Frankfurt 2011: törékeny Bugatti 470 millióért

Bugatti Veyron Grand Sport L’Or Blanc: egy igazi álom porcelánból

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Vajon mivel lehet még feldobni egy Bugatti Veyront? Például porcelánnal, mint a Grand Sport L’Or Blanc esetében.


Egy Bugatti Veyron már önmagában az autózás non plus ultrája, hiszen a négy turbóval lélegeztetett, 16 hengeres erőforrás páratlan menetteljesítményeket kölcsönöz a méregdrága járgánynak. A valaha francia, jelenleg a Volkswagen tulajdonában álló márkánál azonban úgy gondolták, egyetlen példányban készítenek egy olyan változatot, amely méltó a gyáralapító Ettore Bugatti hagyományaihoz, aki szeretett játszani a különféle anyagokkal. Az alkotók választása a Veyron nyitott kiadására, a Grand Sportra esett, amelyet - némi nyelvi játékkal - szó szerint törékennyé tettek. A berlini Königliche Porzellan-Manufaktur szakértő közreműködésével az egykoron fehér aranynak mondott porcelánnal díszítették a kézzel festett, kék-fehér kompozícióban megálmodott autót - innen az elnevezés, a L'Or Blanc ugyanis franciául fehér aranyat jelent. Persze, a Bugattinál tudják, hogy a törésre, repedésre hajlamos anyag alkalmazása nem éppen ideális a világ leggyorsabb nyitott tetejű utcai járművében, ám arra is mérget lehet venni, aki kifizeti érte az 1,65 millió eurós vételárat (ez jelen állás szerint cirka 470 millió forint...), az nagy valószínűséggel nem fog vele száguldozni, inkább gyűjteménye féltett kincseként őrzi majd.
A porcelánt csak apró díszítő elemként vetették be, tehát nem arról van szó, hogy akár valamelyik fontos alkatrész ebből készült volna. Jutott belőle a felnik és a tanksapka közepére, ebből mintázták meg a hátsó EB emblémát, az utastérben az ajtókon, illetve a középkonzolon fedezhető fel, míg a leglátványosabb részlet a két ülés közötti betét, egy ágaskodó elefánt motívummal.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

One thought on “Frankfurt 2011: törékeny Bugatti 470 millióért

Vélemény, hozzászólás?