesz náluk is. Márpedig nem lenne túlzottan meglepő, ha ráharapna valaki, hiszen egyrészt pont most, március 20-23. között vannak a Renault Nyílt Napok, hatalmas kedvezményekkel és 0% THM-es finanszírozásokkal, másrészt ennek a lángvörös Kadjarnak van még egy elég komoly ütőkártyája. Egy S-Edition limitált szériás modellről van szó, ami bizony rendelkezik egy-két különlegességgel.
Hirdetés

Az első meglepetés, hogy bár facelift előtti Kadjarról van szó, ahogyan azt a Renault-tól megszokhattuk, a frissítés több ütemben érkezett, így a korábbi archoz már az új, 1,33 literes, itt 160 lóerővel is elérhető turbós benzinest is szerelték, ez is az említett teljesítményű csúcsverzió. Igen, részecskeszűrős, de attól sem kell túlzottan félni, ez a szerkezet ugyanúgy gondozásmentes, ahogyan a Renault dízeleinek részecskeszűrője is. A két tesztautó hajtáslánca közötti különbség csupán annyi, hogy a friss, forgalmazói példány EDC, azaz duplakuplungos automata váltós, míg a másik kézi. Bár nem a leggyorsabb szerkezetről van szó, én szeretem. Olyan badarságokat például nem csinál, mint amire egy DSG képes, magyarán a meredek garázskihajtón nem fog kettesbe kapcsolni, csak azért, mert a fordulatszámból úgy gondolja, hogy kellene.

Azt is tudom persze, hogy a kollégák közül egyedül én szimpatizáltam inkább az automata Kadjarral a tesztkörön, a többiek inkább kézi váltósra voksoltak. Elismerem, hibátlan szerkezet, precízen, rövid úton jár, ráadásul a vezethetőség kapcsán rendelkezett még egy nagyon komoly ütőkártyával az S-Edition Kadjar. Az állunkat a padlóról kellett összeszedni, hogy gyárilag Michelin Pilot Sport 4 abroncsokkal szerelték - 225/45 R19 méretben. Ez nem csak a másik tesztgép téli abroncsánál tapad sokkalta jobban, de őszintén szólva normál utcai nyári gumiból nem találkoztunk még jobbal. Szóval már az a gumiszett is komoly érték a bordó, frissítés előtti Kadjaron!
Maga a frissítés pedig szolid volt, de persze elég sokrétű, s ezek végigvételéhez valóban nincs jobb mód, mint a két autó egymás mellé állítása. Módosultak a lökhárítók, elöl feljebb került a rendszám, középen nincs olyan nagy fényezett felület a hűtőmaszkok között, mint eddig, továbbá immár krómdíszeket kaphat a hűtőrács. A LED fényszóró eddig is elérhető volt, a bordó tesztautóé is olyan, LED-es lett viszont az irányjelző, és teljesen átalakult, kerek helyett apró és szögletes lett a ködfényszóró. Van persze új felni, friss a tesztautó smaragzöld színe, hátul viszont leginkább csak az immár kipufogóvégeket is formázó lökhárító az újdonság. Szó se róla, utóbbi elég jót tett a farnak.
Ha nem is üvöltő, de elismerhető újdonságok a beltérbe is jutottak. Újak a sofőrajtón az ablakemelő és tükörállító gombok, nagyobb méretű lett a központi kijelző és a friss a klímavezérlés is. A tekerős hangerőszabályzó azonban a múlté, pontosabban olyat már csak a bordó ad a két Kadjar közül, Apple CarPlay egyébként benne is van, ahogyan temérdek egyéb mellett 35 országot ismerő, magyarul beszélő navigáció és fűtőszálas szélvédő is. Az ülések mindkét autóban részint bőrrel borítottak, az új arcú és Intens ellátmányú EDC-váltósban fehér, a kézi váltós S-Edition esetén kék varrással. Hogy melyik váltót preferáljuk, az természetesen leginkább ízlés és persze árpreferencia kérdése, hiszen 550 000 forintot kell érte fizetni.
Az viszont jó hír, hogy bár a kézi váltós Kadjar 19 colos, míg a másik 18 colos alufelinken gördült, futóműve nem érződött keményebbnek. Az 1 centivel szélesebb sportabroncsok viszont felismerhetően javítottak kanyarjellemzőin, s talán utóbbiak rovására írható az is, hogy a nagyon rövid és autópályás tesztkörön egy hajszálnyit magasabb, 7,2 helyett 7,3 literes átlagfogyasztást írt, ám visszafelé alattam az is megállt 6,5 l/100 km fogyasztásnál. A kifutó Kadjar, pláne a sportos S-Edition felszereltséggel egyértelműen egyedi ajánlat. Listaára az összes extrájával 8 119 000 Ft, míg a hasonlóan sok mindennel felszerelt EDC váltós, Intens szintű példánynál a benne lévő extrákkal (egyebek mellett Bose hifivel és LED fényszóróval) 8 549 000 Ft a kedvezmények nélküli listaár. Márpedig kedvezmények most bőven vannak, ezekről azonban csak személyesen lehet tájékozódni. Ha érdekel a megújult Kadjar, ugorj be, leginkább most, a Nyílt Napok ideje alatt, tehát e hét szombatig a Renault Schillerhez a Tengerszem utcába! A szalonban frissített példányt is láthatsz már, de egy próbakörre az S-Editiont is érdemes elvinni, az ő árából ráadásul fokozott csökkentés várható.
Fizetett hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?