Fizetős, de a magyarnál olcsóbb lehet a német autópálya-hálózat
Nem tart már sokáig a német autópályák ingyenessége, sanszosan fizetni fogunk érte
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
2015-től fizetősek lehetnek a német autópályák is. Éves matrica, ám a magyarországinál szerényebb áron várható.
Személyautóval most még ingyenes, teherautóval már 2005-óta fizetős Németország autópálya-hálózata. Most úgy tűnik, hogy 2015-től mindenkinek fizetős lesz, ám a német autótulajdonosok visszakaphatják majd az úthasználat díját
Alexander Dobrindt közlekedési miniszter nyilatkozata szerint matricás, tehát nem megtett út, hanem időalapú fizetési rendszert terveznek, éves szinten 100 eurós díjjal. Ez drágább ugyan, mint mondjuk a csakis évesként megvásárolható svájci matrica (32 euró), ám a magyarnál például olcsóbb lesz (itthon nagyjából 144 euró fizetendő az éves e-matricáért). Amennyiben a kilométerekre jutó autópályadíjat nézzük, Európa legolcsóbb rendszere lehet majd a német. Ráadásul Németországban - adójóváírások által - úgy kívánják bevezetni a pályadíjat, hogy az a német lakosok autózási költségeit ne emelje. Ugyanakkor természetesen az Európai Unió jogainak megfelelő, diszkrimináció nélküli rendszert kell megálmodjanak a német törvényhozók. Részletek jövőre várhatók, jelenleg úgy tűnik, hogy a német autópályadíj abszolút értékben is szerényebb lehet a magyarországinál, azt pedig nyilván jobb, ha nem is boncolgatjuk, hogy egy kilométerre, vagy átlagbérre vetítve milyen számokat kapunk.