Fogyasztásteszt: melyik hajtáslánc a legtakarékosabb?

Ínségpróbán a hibrid, a dízel, a szívó és a turbós benzines

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem összehasonlító teszt, csak fogyasztáspróba: négy teljesen különböző, ám kivétel nélkül családi autóval a Tanapálya eco körén; érdekes eredménnyel.


Fogok én még kapni hideget-meleget, de legnagyobb valószínűséggel nem épp elismerő jelzőket az ötletemért, de egy szép nyári őszbe illő esős napon a szerkesztőségünknél vendégeskedő autókkal kigurultunk a Groupama Tanpályához, hogy kizárólag takarékosság szempontjából összevessük őket az alacsony fogyasztást célzó kurzusuk eco körén, s kértünk még egyet a náluk lévő, gumitesztjeinknél (itt az idei nyári és a legutóbbi, a kánikulai is) használatos volt rendőrségi Ford Focusokból is. Így ugyanis hajtáslánc szempontjából teljesen különböző, az autók jellege szerint azonban csaknem azonos, családi/céges flottát tudtunk összeállítani.

Három kompakt kombi és egy kompakt crossover mérkőzött. Utóbbi az idén érkezett Renault Kadjar volt 1.5 dCi (110 LE) turbódízellel és (17 colos felni esetén) 3,9 l/100 km vegyes fogyasztási értékkel. Az összevetés legmagasabb, ugyanakkor az újak közül legkönnyebb autóját jelentő Kadjar esetén ugyanúgy alapáras a stop-start, mint a többi új modellnél. A legfőbb kihívónak számító Toyota Auris Touring Sports Hybrid esetén ez persze nem is nagyon kérdéses, de a 280 lóerős teljesítményével leginkább kilógó, DSG-váltós SEAT Leon ST Cupra esetén már nagyobb szó. Az öreg, szolgálati idejében a rendőrök által is kedvelt Focus pedig természetesen stop-start nélküli és a turbódízel Kadjar, a hibrid Auris, valamint a turbós Leon ellen hagyományos szívó benzinmotoros. Hasonló Focust korábban már próbáltunk, az újdonságok részletes tesztjei pedig hamarosan jönnek.
Méretek
Hosszúság [mm] Szélesség [mm] Magasság [mm] Tengelytáv [mm] Csomagtér [l]
Ford Focus* 4472 1840 1501 2640 482
Renault Kadjar 4449 1836 1613 2646 472
SEAT Leon ST 4535 1816 1454 2636 587
Toyota Auris Touring Sports Hybrid 4595 1760 1485 2600 530

A fogyasztáspróba előtt az összes résztvevő sofőrt megszavaztattam, hogy milyen fogyasztási sorrendet vár, én magam az Auris, Kadjar, Leon, Focus tippet tettem, amivel sikerült teljesen mellétrafálnom. Gere Tamás és Hollósy Balázs kollégám már csak az első mért kör után adott választ, s velem ellentétben a Leont tették utolsó helyre, de ők is jobban bíztak a hibridben, mint a dízelben, míg a Tanpálya színeiben Kőrös András projektvezető és vezető instruktor a Kadjarból kiszállva már azt tippelte a legtakarékosabbnak, s akkor még hozzám hasonlóan aszkétábbnak hitte a turbós, 280 lóerős Leont a Focusnál. Így aztán egyikünknek sem lett igaza. Pedig elegendő lett volna csupán a gyári, országúti adatokból kiindulnunk, hiszen zömében úgy próbáltuk az autókat. És kapaszkodjon meg mindenki, az autókra szerelt 17 colos felnikkel a 110 lóerős dCi motoros Kadjar crossover takarékosabb, mint az Auris Touring Sports Hybrid, utóbbinak ugyanis kereken 4,0 l/100 km a vegyes értéke, míg a Kadjaré csupán 3,9 l/100 km, s még azt is alul tudtuk múlni.

A városi dugót nem tartalmazó teszten a legjobb eredményt a Kadjar hozta. Ez volt az egyetlen autó, ami - nem is kicsit - 4 liter alatti étvágyat adott. Négy sofőr, illetve kör átlagában 3,7 literes átlaggal, de az egyik körön 3,4 literes részátlagot is sikerült elérni, ez azért igen szép mind a 3,9 l/100 km gyári vegyes értékhez képest, mind pedig az 1,38 tonnás önsúlyhoz mérten. A dCi ráadásul teljesen kulturált, csendes üzemű benne. A hozzá társuló hatfokozatú váltó természetesen hosszú áttételezésű, így városban már a legkisebb emelkedőn is a harmadik az ideális fokozat, a negyediket csak teljesen sík úton kapcsolhatjuk az 50 km/órás tempóhoz.
Mivel első nem lett, másodikként nem meglepetés a Toyota Auris. Erőteljesen meg kell jegyezni, hogy sem autópályán, sem városi dugóban nem mentünk az autókkal. A Tanpálya eco köre szigorúan falusi, faluközi útvonalakon visz. Ezeken, a ráadásul emelkedőkkel tarkított szakaszokon a teljes teszt átlaga 4,5 l/100 km lett az Auris esetén - épp annyi, amennyit már a korábbi tesztautó is hozott. Az Aurisban egyébként ez a szép, hogy az említett étvágyat gyakorlatilag bármikor, stabilan tudja hozni, s a különböző sofőrök között is a legszerényebb szórást mutatta, azaz a lehető legjobban vasalja ki a sofőrhibákat, illetve alkalmazkodik a körülményekhez. De persze az is, hogy automataváltós kényelmet ad, hogy dugóban villanymotorral, emisszió nélkül tud "csoszogni", meg persze az is, hogy nincs benne önindító, bonyolult befecskendező-rendszer, turbó, kettős tömegű lendkerék, de még fékjeit sem koptatja annyit, mint a többiek, hiszen lassításkor villanymotorja tölti az akkumulátort.
Műszaki alapadatok
Ford Focus 1.6 Kombi* Renault Kadjar 1.5 dCi SEAT Leon ST Cupra 2.0 TSI DSG Toyota Auris Touring Sports Hybrid
Hengerűrtartalom (cm3) 1596 1461 1984 1798
Hengerek/szelepek száma 4/16 4/8 4/16 4/16
Váltófajta/-fokozat kézi/5 kézi/6 DSG/6 e-CVT
Teljesítmény [LE (1/min)] 100 (6000) 110 (4000) 280 (5600-6500) 136** (5200
Nyomaték [Nm (1/min)] 150 (4000) 260 (1750) 350 (1750-5600) 142 (4000) + 207
Gyorsulás - 0-100 km/h (s)s 14,2 11,9 6,0 11,2
Végsebesség (km/h) 182 182 250 175
Fogyasztás (vegyes) [l100 km] 6,7 3,9*** 6,6 4,0***
CO2-kibocsátás [g/km] 157 103*** 154 92***
Saját tömeg [kg] 1202 1380 1466 1485

A mintegy 7 millió forintos Kadjar és a csúcsfelszerelt, 8 millió forintos Auris Touring Sports mellett kellemes meglepetés volt a természetesen az összevetés legolcsóbbjának számító, nem egész 35 ezer kilométeres futásával és ötéves korával nagyjából beárazhatatlan, a piacon sajnos nemigen létező Focus. Egy ilyen példányért bizony 2 millió forintot is joggal elkérhetnének, annak ellenére is, hogy beltere azért nem teljesen gyári állapotú. Viszont műszakilag semmi baja nem volt az autónak. Természetes, hogy ez volt a legzajosabb, hogy ennek csupán ötsebességes, viszont rövid áttételezésű a váltója. Ám 5,2-5,8 literes részátlagokat hozott, két 5,2 literes eredményével 5,5 literes teljes átlagával teljesen kielégítően gyári országúti értékét hozta. Városba persze már a katalógus is 8,7 literes értéket ír, rövid váltójával az autópályás 130 km/órás tempónál sem enne kevesebbet. Az ötödiket ugyanis már 50-nél is kapcsolhatjuk, autópályán (130 km/óránál) pedig már csaknem 4000/perc a motor fordulata. Így azt nem mondhatjuk, hogy az öreg Focus is egész takarékos, hanem inkább azt, hogy lehet takarékosan is hajtani. De mi mást várhatnánk el egy olcsó autótól?
Hirdetés
Azt biztosan nem, amit a SEAT Leon Cuprától kapunk. A 2,0 literes, 280 literes TSI 280 lóerejével és 350 Nm nyomatékával akár 6 másodperces százra gyorsulást is adhat. Ez utóbbit nem próbáltuk, inkább azt, hogy el tudjuk-e érni vele 6,6 l/100 km vegyes fogyasztási értékét. Miként az Auris esetén, itt sem sikerült. Az elérhető menetdinamikához mérten persze a SEAT is bámulatosan takarékosnak bizonyult, finoman és gyorsan kapcsoló DSG-váltójával abszolút finom üzemű, de fronthajtásához mérten talán túlzottan erős is.

Fogyasztások (l/100 km)
Ford Focus 1.6 Kombi* Renault Kadjar 1.5 dCi SEAT Leon ST Cupra 2.0 TSI DSG Toyota Auris Touring Sports Hybrid
Saját mérések
A legjobb kör átlaga 5,2 3,4 6,7 4,2
A legrosszabb kör átlaga 5,8 4 7,4 4,7
Szórás 0,6 0,7 0,7 0,5
Átlagfogyasztás 4 eco kör (~80 km) átlagában 5,5 3,7 7,2 4,5
Gyári vegyes érték 6,7 3,9 6,6 4,0
A teszt átlaga és a gyári vegyes érték közötti eltérés -1,2 -0,2 0,8 0,5

A teszt voltaképp nem kellett volna meglepetést hozzon, a Renault eddig is híres volt remek 1.5 dCi motorjáról, az Euro 6-os, 110 lóerős minden eddiginél jobb, bámulatosan jó, győztes fogyasztást hozott. Utóbbinál torkosabbnak bizonyult ugyan a Toyota Auris hibrid kombija, ám teljes tulajdonlási költségével, azzal, hogy motorjában egyetlen cserélendő szíj sincs, hogy kuplungja, kettős tömegű lendkereke vagy részecskeszűrője sincs, könnyedén jobb lehet, továbbá természetesen kuplungmentes vezethetőségével, csendesebb és tisztább üzemével is kedvezőbb. Ha viszont olcsón akarunk autózni, nem akarunk kimenni a világból (amire a Toyotával van a legtöbb esély), akkor bizony jó választás lehet egy korosabb, semmi extrát nem adó autó, amilyen az alap, szívómotoros Focus kombi is. De még mielőtt temetnénk az új technikát, hadd jegyezzem meg ismét: városi és autópályás használatnál jóval nagyobb fogyasztástöbbletet adott volna a Focus. Az pedig egyértelmű, hogy egy erősebb autó, amilyen például a Leon Cupra is, bizony nem csak adni tud többet, mint józanabb vetélytársai, hanem vételárból és üzemeltetési költségből is többet kér.

A Leon ST Cupra DSG váltóval az összevetés legdrágábbjaként mintegy 10 millió forinttól kapható, a tesztautó körülbelül 11 milliós volt, míg az Auris Touring Sports Hybrid jelen lévő csúcsváltozata 8, a Kadjar 1.5 dCi a benne lévő néhány extrával kevéssel több mint 7 millió forint lenne újonnan. Focus II pedig már nincs újonnan, az ötéves példányokért 1,5-2 millió forint között kérnek, a tesztelt példány múltja ellenére is a kínálat felső sávjában lenne. Akármelyiket is választjuk, mindegyikhez jó befektetés lehet a Tanpálya eco kurzusa, ami sok-sok jó tanácsot, gyakorlati segítséget is tud adni, hogy elérhessük autónk gyári fogyasztási értékét. Nem lehetetlen, csupán gyakorlás és tapasztalat szükséges hozzá. A vicc pedig az, hogy közben arra is rámutatnak, hogy a "tempósnak" vélt és a higgadt vezetési stílus körideje között nincs különbség, akár utóbbi lehet a jobb, hiszen több múlik a forgalmi körülményeken és a lámpák ütemezésén.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

68 thoughts on “Fogyasztásteszt: melyik hajtáslánc a legtakarékosabb?

  • 2017.10.28. at 14:52
    Permalink

    Azt a bizonyos szűrőt néhány embernek a szájára kéne helyezni…

    Miért kell ennyire felhúzni vkinek magát néhány kommenten. Hülye van elég, felülsz a 7-es buszra….
    Kár h nem igazán építő jellegűek a hozzászólások… néhányan jót szórakoznak rajta, de ennek nem ez lenne a célja

  • 2017.10.28. at 14:52
    Permalink

    Jó ötleteid vannak Kempi, no de ez a kényszeres aggódás ez nem a te stílusod. Ne vedd el más kenyerét, ez manónk specialitása! Ez első fingszűrő felhelyezésére lenne is egy ideális jelöltem, bár neki 2 darabra lenne szüksége. A második szűrőt az arcára kéne raknod, hogy ne legyen olyan menő! Lol 🙂

  • 2017.10.28. at 14:52
    Permalink

    Kéretik mindenki seggére fingszűrőt tenni, mert ez a legveszélyesebb a légkörre.
    7 milliárd ember fingik naponta legalább 2 alkalommal. Könnyű kiszámolni, hogy ez a 7 milliárd fing micsoda ökológiai nyomást gyakorol a Föld légkörére.És akkor még a több milliárdos fingó állat populációról nem is beszéltünk. Itt a vég.

    Ezen tessék gondolkodni. Nem a hibrid üzem a megoldás, hanem a fingszűrő. Kéretik azonnal felhelyezni, elvárom, hogy a zöldek járjanak az élen!

    Szűrőt minden seggre!

  • 2017.10.28. at 14:52
    Permalink

    Persze, nem úgy mérgező, ahogy a szóból adódik. De látom nehezen tudsz elvonatkoztatni a közvetlen következményektől.

    „Carbon dioxide (CO2) is a toxic gas at high concentration, as well as an asphyxiant gas (due to reduction in oxygen). Irritation of the eyes, nose and throat occurs only at high concentrations. The concentration thresholds for health effects are outlined in the table.”

    Még egszer leírom: mérgező (tudod, ez egy kifejezés, ha bele lehet dögleni, akkor mérgező), és környezetkárosító. Okostóni. Nem baj, majd ha nem lesz mit belélegezni, meg rákos leszel a szénhidrogénektől, majd visszatérhetünk a témára 🙂

    A benzines motorok több szénhidrogént (ami egyébként rákkeltő, Okostóni), CO-t és CO2-t juttatnak a légkörbe, mint a dízel autók. Ezek tények.

    Hibridekről nem volt szó, a 4 milliós felárukkal. De autópályán tuti nem 5 litert fogyaszt.

    Primitív paraméterek, mint a fordulatszám, meg gondolom hűtőfolyadék hőmérséklet 🙂 Jólvan, Öcsisajt 🙂 Neked lehet, hogy ezek primitiv dolgok, de én szeretem tudni, hogy mi a helyzet.

    Tudod, mikor meleg kb a motor, hogy kíméljük kicsit az autót, ilyesmi 🙂 Bár priusnál beülsz, aztán ha közepes gázt adsz, azonnal 4000-es fordulaton bömbölteti a motort 🙂

    Amúgy hozzátenném, hogy az új Hyundai i30 128 lóerős verziója 5 millió forintról indul, kombinált fogyasztása 4 liter/100 kilometer.

    Míg a csodás prius-od 9 millióról [b]indul[/b]. Kombinált fogyasztása 3,1 liter/100 kilometer. Lehet gondolkodni, ki melyiket fogja választani.

    136 lóerő. Haha, ja, 6000-es fordulaton esetleg.

  • 2017.10.28. at 14:52
    Permalink

    Persze, nem úgy mérgező, ahogy a szóból adódik. De látom nehezen tudsz elvonatkoztatni a közvetlen következményektől.

    „Carbon dioxide (CO2) is a toxic gas at high concentration, as well as an asphyxiant gas (due to reduction in oxygen). Irritation of the eyes, nose and throat occurs only at high concentrations. The concentration thresholds for health effects are outlined in the table.”

    Még egszer leírom: mérgező (tudod, ez egy kifejezés, ha bele lehet dögleni, akkor mérgező), és környezetkárosító. Okostóni. Nem baj, majd ha nem lesz mit belélegezni, meg rákos leszel a szénhidrogénektől, majd visszatérhetünk a témára 🙂

    A benzines motorok több szénhidrogént (ami egyébként rákkeltő, Okostóni), CO-t és CO2-t juttatnak a légkörbe, mint a dízel autók. Ezek tények.

    Hibridekről nem volt szó, a 4 milliós felárukkal. De autópályán tuti nem 5 litert fogyaszt.

    Primitív paraméterek, mint a fordulatszám, meg gondolom hűtőfolyadék hőmérséklet 🙂 Jólvan, Öcsisajt 🙂 Neked lehet, hogy ezek primitiv dolgok, de én szeretem tudni, hogy mi a helyzet.

    Tudod, mikor meleg kb a motor, hogy kíméljük kicsit az autót, ilyesmi 🙂 Bár priusnál beülsz, aztán ha közepes gázt adsz, azonnal 4000-es fordulaton bömbölteti a motort 🙂

    Amúgy hozzátenném, hogy az új Hyundai i30 128 lóerős verziója 5 millió forintról indul, kombinált fogyasztása 4 liter/100 kilometer.

    Míg a csodás prius-od 9 millióról [b]indul[/b]. Kombinált fogyasztása 3,1 liter/100 kilometer. Lehet gondolkodni, ki melyiket fogja választani.

    136 lóerő. Haha, ja, 6000-es fordulaton esetleg.

  • 2017.10.28. at 14:52
    Permalink

    [i]„Koromdízel 🙂 Mondom, VW 1.2-1.4 TSI, és hátsó lökhárító, kipuff. Csekkolj le néhányat 🙂 Ha már a koromról beszéltünk.”[/i]

    Figyeljél csak kisgyerek! Ki vagy Te, Der Milan és esztelen kempelen eltitkolt közös gyereke? Mert a hülyeség mértéke alapján tökéletesen passzolna a dolog. LOL! 🙂
    Mi a jó életnek nézzegessek fosvágen TSI kipuffogókat? Attól talán jobban vagy kevésbbé kormolnak a koromdízelek? Egyáltalán felfogod mekkora baromságokat írsz? (csak költői a kérdés, a napnál is világosabb, hogy nem)

    [i]„Attól, hogy egy autó benzines, nem fog 2 literrel többet fogyasztani, kivéve akkor, ha ugyanazt a teljesítményt/nyomatékot szeretnéd belőle kihozni. + ha tényleg ki is autózod belőle azt a teljesítményt.”[/i]

    Betonhülyeség! Mutass nekem egy 100 kW körüli maximális teljesítményű koromdízelt ami nagyjából annyi nyomatékot tud mint a Prius de 2 literrel kevesebbet fogyaszt nála 100 km-enként! Ha ne adj atyaúristen nem sikerülne találnod ilyet, akkor lekushadva visszajöhetsz bocsánatot kérni! 😉

    [i]„Nem mérgező CO2. Igazi tuskó vagy, ha még azt sem tudod, hogy miben járul hozzá a co2 a klímaváltozáshoz/üvegházhatáshoz.”[/i]

    Olvasás/szövegéretlmezés/gondolkodás ismét elégtelen. Abból, hogy a CO2 hozzájárul a klímaváltozáshoz abból neked az következik hogy mérgező? Istenem!
    A vízgőz sokszor olyan erős üvegházhatású mint a CO2, hogy lehet hogy nem pusztulsz el a konyhában főzés közben a sok „mérgező” gőztől, te jobban bírod mint az átlag vagy sötétebb vagy mint az átlag? (segítek, a második 🙂

    [i]„Korom, vagy több CO2, lehet választani. Én ezt választottam.”[/i]

    Nem, Te a korom + több CO2-t választottad, megfejelve azzal a bájjal, hogy annyira sötét vagy, hogy még a mai napig sem vagy tisztában azzal, hogy mit választottál valójában.

    [i]„Te nyugodtan mehetsz autópályán a priusoddal, lehetőleg 5000-es fordulaton, ha jön egy emelkedő, és a CVT úgy gondolja, hogy ott az optimális a lóerő/nyomaték adott fordulaton. Csak kár, hogy közben nem történik semmi mert 80 lóerő van eldugva a motortérben. De legalább bőg a motor, ha hozzáérsz a pedálhoz :)”[/i]

    Nagyon sokszor mentem már Prius-al autópályán ahol ráadásul emelkedők is vannak (pl. USA, Los Angeles -> Las Vegas, a 15-ös autópályán olyan remek emelkedők vannak, hogy sokan megnyalnák mind a 10 ujjukat), ennek ellenére nekem a ménesből nem csak 80 hanem mind a 136 paci rendelkezésre állt a sok km-nyi emelkedőkön végig.
    Prius-nál a maradi őskövületeken kívül mindenki más magasról tojik arra, hogy milyen fordulatszámon megy a benzinmotor – pláne hogy nincs is olyan műszer benne ami mutatná, hiszen totálisan lényegtelen -, hiszen pont az az egyik lényege a HSD-nek, hogy ilyen primitív paraméterekkel nem kell foglalkozni, a lényeg hogy arra megy a szekér amerre akarom és úgy ahogy akarom és mégis kevesebbet fogyaszt mint bármelyik másik vele egy kategóriájú olaj alapú nem hibrid. Normál üzemi körülmények között sosincs olyan, hogy csak 80 ló állna rendelkezésre a 136-ból, reméljük azután hogy ezzel hülyét csináltál magadból hogy az alapok alapjainak az alapjaival sem vagy tisztában de azért belepofázol, innentől kezdve te is tudni fogod már. 🙂

  • 2017.10.28. at 14:52
    Permalink

    Jaj, látod milyen figyelmetlen vagyok, a hivatkozott fogyasztástesztedre

    [i]„http://www.origo.hu/auto/20110318-fogyasztasteszt-vw-polo-bluemotion-toyota-auris-hsd-suzuki-swift-13.html”[/i]

    amivel megint egetverően nagy marhát csináltál magadból, csak még nem tudsz róla LOL! 🙂 pedig [b]már 2011.03.20-án válaszoltam[/b], ott van a hozzászólások között!
    Így [b]több mint 4 év után[/b] keresd meg, kérj meg egy legalább átlagos képességű embert, hogy olvassa el mert te úgysem tudnád és magyaráza el számodra is érthetően – tehát kézjelekkel, nyögésekkel, kavicsokkal meg botokkal 😉 – hogy ne csak más hanem te is lásd végre hogy megint – gyakorlatilag folyamatosan – úgy égsz mint a győzelmi zászló! ROFLMAO! 8)

  • 2017.10.28. at 14:52
    Permalink

    Úgy látom az agyadra ment a hibrid üzem 🙂

    Koromdízel 🙂 Mondom, VW 1.2-1.4 TSI, és hátsó lökhárító, kipuff. Csekkolj le néhányat 🙂 Ha már a koromról beszéltünk.

    Attól, hogy egy autó benzines, nem fog 2 literrel többet fogyasztani, kivéve akkor, ha ugyanazt a teljesítményt/nyomatékot szeretnéd belőle kihozni. + ha tényleg ki is autózod belőle azt a teljesítményt.

    Nem mérgező CO2. Igazi tuskó vagy, ha még azt sem tudod, hogy miben járul hozzá a co2 a klímaváltozáshoz/üvegházhatáshoz. Korom, vagy több CO2, lehet választani. Én ezt választottam.

    Te nyugodtan mehetsz autópályán a priusoddal, lehetőleg 5000-es fordulaton, ha jön egy emelkedő, és a CVT úgy gondolja, hogy ott az optimális a lóerő/nyomaték adott fordulaton. Csak kár, hogy közben nem történik semmi mert 80 lóerő van eldugva a motortérben. De legalább bőg a motor, ha hozzáérsz a pedálhoz 🙂

    Sok sikert az arrogáns stílusodhoz, Mr. Vérhibrid, az emberiség utolsó reménye

  • 2017.10.28. at 14:52
    Permalink

    [i]„Azonkívül, hogy folyamatosan mellébeszélsz és a netről ollózod a Toyota közeli cégek, emberek cikkeit, a valóéletben elvérzel minden állításoddal. Itt van a jelen teszt is… bebizonyította, hogy igazából nem való még falusi közlekedésre sem a HSD ha egy diesellel hasonlítjuk össze”[/i]

    Aha, tehát az általam hivatkozott mérések nem a való életből valók ámde ez abból. OK, minden nővér szabin van most ott nálatok a zárt osztályon hogy nem kapod meg dilibogyóidat?
    És szerinted ez az cikk azt bizonyította be, hogy a HSD még falusi közlekedésre SEM való? Miért, nem lehet vele falun menni, szerinted erről szólt ez a teszt? Ráadásul arra sem való, miért mire nem való még?
    Azzal a szánalmas szürkeállománnyal amivel te rendelkezel lehet hogy csak ezekre a hülyeségekre lehet jutni, a valóság viszont teljesen más. Persze azt hiába is magyaráznám, az számodra elérhetetlen messzeségben van lsd. pl. a Hummer zőőőődebb mint a Prius, vagy a Prius akkumulátorjavítási videóinak száma. LOL! 🙂

    [i]„ami miatt csak a „Hummmmer zőőőőőődebb” mondatot ismételgeted, mint egy papagáj.”[/i]

    Azért ismételgetem, mert az egy tankönyvi példa szépségű, gyönyörűen kivitelezett kivégzésed volt! 🙂 Amúgy teljesen mindegy szinte bármit mondasz az olyan egetverő baromság, hogy minden értelmes ember ugrana ki az ablakon tőle. De rendben, ezek után a Hummer-es mega-pofára esésed mellett majd a többit is idézni fogom! LOL! 🙂

    [i]„Emellett olcsóbb is nagyságrendekkel így ha egy Hibrid pár decivel kevesebbet is eszik akkor se fog soha az életben megtérülni az árkülönbség :). Na ez az amire az égvilágon semmit nem tudsz mondani”[/i]

    De mondok! Persze túlságosan hülye vagy hozzá hogy felfogd, de jó lesz másnak tanulságul! 😉 Abba nem megyek bele, hogy elmagyarázzam mit jelent az hogy nagyságrendi különbség és megmutassam, hogy szokás szerint megint mekkora barmot csináltál magadból ezzel az állítással is, de a te agyhalott tévelygéseid alapján ha találkoznánk az utcán akkor le kellene hogy lőjelek mint egy rühes kutyát és elvenni a pénzed (természetesen ez csak egy elméleti gondolatkísérlet, egy ilyen idiótának nem szokott számottevő pénze lenni, de most tegyük fel hogy mégis), hiszen sokkal gazdaságosabb így megszererezni a pénzt mint mondjuk megdolgozni érte, azaz sokkal jobban megtérül ezt csinálni mint munkával megszerezni mivel egy átlagos munkával kapcsolatos költségek magasabbak mint egy erre alkalmas fegyveré. A hozzád hasonló elmebetegeknél pedig csak ez az egy szempont létezik – egyszerre több szempont mérlegelése amúgy is sokszorosan meghaladja a képességüket – tehát ennek megfelelően is cselekszenek.

    [i]„csak arról diszkréten elfeledkezel, hogy több javítási útmutató fűződik a Priushoz a youtubon mint győztes fogyasztási verseny.”[/i]

    Tényleg, megfeletkeztem volna róla? Nosza akkor rajta, bizonyítsd be az állításodat, lássuk mennyi video van ebből és abból és melyik a több! Csak nehogy aztán megint egészen véletlenül segget csinálj a szádból, ahogyan mindig is szoktad! 😛

    Ezek fényében azt képzelt el, hogyha az én IQ-m a szobanövény és a tökfőzelék között van, akkor vajh hol lehet a Tied? LOL! 🙂

  • 2017.10.28. at 14:52
    Permalink

    1. Egyrészt nem vagyok az apukád (ha az lennék, akkora frászt kaptál volna koromdízel helyett, hogy a füled a seggeden jött volna ki 🙂 másrészt ahhoz hogy lehiggadjak előbb fel kellett volna idegesedjek, de ahhoz minimum számottevő agyi teljesítményt kellett volna felmutatni, de a koromdízelesek ilyet még soha nem tudtak produkálni. 😉

    2. Teljesen lénygetelen a kiegészítés, hiszen senki nem állította azt, hogy soha nem fordulhat elő az akksi meghibásodása normál üzem mellett (pontosan úgy mint ahogyan semmi másra sem igaz ez). A lényeg az arányokban van – ez elhangzott -, az idézet ezen az ég világon semmit sem változtat.

    3. Csak a lehető legnagyobb idióták szokták ezt a változatot felvetni (ráadásul nem is igaz, mert kizárólag attól, hogy egy autó benzines, még nem fog 2 literrel többet fogyasztani a fostalicska koromdízelednél). A koromdízeled korma amit a tüdejüktől akár csak néhány méterre nyomatsz ki a katasztrófádból, biztosan előbb fog kinyírni embereket mint a nem mérgező CO2 sokszoros áttételen keresztül. Persze ezek belátásához a legalapvetőbb ismeretekkel kellene rendelkezni meg gondolkodni tudni. Ez a kettő az ami garantáltan hiányozni szokott a koromdízeleseknél.

    Leülhetsz, elégtelen.

  • 2017.10.28. at 14:52
    Permalink

    És, ha már ennyire környezet és egészségtudatos vagy, remélem nem vessel palackozott üdítőket/vizet sem, biciklivel jársz mindenhova, és levegőt sem vessel, nehogy CO2-t eregess feleslegesen.

    Esetleg kulázás után homokkal törlöd ki, és pottyantósba termelsz, nehogy ivóvízzel kelljen leöblíteni a saradat, és papírral kitörölni.

  • 2017.10.28. at 14:52
    Permalink

    1, Higgadj le, apukám.

    Én nem így szóltam hozzád.

    2, Hűha, nagy kaland,azért hozzátenném:

    „Not all Prius owners have been lucky with their batteries, though. Many have complained about batteries failing after 100,000 to 150,000 miles of use.”

    Ha már idézgetünk.

    3, Gratulálok, nagyon intelligens vagy.

    Akkor veszek egy benzines autót, amivel 2 literrel magasabb less a fogyasztásom, amivel az üvegházhatást segítem elő, amitől pedig megváltozik az éghajlat, és a szárazság miatt milliók halnak majd meg.

    Jól hangzik?

    Mielőtt ekkora hülyeséget beszélsz, és ilyen stílusban, gondolkodj egy kicsit, te hiperművelt.

    Gondolom a buszok, teherautók, némelyik vonat is legyen benzines, ugye?

  • 2017.10.28. at 14:52
    Permalink

    [i]„Olvasgattam kicsit, …az állandó töltés-kisütés miatt az évek során 60-70 %-ra visszaeshet könnyedén a kapacitása. Amivel nő kicsit a fogyasztás is.”[/i]

    Akkor olvasgassál még egy kicsit:

    [i]„Consumer Reports went a step further and tested the overall quality of the hybrid propulsion system in a 2002 Prius with nearly 208,000 miles on it. The model achieved an overall fuel economy score of 40.4 mpg, [b]nearly identical to the numbers generated in 2001[/b].”[/i]

    [url]https://www.cars.com/articles/2011/02/toyota-prius-returns-same-mileage-after-10-years-and-200000-miles/[/url]

    [i]„Én inkább vettem egy dízelt, mivel nem láttam igazoltnak az árát használtan se…”[/i]

    Rendben, én meg akkor majd a keletkező szemetemet bedobom a lakásodba/kertedbe, mert így nekem olcsóbb mintha fizetnék az elszállításáért. És akkor még jó fej vagyok, mert ebbe nem feltétlenül kell beledöglened, ellentétben a koromdízeled szarával.

  • 2017.10.28. at 14:52
    Permalink

    Megértem, hogy iszonyatosan fájnak azok a régi sebek amiket oly nagy élvezettel szakajtottam fel rajtad 😉 és most mellé kaptál kb. még egyszer ugyannyit de hát tudod jól, hogy a hülyeséget tűzzel-vassal írtom az internetről, így ez elkerülhetetlen volt. LOL! 🙂

  • 2017.10.28. at 14:52
    Permalink

    A priusról:

    Olvasgattam kicsit, és úgy látom általában kihúzza a gariidőt az akksipakk. Ami 100-150 ezer mérföld. Végülis nem is rossz, de közben persze, mint minden akksi, az állandó töltés-kisütés miatt az évek során 60-70 %-ra visszaeshet könnyedén a kapacitása. Amivel nő kicsit a fogyasztás is.

    Cseréje ahogy olvastam helyfüggő, de az amcsiknál 800-900 ezer forintot írtak átszámítva cserére.

    Mint ahogy a legtöbb dízelnél a kettőstömegű lendkerék (már amelyikben van), egyéb nyalánkságok előbb-utóbb elpusztul. Van, akinek 150 ezret bír, van akinek 450 ezret.

    Ezek olyan költségek, amikre számítani lehet, és kell is! 🙂

    Én inkább vettem egy dízelt, mivel nem láttam igazoltnak az árát használtan se…

  • 2017.10.28. at 14:52
    Permalink

    A Hummerek zöme általában alapból zöldre volt festve. Így talán már számodra is logikus hogy, egy zöld színű Hummer logikusan zöldebb mint a Prius! Szerintem Milan is így gondolta! Rolfmao…Lol:-)

  • 2017.10.28. at 14:52
    Permalink

    [i]„Igen és itt a hangsúly azon van, hogy „szinte”.”[/i]

    Nem, még véletlenül sem azon van a hangsúly, hanem azon, hogy soha. Ki is volt emelve, de hát mit várjon az ember egy olyan lángelme „mérnöktől” aki aki annyira nem tud olvasni pláne szöveget értelmezni, hogy habzó szájjal kiáll a Hummer ződebb mint a Prius üvöltő marhaság mellett? Igen, csak egy másik hasonlóan üvöltő nagy marhaságot. 🙂

    [i]„Érdemes megnézni hány olyan videó van a youtube-on, ahol cserélik vagy javítják ezeket az akkukat.”[/i]

    No, hány ilyen van „mérnök” úr? 🙂 És ez hogy aránylik azokhoz az esetekhez amikor semmilyen probléma sincs? Igen, pontosan a lehető leghalványabb lövésed sincs róla. Az idióták egyébként pont ezt szokták csinálni, benyögnek valami marhaságot amiről maguk sem tudják mi az aztán nyugodtan hátra dőlnek és nem érzékeli azt sem, hogy megint mekkora hülyét csináltak magukból.
    Látom a Hummer zőőődebb mint a Prius megapofára esésed után még mindig akarsz kapni a csuszalesődre. Semmi gond, tudod jól, hogy tőlem bármikor megkaphatod, ami jár! 😉

    Lássuk hát!

    [i]„Toyota says its out-of-warranty battery replacement rate is 0.003 percent—or one out of 40,000 Priuses—for the second generation Prius.”[/i]

    [url]http://www.hybridcars.com/first-numbers-hybrid-battery-failure/[/url]

    [i]„Battery failure rates in Prius turned out to be practically nil.”[/i]

    [url]http://www.wsj.com/articles/SB10001424052702303471004579165642403753528[/url]

    [i]„After all, the Prius remains among the most reliable of all cars.”[/i]

    [url]http://www.consumerreports.org/cro/news/2014/02/honda-civic-hybrid-battery-reliability-gets-worse/index.ht[/url]

    Ezt hívják úgy, hogy teljes és tökéletes megsemmisítés. Tudod, pontosan úgy mint ahogyan a Hummeres bulinál leakasztottad azt a brutálisan nagy rucit, „mérnök” úr! 😉

    [i]„Nagypofájú, műszaki analfabéta…”[/i]

    No, látod ezzel az aláírásoddal viszont én is tökéletesen egyet tudok érteni. LOL! 🙂

  • 2017.10.28. at 14:52
    Permalink

    [i]Én azért biztonsági szempontból soha nem járnék smart-tal vagy mini kocsikkal… . Jön egy részeg autós egyszer a semmiből, aztán lehet ottmaradsz.[/i]

    Én emiatt nem aggódom. Ennyi erővel zárkózzunk be a szobánkba húzzuk le a redőnyt és bújjunk be az ágy alá nehogy bajunk essen. Most egy 12éves autóm van ami ráadásul egy méretosztállyal nagyobb mint a Citigo/up! páros de ha ütköznénk inkább azokban ülnék mint a sajátomban. Na meg aztán ha jön egy „rezesova” és beléd bombáz egy SUV-val ugyan mindegy miben ülsz. Városban limitált a tempó így talán megúszható még egy nagyobb csattanás is egy mai kisautóval.
    Életem első autója egy 1986-ös Fiat Panda volt amit friss jogsival néhány hónap múlva igen jó érzékkel totálkárra törtem a saját hibámból. Egy sportosabban vett kanyarban a felhordott poros apró kavicsos murván elkezdte kitolni az orrát ettől én megijedtem belefékeztem és ezzel roppant ügyesen nagyjából 40-45km/h-s tempóval nekicsaptam az elejét az útpadkának. Kitört a jobb első kerék és az autó a tetején 1x átfordulva a lábán állt meg az úttól 4-5 méterre a füves részen. Kiszálltam kiráztam a ruhámból az üvegszilánkokat de az ijedtségen kívül semmi említésre méltó bajom nem esett pedig a kocka panda nem épp a biztonság mintaképe. Szóval én nem félek a mai kisautóktól azért ki vannak azok találva. Ha nem fának mész velük és nem ver beléd 140-el egy ostobarészeghülyepicsa a 2tonnás SUV-jával akkor szinte bármi túlélhető bennük.

  • 2017.10.28. at 14:52
    Permalink

    Akkor kell egy HSD hibridbe meghajtóakkumulátort cserélni ha:

    a) szétvered egy kalapáccsal
    b) más egyéb módon – balesetben, karambolban – megsérül (de akkor sem feltétlenül az egészet kell cserélni, lehet cellánként is)

    Normál üzemi körülmények között (szinte) SOHA nem kell cserélni mert az élettartama nagyobb mint a jármű többi alkatrészéé.
    Egyéb kérdés?

  • 2017.10.28. at 14:52
    Permalink

    [i]„Hibridet városba kell venni, hosszú utakon (ahol nincs gyakori fékhasználat) csak felesleges teherként viszi az akksikat és a teljes HSD rendszert.”[/i]

    Leülhetsz, egyes alá.

    [url]https://www.youtube.com/watch?v=ySR0flj6QnQ[/url]

  • 2017.10.28. at 14:52
    Permalink

    Ne fáraszd magad vele, Der Milan akkora nagy szagértő, hogy már évekkel ezelőtt határozottan és büszkén kijelentette, hogy márpedig a Hummer zőőődebb mint a Prius és ezt a mai napig is emelt fővel vállalja. LOL! 🙂

  • 2017.10.28. at 14:52
    Permalink

    [i]„…de ha már városon kívülre kerülünk, akkor az akksik és a technika súlytöbblete miatt hátrányba kerülünk, és még az azonos teljesítményű benzines kocsik is kevesebbet kérnek ilyenkor!”[/i]

    Igen, ez az a téveszme, ami még a mai napig is tartja magát azok körében, akiknek a leghalványabb lövésük sincs arról, hogy hogy működnek a hibridek. A HSD nem létező súlytöbbletére való agyatlan hivatkozás legalább 10 éve az egy legnépszerűbb technika, ha valaki garantáltan hülyét akar csinálni magából. 🙂

    Akkor lássuk a valóságban hogyan kerül fogyasztási „hátrányba” a HSD városon kívül:

    https://www.youtube.com/watch?v=ySR0flj6QnQ

  • 2017.10.28. at 14:52
    Permalink

    Engem az érdekelne, hogy egy hibridbe milyen időközönként és mennyibe kerül egy akkumulátor csere?
    kijön az árából egy kettős tömegű lendkerék és egy turbó?

  • 2017.10.28. at 14:52
    Permalink

    Én azért biztonsági szempontból soha nem járnék smart-tal vagy mini kocsikkal, minimum ilyen toyota yaris mérettől vennék kocsit, és nem hiszem, hogy azon az 1-2 decin múlna. Jön egy részeg autós egyszer a semmiből, aztán lehet ottmaradsz. Persze még mindig jobb mint egy motorkerékpár, ahol egyszer hibázzon valaki körülötted, ott nem véd meg semmi. A lényeg, hogy lehet spórolgatni, de van az a szint, ami alá szerintem nem érdemes adni, én legalábbis így látom, főleg ennyi suv-val a fővárosban.

  • 2017.10.28. at 14:52
    Permalink

    Fene tudja mi legtöbbször egyedül vagy maximum ketten autózunk a városban párommal így én városi rohangálósnak tutira egy alapmotoros Skoda Citigo-t vennék. Fordulékony dobozforma szög egyszerű kisautó könnyű vele parkolni irreálisan keveset fogyaszt (lásd lent) és még jobban felszerelt kivitelben is súlyos milliókkal olcsóbb mint bármelyik hibrid autó. És egy Auris hibrid hiába nagyobb és komfortosabb számomra milliókkal többet nem érne meg.

    [url]http://www.spritmonitor.de/en/overview/45-Skoda/1289-Citigo.html?fueltype=2&vehicletype=1&power_e=70&minkm=25000&gearing=1&powerunit=2[/url]

  • 2017.10.28. at 14:52
    Permalink

    Én általában szeretem az autonavigátor tesztjeit, de – ne haragudj, Mátyás – ez így nagyon sánta.
    Olyan, mintha azt tesztelted volna, melyikből lehet jobb főzeléket főzni: almából vagy szilvából?
    Vagy mondjuk, hogy Claudia Schiffer vagy Bódi Sylvi tudna szebben takarítani? Kit érdekel? Nem azért vannak, nem ez a funkciójuk!
    Szóval az alanyok jók, csak nagyon nem itt és így kellett volna csinálni a tesztet. Arra viszont kíváncsi lennék, hogy 20 Km fogyasztását hogy tudtátok PONTOSAN mérni.

    Hibridet városba kell venni, hosszú utakon (ahol nincs gyakori fékhasználat) csak felesleges teherként viszi az akksikat és a teljes HSD rendszert.

  • 2017.10.28. at 14:52
    Permalink

    Mátyás. Legközelebb kapj magad mellé három kollégát a szerkesztőségből adott kútfejen tankoljátok tele az autókat és menjetek le autópályán a Balatonra hekket enni. Hazafelé pálya helyett főutakon gyertek akár egy kisebb kitérőt is beiktatva had pörögjön a kilométer és ha visszaértetek a fővárosba tegyetek még egy nagyobb kört a városi forgalomban majd ugyanazon kútfejen ismét tankoljátok tele az autókat és számoljatok. Az úgy sokkal inkább élet szagú teszt lenne de ebben a formában nem sok értelmét látom ennek a fogyasztás mérésnek.

  • 2017.10.28. at 14:52
    Permalink

    Én meg úgy olvastam/értettem, hogy az Auris jobb mint egy Renault mert abban nem kell szíjakat cserélni 100.000km-enként :D, illetve nem kell benne cserélni semmit amit egy dieselben esetlegesen igen, így hosszútávon anyagilag jobban jár az ember egy akár 2 millával drágább hibriddel. Igaz csak számolni kell tudni és rögtön kiderül, hogy itt inkább arról van szó, hogy melyik felé húz az ember szíve mert anyagilag semmi előnnyel nem jár egy új hibrid birtoklása egy új dieselhez képest.

  • 2017.10.28. at 14:52
    Permalink

    6,75M (toyota.hu), a listában nem láttam olyat, hogy 6,5M haveri alapon, vagy 6,5M schrank haverjainak 🙂 stb… hasznaltauto.hu-n ha jól emlékszem 6,74 a legolcsóbb. Hagyd ezt a kis hülye hadjáratodat… Egy autó ez is, aminek az emisszióján kívül semmiféle előnye nincs pl egy Renault-val szemben. Max 2 millát fizethetsz pluszba azért mert vezetni sem tudsz és visszagurulsz a dombtetőről ha elsőbbséget kell adnod :D. Az eddigi hadakozásaidat elnézve megértem ha nagy szó ez számodra, de most mondjak olyan kocsit ami mondjuk 1 millával olcsóbb és ezek a néni segítő rendszerek is benne vannak? 🙂

  • 2017.10.28. at 14:52
    Permalink

    A hibrid technológiában is vannak hibalehetőségek, ahogy szinte mindenben. Esetünkben -átlag magyar felhasználók- szerintem inkább a lényeg azon van, hogy a dCi-t Tsi-t és társait szinte bárhol tudják javítani (márkaszervizektől független műhelyekben is), míg ugyanez a hibridről nem biztos hogy elmondható.

  • 2017.10.28. at 14:52
    Permalink

    Kiegészíteném annyival, hogy a sok benzines turbós mellett 1 dci van a flottánkban. 260 ezer km-nél még eredeti a kuplung, a turbó és minden, amitől összesz….k magukat a modernautófobok. Mondom, 260 ezer céges flottában eltöltött kilométer.

  • 2017.10.28. at 14:52
    Permalink

    [b]„azzal, hogy motorjában egyetlen cserélendő szíj sincs, hogy kuplungja, kettős tömegű lendkereke vagy részecskeszűrője sincs, könnyedén jobb lehet, továbbá természetesen kuplungmentes vezethetőségével”[/b]

    Már elnézést Mátyás, de azt gondolom, hogy nem biztos, hogy a Kadjar vételárával kellene összevetni az Aurist. Alma-körte… A Megane kombi listaára 5 750 000 (limited), valóságban akár 1 millával is olcsóbb lehet… új autóról beszélünk, tuti, hogy 100.000km-ig nem kell hozzányúlni turbóhoz-kettőstömegűhöz-FAP-hoz. Tételezzük fel, hogy pont 100.000-nél új porlasztócsúcsok kellenek ~350.000, FAP felújítás ~50.000, de menjen tönkre még a kettőstömegű is kuplunggal ~200.000. Még így is csak 600.000-nél járunk de már fel van újítva minden kényes rész és hol van még a kb. 2 millás árkülönbözet?! Dobjunk rá még 50.000-ret a 100.000km-nél történő szíjcserékre? Még mindig hol vagyunk az árkülönbségtől?! Közben nagyon lehet, hogy akár 200.000km-t is elmegy gond nélkül. Ugyanazzal a motorral szerelve mint a Kadjar kisebb légellenállással +start-stop, még kevesebbet eszik, hiába nincs problémás alkatrész az Aurisban ennek ellenére soha az életben nem fog megtérülni az ára a diesel Renaulthoz képest.

  • 2017.10.28. at 14:52
    Permalink

    Most először, volt lehetőségem arra, hogy autómat, (Opel Vectra Caravan 1.8, 2001) hosszú úton is tesztelni tudjam, fogyasztási szempontból. Az út, Békéscsaba – Rosolina Mare. Itthon, teletankoltam az autót, majd elindultunk, Dunaharasztiba, húgomékhoz. 44-es út, Kecskemét, M5, 4 személy, brutálisan megpakolt csomagtartó, klíma. Másnap hajnalban indultunk tovább. Innen, már csak hárman, picivel kevesebb csomaggal, 110-120-as tempóval mentünk. Körmenden, teletankoltam, itt jött az első mérés: 5,98 liter. A következő tankolás, az olasz határ előtt volt, mert nem akartunk, a méregdrága, olasz benzinből tankolni. Erre, a 245 km-es szakaszra, 5,76 liter jött ki. A cél előtt, komoly dugóba kerültünk, sokat ácsorogtunk, araszolgattunk. Visszafelé jövet, ugyanezen a szakaszon, megint dugó volt. Ausztriában, tankoltam 20 litert, hogy biztosan elég legyen, Magyarországig. Rábafüzes után, jött az újabb tele tankolás és az utolsó mért pont. Az eredmény, 6,16 liter.
    Megállapítható, hogy a dugó, komolyan meg tudja emelni, a fogyasztást. Ez mondjuk, nem nagy újdonság. Az autópályán, közel egyenletes sebességgel történő haladás viszont, igencsak jót tesz a fogyasztásnak, úgyhogy, az a Focus, nem biztos, hogy többet fogyasztana, autópályán.

  • 2017.10.28. at 14:52
    Permalink

    Fő használat szempontjából:
    Város: elektromos > hibrid > kis benzines > diesel > nagy benzines
    Városon kívül: elektromos (csak ha bírja hatótávval…) > diesel > kis benzines >= hibrid > nagy benzines

    Dieselt tartós városi használatra nem szabad, mert kinyírja magát, mindenképp kell vele akkor hétvégente egyet autópályázni!

    Hibridek városban a sok fékezés és megállás következtében kevesebbet kérnek mint azonos teljesítményű dieselek, de ha már városon kívülre kerülünk, akkor az akksik és a technika súlytöbblete miatt hátrányba kerülünk, és még az azonos teljesítményű benzines kocsik is kevesebbet kérnek ilyenkor!

    Ha kis benzines kocsit választunk, érdemes a turbós verziók esetén utána járni, van-e gáz velük, lásd 1.2tsi motorok…

    Kisautó méret esetén szerintem (és spritmonitor.de szerint is…):
    Városba: Toyota Yaris hybrid
    Ingázáshoz: Toyota Yaris diesel

    A többit keresse ki mindenki magának, és ez nem toyota reklám, én pl. utállom a yarisunkat, egy steril vacak.

  • 2017.10.28. at 14:52
    Permalink

    A spritmonitor.de kb reális képet ad. mondjuk a BP-en közlekedőknek érdemes az átlagnál kicsit magasabb értékkel számolni…

    Kíváncsi vagyok h Bp-en az 1.5dci és a HSD között mekkora a különbség.

  • 2017.10.28. at 14:52
    Permalink

    Alapjában véve igazad van, de ahogy a köridő fetisisztáknak a 0,2 mp az orgazmus plusz, addig a fogyasztás ugyanennyire hír. Amúgy nincs gond vele, mert támpontként nagyon jól használhatóak ezek a mérések és történetesen nagyon nehéz őket összehozni, lebonyolítani.
    Részemről elismerés a tesztelőknek, komoly önuralom és alázat kell egy ilyen anyag összeállításához.

  • 2017.10.28. at 14:52
    Permalink

    Engem, mint átlag autó felhasználót nem érdekelnek a laboratóriumi körülmények. Engem az érdekel, hogy átlagosan egy tank üzemanyaggal mennyit megyek el? Ennek a tesztnek ebben a formában semmi értelme. A valós fogyasztást csak egy tartósteszt alatt lehet lemérni(>15.000 km), mert ott közlekedési szituációk statisztikai szórása valószínűleg elsimítja az eredményt és valósabb képet kapunk. Persze ez sem 100%-os, de valósabb, mint 4X20km. A fogyasztást egyébként is befolyásolja a használat módja, az útminőség, műszaki állapot, vezetési stílus, stb.Előfordulhat az a helyzet, hogy ugyanaz az autó 1,5-2 literes átlagkülönbséget mutat két tulajdonosnál. Nekem is Toyotám van ugyanezzel a hajtáslánccal csak más típus, nálam az utóbbi 30.000 km átlaga 4,3 L/100km. Ebben nyilván van minden(város,országút,autópálya), körülbelül 50-25-25 % arányban. Ez a hajtáslánc ezt tudja az én vezetési stílusommal, ismerős simán megetet vele 5 litert, igaz ő többet pályázik és sportosan vezet. Arra akarok kilyukadni, hogy nagyon nehéz egy gépjármű fogyasztást objektíven kijelenteni!

  • 2017.10.28. at 14:52
    Permalink

    Korábban a Bp-ÉRd nem csúcsforgalomban 2.0 PdTDivel gyakran jött ki nekem 3.9-4.0l/100km-re, de azért egy vegyes kör másfél literrel több volt átlagba, és akkor nagyon finoman nyomtam a gázt…
    Nem rossz ez a teszt, de ugyanezt meg kellene csinálni Bp-en is.
    Látszik, h VW TSi-vel is lehet takarékosan járni, de ha ilyet vennék bizonyára nem ez lenne a célom… 😀

  • 2017.10.28. at 14:52
    Permalink

    Csatlakozom az előttem hozzászólóhoz. A cikk nem tartalmazza továbbá,hogy hogyan mérték a fogyasztást. 1-2 deci tévedés nagyon könnyen összejöhet ha nem ugyanúgy vagy akár nem ugyanarról a kútról tankolnak. Ezt a későbbi hasonló cikkekbe bele kéne azért írni, illetve kidolgozni a fogyasztásmérés „metódusát”. Teljesen világos,hogy tiszta, labori körülményeket nem lehet produkálni egy ilyen tesztnél. Azért remélem nem a fedélzeti pc adatai ezek,mert az azt ír ki,amit az ember látni szeretne (pont mint a km-óra állás).

  • 2017.10.28. at 14:52
    Permalink

    Nem a Tanpályán, hanem a Tanpálya kb 20 kilométeres eco körén mértünk. Négyszer 20 km átlagát közöltük. Dugóban bizonyára más eredmény jött volna ki.

  • 2017.10.28. at 14:52
    Permalink

    Azért kíváncsi lennék egy valós forgalmi helyzetre, hogy mondjuk van benne egy kis ingázós mennyiségű pálya, egy kis elővárosi forgalom, és mondjuk át Bp-en. Majd, h jobban kijöjjön a tuti, ugyanez visszafelé.

    Akkor kijönne a különbség, mert szerintem az ilyen pár kör alatt mennyit fogyaszt egy steril tanpályán teszteknek nem sok értelme van…

    Ez max tényleg egy egyenletes városon kívüli haladást (forgalom nélkül) tud modellezni – mert azért az egy-egy előzős, vagy 5-10km-kénti körforgalom miatti állandó gyorsítás ott is megborítaná a sorrendet. 🙂

Vélemény, hozzászólás?