Foggal-körömmel ragaszkodik a V8-as motorhoz a Ford

Sorra tűnnek el a piacról V8-as blokkok, szerencsére a Mustangot ilyen veszély nem fenyegeti

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Míg mások méretet csökkentenek, turbósítanak és villamosítanak, addig a Mustang kitart a szívó V8-as mellett.

Érdemi változás nélkül kerül át a motorkínálat az idén bemutatott hetedik generációs Mustangba. A 2,3 literes turbós EcoBoost motort sem szabad elfelejteni, de a vevők többsége a szívó ötliteresre voksolt eddig is, és teheti meg ezután is. Ráadásul rögtön háromféle teljesítményváltozat közül lehet választani. A leggyengébb verzió 480 lóerővel készül, de aki aktív kipufogórendszert kér, az már 486 lóerővel gazdálkodhat. Emellett készül kereken 500 lóerős kivitel is, de a későbbi Shelby változatok ennél biztosan erősebbek lesznek.
A Ford nem kertel, kijelentették, hogy addig készítenek V8-ast, amíg csak lehet. Ez az új Mustang várható életciklusából ítélve legalább 2030, de nem kizárt a további gyártás sem. Az amerikaiak még azt is elárulták, hogy ha a szabályozás engedi, akkor elkészül a Coyote (prérifarkas) blokk következő generációja. Van esély rá, hogy a nyolcadik nemzedék európai karrierjét derékba töri a belső égésű motorokra vonatkozó tiltás (kivéve, ha megjelenik a szintetikus benzin), de az amerikai piac van akkora, hogy így is érdemes lenne új szerkezetet fejleszteni.
Hirdetés
Régóta pletykálnak a hibrid Mustang megjelenéséről, de a Ford állítása szerint ez most nincs terítéken. A vásárlók vezetési élményre, jó hangra és nyers erőre szomjaznak, így ebben a kategóriában inkább taszító lenne a hibridség.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?