Fisker 400 kilométeres hatótávot ígér

Henrik Fisker új elektromos luxusautót tervez 400 kilométeres hatótávval

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Úgy tűnik, Henrik Fisker nem bírja saját autómárka nélkül, miután eladta a Karma gyártását, azok új néven készülnek, ő pedig most új Fiskert ígér, már jövőre.

Mivel a Karma mellé a Fisker nevet nem adta el, most márkáját újra felélesztheti Henrik Fisker. Többek között olyan autókat köszönhetünk neki, mint a BMW Z8, az Aston Martin DB9 és persze a Fisker Karma. A viszonylag nagy sikert aratott Karma után most újabb autó terveit villantotta meg, luxus villanyautót ígér 400 kilométeres hatótávval.
Hirdetés
Egyelőre csak egy rajzon láthatjuk az új Fiskert, amin egy kétajtós kupét adnak a vonalak. Sokat egyelőre nem beszélt az autóról, csupán annyit, hogy az akkumulátorok gyártását is házon belül végzik. A Fisker Nanotech gyártja majd az új autó telepeit ultrakönnyű anyagokból, és a töltési időre is azt ígéri, töredéke lesz a jelenleg kapható villanyautókéhoz képest. Állítása szerint senki más még a közelében sincs ahhoz, ahogy ők állítják elő az akkumulátorokat. Az új Fisker már jövőre megérkezhet, annyit talán borítékolhatunk, hogy azonnal szerethető formaterve lesz, ahhoz viszont, hogy a Teslát megkergethesse, minimum négy ajtóra lesz szüksége, vagy több modellre.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

One thought on “Fisker 400 kilométeres hatótávot ígér

  • 2017.10.28. at 01:15
    Permalink

    Ez a márka komoly riválisa lehetett volna a Teslának, de igen hányattatott sors jutott neki. Persze még így sem kizárt, hogy idővel beérje Elon Musk cégét.

    Legalább Dániának is van egy kis autóipari „szerepvállalása” az ottani származású, de Amerikában letelepedett Henrik Fisker által. Hirtelen nem is tudnék másik ilyet írni – Dánia autós szempontból egy eléggé jelentéktelen ország.

Vélemény, hozzászólás?