Formában volt – 40 éves a Renault Fuego

Európa legsikeresebb kupéja is volt, ma 40 éves a Renault Fuego

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Három éven keresztül vezette a kupék listáját Európában, Amerikában ígéretesnek tűnt, de a Renault-t ez sem tudta felhozni az Államokban. Sosem volt igazán tüzes, elektronikai újításai miatt fontos a történelemben.

Hirdetés
Neve tüzet jelent spanyolul, és ha megnézzük, miből is készült, valamint a kor aktuális modelljeit, valóban több volt benne a szenvedély. A Fuegóval nagy tervei voltak a Renault-nak.

A turbókorszak hajnalán sportos kompakt kupéként lépett az európai piacra 1980-ban.

A francia háromajtós kupé elsősorban azonban főleg formájával hódított. Testvérmodelljeihez, az R17-hez és az R18-hoz képest nagyon is csinos vonalvezetést kapott. A külsőt Michel Jardin, a belsőt Francois Lampreia rajzolta és tervezte véglegesre, a dizájncsapat vezetéséért pedig Robert Opron felelt. Az ő korábbi és igencsak meghatározó munkái között szerepelt például a Citroën GS és SM, tudta, mi a sportos és az elegáns közötti tökéletes átmenet, és ebből a Fuegónál sem engedett. Amennyire a kor technológiai megoldásai engedték, áramvonalasra rajzolták, szélcsatornában finomhangolták, aminek az eredménye kiviteltől és évjárattól függően 0,32-0,35-ös légellenállási együttható lett. Ezzel az értékkel akkor a legjobbnak számított, a kocka formatervek épp csak elkezdtek gömbölyödni, a Fuego vonalai is éppen ezt mutatják.
Hirdetés
Európában mutatkozott be elsőként, de az amerikai piacra is készült, valamint Európa és Dél-Amerika mellett Észak-Amerikában is gyártották, igaz, a teljes darabszám 80%-a Európában készült el. Az amerikai piacon nehezen értették az orrától a hátuljáig érő bordázott műanyag dizájnt és az óriási hátsó szélvédőt, ám az első évben így is elég szépen vitték. Több mint 37 000 darab kelt el belőle 1982-ben, amitől egészen úgy nézett ki, hogy a Renault-nak van még helye az Államokban. Egy évvel később a Fuegóból már csak 33 000 példány kelt el, a Renault pedig kihirdette a kivonulását az, 1986-ban be is zárták az utolsó amerikai kereskedést.

Az Európai számok sokkal szebben alakultak, 1980-1982-ig piacvezető volt a kupék között. Az elegáns és sportos dizájn meghozta a kívánt érdeklődést.

Hirdetés
A hosszában beépített orrmotoros elrendezés mellett csak elsőkerékhajtással készült. Fontos persze, hogy összkerékhajtást ekkor terepjárókon kívül épp csak az Audi kínált a Fuegóval egy évben bemutatott Quattróban. Ugyanakkor a Renault kupéja mellett a hátsókerékhajtás sem szólhatott, ez persze sokadlagos szempont volt a kategóriában, ahol a kényelmes, 2+2 üléses és tekintélyes csomagtartóval rendelkező karosszéria csábítóbbnak számított, mint a vezethetőség. A Fuego ezen a téren sem vérzett el, McPherson első futóműve mellé hátul hagyományos csatolt lengőkaros, de torziós stabilizátor rúddal kiegészített felfüggesztést kapott, kormányzása a magasabb felszereltségeknél szervózott is lehetett. Motorkínálatában belépőként az 1,4-es benzines szerepelt, az 1,6-oshoz pedig már választható volt automataváltó is, akár csak a 2,0 litereshez. Az európai piacon dízel modell is elérhető volt, méghozzá a márka 2,1-es turbódízele kerülhetett a Fuegóba, csak kézi váltóval, ez külsőre is felismerhető volt a motorháztető púpjából. Akárcsak az 1,6-os turbós benzinmotoros változat, mely az oldalára Turbo feliratú dizájnt is kapott. A 107 lóerős sportváltozat 10 másodperc körüli 100 km/h-s sprintre volt képes, mely akkor már jónak számított. 1983-as megjelenését követően az Államokban is népszerű lett, de hamar érkezett egy az amerikai vásárlók szemében vonzóbb ajánlat, a 110 lóerős 2,2-es szívó benzines. A picit több erő és a kevésbé komplikált technika felé döntötte a mérleget, a Renault utolsó évében a Turbót már nem is kínálták náluk.
Hirdetés
A Renault turbómotorjainak büszkeségére a Fuego Turbo kampányában egyenesen a márka első turbómotoros Forma-1-es versenyautójával együtt említették, mint Alain Prost versenyautójának szellemi közúti megjelenése.

A tűz azonban nem lobogott sokáig, Franciaországban 1985-ben, Spanyolországban 1986-ban állították le a Fuego gyártását.

A Megane Coupé-ig, vagyis a ’90-es évek második feléig nem is volt a Renault-nak kupéja. A Fuego formailag elég nagy dobás volt, de igazán technológiai megoldásai miatt számított úttörőnek. Sorozatgyártásban elsőként kínált távirányítós központi zárat, melyet a feltaláló, Paul Lipschutz saját neve után PLIP-nek nevezett el. Az autóiparban számtalan fejlesztés fűződik a nevéhez, főként lopásgátlóit szabadalmaztatta. A Fuegóban továbbá a légkondicionálót tempomat egészítette ki a kényelmi funkciók terén, valamint Renault-ban elsőként a kormány mögé helyezett távirányító a rádió kezeléséhez, ezt szintén a mai napig alkalmazza a gyártó. A Fuego iránti érdeklődés nem tartott túl sokáig, a sorozatos elektronikai hibái miatt Amerikában nagyon hamar megváltak tőle a tulajdonosok, de Európa útjairól is teljesen kikopott mára. Gyártásának hat éve alatt 265 367 példány készült el összesen, ma itthon egyetlen darabot sem árulnak. A nemzetközi piacon találni szép állapotúakat, de a kínálat igencsak szűk, a jó állapotú példányok 3-4000 eurónál kezdődnek, egy Turbóért, vagy egy kifogástalan állapotú 2,0 literes GTX-ért akár 10 000 eurót is elkérnek. Ritkaságára való tekintettel nem is meglepő, a Fuego különlegessége éppen ebben rejlik, hogy veterán találkozón sem garantált két példány egy helyen.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2020.04.29. at 14:07
    Permalink

    Mindig is tetszett a Fuego, gyerekkorom nagy kedvence. A VW Scirocco mk1 és mk2 jobban tetszett, de azok fapadosok voltak egy Fuegohoz képest, főleg az 1-es Scirocco. 1985-ben jelent meg a modernebb, futuristább Volvo 480, az “mindent vitt”, kényelemben, stílusban, tudásban, használhatóságban is. A kényelmet, stílust és a sportosságot viszont tényleg kevés kupé tudta annyira jól előadni, mint a Fuego. Kár, hogy a PSA-nak nem volt ebben az időben elérhető kupéja. Minden idők legjobb, legkívánatosabb francia kupéi a Venturi autói és persze az Alpine típusai.

  • 2020.05.01. at 13:04
    Permalink

    Nekem volt Fuego-m, és azt kell mondjam aki az előítéleteire, illetve a mások véleményére ad, az nem tudja mit is veszít vele….. Azt gondolom hogy a Francia autók megítélése, a mai napig megosztja az autósok többségét, akár csak egy Amerikai, de egy Francia autó lelkületét érteni kell, és nem elemezni! Amit ma már semmilyen formában nem lehet tenni , az az hogy egy 80-as évek Renaultját, egy maihoz hasonlítani, de a fejlődés onnan, tőlük, belőlük jött, és ért ide 2020-ba! De térjünk vissza az említett születés naposhoz! Korai ifjúságom, és felmenőim heveny autós imádata, valamint LEINER GYÖRGY több kötetes autós bibliáin felcseperedve, és friss jogsival a zsebemben,(1989) én már valami másra vágytam…..Mikor még az Ajtósi, és a Hungária sarkán lévő rendőrségre kellett bemennem a jogsimért, ott láttam meg először, és a pubertásra oly jellemző spontán merevedés azonnal beállt nálam! Csak egy pillanat volt, de tudtam EZ KELL! Azután valahonnan haza felé tartva, az úton egy olyan “répás narancsos” színben pompázó Fuego-n egy akkoriban “bővenelég” felírat egy A4-es lapon. ELADÓ!! És megvettem….!! Egy 2 literes TX felszereltségű (szervokormány nélküli) kivitel! Lágy, nagy, kényelmes, és a 110 lóereje valami egészen más volt apám “ezerkettes” öszvéréhez képest! Voltak hibái, mert akitől vettem, csak annyit mondott, azért adjuk el, mert “nem értjük” ezt az autót! 🙂 🙂 Nos ez így volt, mert amivel mindig küzdelem volt, az az állandóan törő (jobb) hátsó rugó, a bárhol repedni képes kipufogó öntvény, a jobb első motor tartó pogácsa, melyet akkor egy Skoda 120 függesztő bakkal tudtunk orvosolni véglegesen! És aki kitalálta a ködlámpába azt a porcelán foglalatos izzót, azzal még ma is elbeszélgetnék!!!! Apróságai: Az 5 literes demizson méretű légszűrő alján elakadó hideg/meleg csappantyú, valamint a keverék dúsító (szívató) csappantyút mozgató, fém spirál törése okozta, hidegindítási nehézségek voltak…. És ez a porlasztó, ( WEBER 32 DARA ) nekem a mai napig egy műalkotás!! Futóműve egyszerű tipikus franciás kényelmű, könnyen javítható volt otthoni körülmények közt is, gátló cserénél kellett a “műhelyesektől” kérni hétvégére rugó összehúzót. Motorja csendes és megbízható volt, 4000-es fordulatig, olyan átlagos teljesítményű, csak az az felett nyitó második torok adta tudomásunkra a motor teljesítményét! Váltója pontos, viszonylag hosszú úton mozgott, fém rudazat mozgott alul,a fokozatok kapcsolásánál, azok szilent gyűrűi ha koptak, akkor lifegőssé lett a váltókar! Váltója nekem teljesen hiba mentes volt! Ha a motort javítani kellett, Pl vezérlés cserénél, bontani kellett az elejét, mert a motor hosszában volt beépítve, valamint franciásan balf…..sz módon, a gyertyák a döntött motor oldalon a szívósor közt kaptak helyet. A legborzasztóbb az a kusza vákuum és még isten tudja miféle csőrengetegnek külön jegyzékbe vétele egy-egy megbontás előtt! Ami a külsejét illeti, a műanyag “léc” ami elválasztotta az autó oldalsó, és felső részét az szerintem zseniális, az adta a karaktert, amitől a Fuego más volt az akkoriban futó kortársaihoz képest, a formai megjelenésről nem is beszélve! A belsejét imádtam kényelmes ülések, szőnyeg szerű kárpitok, szép műszerfal, mert ezt bizony akkoriban így hívták! Ami nagyon tetszett, és másban nem láttam az időtájt , az a kis műszer alul középen ami akkor, analóg módon jelezte a nívópálca olajban tartózkodási mértéket, ráadásul pontosan! Hátul a kupék átlagos, de annál kényelmesebb helye fogadta az utast, ezt akkor több lány is megjegyezte :)))) A hátsó támlák lehajtásával pedig konkrétan fekhely is lehetett volna, és ekkor már ezt a részt lehetett csomagtartónak hívni a méretei alapján! A beltérnél maradva, az anyagfelhasználás a kemény, merev műanyagokra épült és érdekes módon sosem nyekergett, vagy zörgött az évek alatt! Ami ebben még nekem lenyűgöző, az a könyöklő, az ajtóbehúzó, és a térképzseb egy darabból való megalkotása!! Hátul a kerék ívek mögött jobb-bal oldalt volt két tartozék “gödör” ennek- annak, valamint itt kapott helyet a pótkerék leengedő kézi eszköz tekerője is, mely így tette elérhetővé a fémkosárban lakó pótkereket! Összefoglalva…..Nagyon jó autó volt, az én első nyugati autóm….Mindenhová elvitt, visszahozott, sosem robbant le, köszönhetően annak a szakértelmi csapatnak, amit Nagyapám ( ő fordította le németről a karbantartási könyvet és értelmezte a műszaki nyelvezetet!! ) Apám ( aki 50 évnyi hivatásos sofőri és szerelési tapasztalattal bír ) és én, ( aki azóta már mindezt együtt tudja ) alkottunk! így lett 14 év eltöltve vele! Egy nagyon nagy űr az hogy már nincs meg…első szerelem….És az elsőre életünk végéig emlékszünk…….!!!! Köszönöm Fuego!!

  • 2020.05.08. at 10:04
    Permalink

    Remélem nem veszitek rossz néven de egy kis kiegészítés a cikkhez, mert van benne pár pontatlanság. A futóműve elöl kettős lengőkaros, nem Macpherson, hátul pedig híd van benne, ami középen is meg van támasztva. Az R12-estől örökölte a teljes műszaki alapot, aminek a R18-as a ráncflevarrt kiadása és ez annak a coupe változata. Az 1.6-os turbo pedig 132-136 lovas volt.

    • 2020.05.09. at 08:57
      Permalink

      Ez nem is csoda, imádják az amerikaiak az összes franciát. Trumpnak is szemet szúrt, hogy jóformán ha eldob egy kavicsot, egy gall gépet talál el – ezért hadjáratot készül indítani ellenük 😀

Vélemény, hozzászólás?