Filléres családi anyahajó – Renault Safrane

A kényelemnek már nincs értéke - Renault Safrane 2.0 16V automata - használtteszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Lenézett példány lett mára a Safrane, az árai is ezt mutatják. Túl sokat nem ér, ez is kijött egy új iPhone árából, átírással, olaj- és szűrőcserékkel, és még tankolásra is maradt. Ja, és messze van még a süllyedő hajótól.


Van néhány olyan modell, amit ideje korán sírba vitt a rossz híre, méregdrága fenntartása, költséges alkatrészei és folyton ledöglő elektronikája. A Safrane sem lopta be magát a tulajok szívébe, aminek több oka is volt. Az 1992-ben megjelent új modell a 25-öst váltotta a Renault palettáján, vagyis a Safrane lett a nagyautó. Vagy a Renault prémimautója, ha úgy tetszik, hisz a BMW, Mercedes és Audi ellenfelének szánták, vagy legalábbis próbálták. Éppen ezért a Safrane népszerű volt a nagy V6-os benzinmotorral és automata váltóval, amikről

nagyon hamar kiderült, hogy teljesítményben elég messze van attól, amit a vásárlók szeretnének.

Valamint meglehetősen kényes és mindennek a tetejébe még drága is. A legtöbb problémát kiküszöbölték az 1996-os frissítéskor, de akkorra már elveszett a bizalom, és a Safrane keresettsége és értéke zuhanni kezdett. Pedig a frissített modellek már nem annyira rosszak, sőt!

Ma már nem túl nagy a kínálat Safrane-ból, két kezünkön össze tudjuk számolni a választási lehetőségeket, és már a képek alapján is elvethetjük legalább a felét. Nagyautóként amúgy sincs sok esélye, a franciák általánosnak hitt elektronikai hibáitól meg mindenki irtózik. Ilyenkor jár jól az, aki ezekre ügyet sem vet, de nagyautót keres, viszonylag olcsón. Na, jó, nagyon olcsón, konkrétan egy Matiz helyett kellett valami, amiben kényelmesen elfér hátul egy gyerekülés, és még arra is marad hely, hogy menet közben kényelmesen lehessen foglalkozni a kisemberrel. Ezzel párhuzamosan a csomagtérben kell hely egy babakocsinak, járókának, nyuszimotornak és ezeknek akár egyszerre is. 400 ezer volt a felső határ, valljuk be, nem túl biztató, de becsúszhat egy-egy jó vétel, például egy Safrane, ami már senkinek sem kell.
És egyáltalán nem azért, mert rossz állapotban lenne, sőt! Persze, a legtöbb olyan, és azért kerül ennyibe, a többi meg azért olcsó, mert a melósautók lehúzzák az árát. Amúgy is, ki keresne egy 5-ös BMW nagyságú nagyautót, ami Renault-ból van? Senki, a hirdető meg egyre csak lejjebb és lejjebb viszi igényesen és karbantartott autója árát, hogy legalább legyen valami kapás. Behozott autó, 2002-ben került az országba akkor ötévesen, 1997-es gyártású, de az már az új orrból és farból is látszik, hogy a frissített modell. Nekem ez jobban tetszik, mint a 25-ösre hajazó első megoldás, de ez szubjektív vélemény, az viszont tény, hogy temérdek megoldást újítottak rajta műszaki fronton. Több elektronikai problémát is orvosoltak, a korai modellek műszeregysége is tönkre tudott menni, ahogy a digitális klímapanel is, a frissített modellek ezekre a hibákra már kevésbé hajlamosak. Ezért is lehet, hogy ez még ennyire jó állapotban maradt, az utastérben konkrétan minden működik, az elektromos ablakoktól kezdve a kétzónás digitális klímán át a műszeregységig és az összes belső világításig.
Külsőre azért látszik jó pár sérülés, de még így is ez volt a legszebb a hirdetettek között, csak bal hátul látszik egy korábbi koccanás tákolt javítása. Bal elöl kilóg némi facsavar a lökhárítóból, de 320 ezerért azt hiszem, ennyi megbocsátható. Ennyibe került ugyanis ez az autó úgy, hogy járt mellé az értékét jelentősen növelő téligumi garnitúra eredeti és közel tökéletes állapotú alufelniken, valamint háromnegyed tank benzin, ez utóbbi nettó nyereség, valljuk be.

Ennyi pénzért nagyjából annyit várhatnánk, hogy a következő műszaki vizsgáig még elmenjen és nem többet, ellenben ez itt nagyon is élni akar és élni fog.

Rozsda csak az egyik ajtó alján jelentkezett, a karosszéria ilyen szinten jó állapotban van, a fényezés polírozására meg nem kell költeni egy ilyen értékű autónál.
Hirdetés

Távirányítós központi zár nyitja, hibátlanul működik, és ahogy az ajtó felpattan a kilincs meghúzására, olyat csak a Renault tudott. A szürke beltér alapból hívogató, kiváló a hangulata és az óriási velúr fotelek már ránézésre is kényelmesek. Az állapot remek, van némi szakadás a sofőr ülésén, de 21 évesen szerintem már belefér, viszont a könyöklőként beépített kispárna hibátlan, a tetőkárpit és a szövetborítású elemek 90%-a is. Erre vigyáztak, volt pár tulaja itthon, de szerencséje volt, így ma is jó hangulatú a beltér, lelakottságnak nincs jele. A középkonzol kopott, furcsán lemállott róla a puha műanyagbevonat, ennyit kell csak javítani, meg egy hiányzó kis elemet a jobb első ajtó sarkánál. Ha már ajtó, a könyöklők egyben tárolórekeszek, itt van egyetlen olyan hiba mindkét első ajtón, hogy a könyöklők zsanérjai szinte eltűntek, annyira kikoptak, így ezek az ajtók zárásakor szeretnek leesni, de az ajtókban lévő lábtérvilágítás még ma is működik.
Kétliteres szívó benzines, egy olyan motor, amit a kommenthuszárok minimumként jelölnek meg, ha ekkora autóról van szó egy mai újautó-tesztben. Ez még nem a downsizing vonal való igaz, de a 136 lóerős katalógusérték azért nem valami vérmes, a BMW ebben az időszakban 1,8 literből hozott ki ennyit. Nincs vele gond, pláne ezzel a Volvo-féle négyhengeressel, amit ebben az autóban még a vétel előtt felújíttatott az előző tulajdonos, legalábbis ezt mutatták az új tömítések. Gyárilag 10,5 másodperc alatt gyorsította 100-ra a Safrane-t, ami nem rossz érték, igaz kézi váltóval, ezzel az automatával csöppet lomhább. De legalább nem problémás, a frissítéskor ugyanis megváltak a saját fejlesztésű bizonytalanul működő bolygóművestől és üzletet kötöttek az Aisinnel, így ebben már az új négyfokozatú működik. A váltások tökéletesek, gyönyörűen passzol a kétliteres benzineshez és a Safrane hajós mozgásához.

Nem a sietség lesz az első, ami eszünkbe jut róla, de ez az egész autóra igaz.


A futómű ringatóan kényelmes, furán bólogat, ami elsőre elég szokatlan és nagyokat is dől, de rá lehet érezni az ízére. Nincs itt légrugó, vagy különleges megoldás, mégis fergetegesen lágy a mozgása, amin a puha fotelek csak még többet segítenek. A hangszigetelése ma is elég jó, az utastér csöndes és nem csavarodik, a kényelem furcsa módon elég magas szintű még mai szemmel is. Egyedül a fékkel nem vagyok kibékülve, mélyre kell taposnom, ha lassítani akarok, de ennyi belefér. Elég uras a vezetése, magasan ülünk, kényelmesen, a kormány is hatalmas, rajta a tempomat kapcsolóit találjuk, mert az is van, olyan piktogramokkal, amilyeneket még nem láttam, és persze ez is működik, csak a rend kedvéért, állítólag ez is szeret tönkremenni. A fűtés szintén működik, pedig ez egy sarkalatos pontja a Safrane-oknak, ahogy a futóműelemek is, pláne a hazai úthálózat szereti gyilkolni a szilenteket. Jelenleg minden rendben van és teszi a dolgát a Safrane új gazdájánál, nagyjából két hónapja tünetmentesen.
Biztonság terén két légzsákot adott a Safrane, Renault-ban elsőként alapáron, isofix ugyan nincs, de 455 literes csomagtartója miatt meglehetősen családbarát jármű. Fenntartása egyelőre kedvező, az első tankolások alapján nem fogyaszt többet 8 liternél, és egyelőre semmi nem ment tönkre, vagy kellett volna sürgősen cserélni. A kézi váltó kuplungjának hidraulikus kinyomócsapágyától itt nem kell félni, mert nincs, persze az automata váltó vezérlése is megadhatja magát. Nincs turbó, nincs kockázat, nincs hidropneumatikus futómű sem, egy lengéscsillapító viszont így is 30 ezer forintos tétel. Egyelőre jó vételnek tűnik, amibe kevesen ugrottak volna bele, kérdéses, hogy mennyire lesz kényes a fenntartás, bár ha két hónap alatt nem produkált hibát, talán már lehet bízni benne.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

53 thoughts on “Filléres családi anyahajó – Renault Safrane

      • 2018.10.12. at 10:27
        Permalink

        Szeretík a nagy dízelhülyítésnben lehagyni, hogy ezeket a szívóbenyákat valahol 2008-2010-körül kigyomlálták a nyugat európai közúti forgalomból co2 alapú adókkal.

        Katalógusadatok szerint rosszabb co2 adatokkal bír egy ilyen nem túl combos Safrane mint egy M550d Xdrive.

        • 2018.10.12. at 10:33
          Permalink

          A mai újautók benzines motorkínálatból is számtalan példány sokkal rosszabbul teljesít ezen a téren, mint a nagy dízelek, éppen ezért is volt pár hónap, amíg rengeteg gyártó modellje hiányzott a kínálatból. Valójában az teljesen tiszta, hogy több országban a magas adók miatt ezeket az autókat leírták, csak egy 320 ezer forintos autónál a magyar piacon felhozni a károsanyag-kibocsátást nekem kicsit erős. Nem hogy ezen az árszinten, de tízszer ennyiért sem ez alapján választ senki autót itthon, aki ennyiért autózik, örül, hogy egyáltalán kap valamit.

          • 2018.10.12. at 11:28
            Permalink

            A magyar piacon (egyelőre, tudtommal) valóban nem téma az emissziós érték de számos nyugati országban már régen ennek alapján fizetik az öko-adót.

            Abban a tekintetben egyet értek az első kömmenttel, hogy nyugaton ezeket gyakorlatilag vagy 10 éve kinyírták. TKP azért tiltják most ki a dízeleket, mert hagyomáynos adóztatási eszközökkel nem lehet megfogni. Hasznos azonban megérteni, hogy ez nem úgy fog működni, hogy az öreg dízelkeket most kitiltják, és a megnyomorgatott nyugati átlagpolgár most belekényszerül valami öreg benzines kisautóba. Egyrészt többségük most valami új dízelbe fog átülni (mert továbbra is nekik kedvez az öko-adó). Másrészt az idősebb benzineseket már régen kiírtották az adókkal (így nincs is szükség most a kitiltásukra, már alig van belőlük).

            Lehet hogy én egy megrögzött vándormadár vagyok ezért mindig így keresek autót hogy az ne csak most az aktuális adórendszerben legyen optimális, de máshol is fenntartható legyen. Minél magasabb euro besorolás, minél jobb co2, minél alacsonyabb csúcsteljesítmény. Ezen a sokféle rostán csak a dízelek tudnak mind átjutni.

            Egy bő éve nézegetem az álvezetes roadstereket, nem is olyan régen remek mx5ösöket és SLK-kat lehetett kapni 3-4000 EUR között (most a nyáron kicsit elmentek az árak, remélem visszatérnek), pont az tart vissza hogyha mondjuk 1-2 éven belül áttérnek a co2 adóra, az eddig emészthető 80kw-os MX5 vagy a 100kwos alap 1.gen SLK hirtelen túllép a hathengeres dízeleken.

          • 2018.10.14. at 16:01
            Permalink

            Az a gond, hogy zold éldegél a mesebeli európai légvárában, nagyjából halvány lila fogalma sincs mi van itthon. Bár folyamatosan javulgat a helyzet, de ez nem Belgium. Meg nem Hollandia.
            Ennek ellenére olyan nagy axiómákat tud mondani, hogy azt hiszi ezek az alapigazságok ide is vonatkoznak. Úgy gondolkozik, mint az ottaniak. Pedig ez Magyarország. Ahogy lentebb leírtam itt 600-700 euro az átlagkereset, ugyanakkor viszont sokminden annyiba vagy többe kerül, mint nyugaton. Ő viszont az ottaniból indul ki illetve tud egyáltalán kiindulni. Ott 1 éves M550xDrive-ok vannak, itt meg 14 éves átlag autóéletkor. Teljesen más világ.

        • 2018.10.13. at 07:31
          Permalink

          Te most komolyan egy 21 éves autót hasonlítasz egy 1 éveshez???

          ” ezeket a szívóbenyákat valahol 2008-2010-körül kigyomlálták a nyugat európai közúti forgalomból co2 alapú adókkal.”
          Baromság. Az akkor 12 éveseket kigyomlálták, de a szívóbenzineseket úgy zusammen, nem.
          Olyan vagy, mint egy politikus, féligazságokat beszélsz, kihagysz részleteket, kiemeled a szövegkörnyezetből és pont a lényeg veszik el.
          Egyébként a 2000-2015-ig lévő dízeleket kellett volna a francba kigyomlálni, hogy ne eregessék a 40-szeres nitrogén oxidokat és telítsék be szálló porral, meg korommal a városokat. Valószínűleg egy csomó ember életét meg lehetett volna menteni, nem kaptak volna rákot. És a csalásokat is meg lehetett volna előzni. A alternatív hajtások fejlesztése is előrébb tarthatna, a dízelek meg már rég a süllyesztőben lennének, ott ahová valók.

          • 2018.10.13. at 10:58
            Permalink

            Nem érted miről van szó de legalább szeretsz fröcsögni. Azt sem tudod miről beszélünk.
            2008 után kezdték el bevezetni a co2 alapú adókat. Ezen mit nem lehet megérteni?
            Milyen 12 éves autókról beszélsz? Újonnan és használtan is, országtól függően.
            A szívóbenzineseket „úgy zusammen” kigyomlálták, akármennyire nem tetszik. Újonnan a co2 alapú regadó miatt (lásd a Franciák 10.000 eurós malusát) és ha a bevezették éves adóként (pl flandria, Luxembourg) akkor jobban tetted ha gyorsan kiregisztráltad, mielőtt megjött a többszörös adó.
            Ezért szabadultak sok nyugati országban a benyáktól. A dízeleket ezzel nem lehetett megfogni, ezért tiltják most ki 10 évesen őket.

          • 2018.10.13. at 11:16
            Permalink

            2008-ban 12 éves autó volt, pontosabban 11 éves az az autó, amiről a cikk szólt. Mit nem lehet ezen érteni? És nem, nem gyomlálták ki a szívó benyákat, mert vannak 2000 utániak, amiket nem értem, miért írod, hogy kigyomlálták. Mit jelent ez nálad… Bőven gyártottak szívóbenzineseket a 2000-es években és azóta is, amiket sehonnan sem gyomláltak ki… Mostanában fojtódnak meg az emissziós normák szigorítása miatt. A mostani szívó benzinesemet is 3 évvel ezelőtt vettem, előtte 2015-ig használták Németországban, 2008-as gyártású. Akkor ez kimaradt a gyomlálásból? Vagy mazochista volt a német tulaj és direkt sokkal magasabb adót fizetett? Netán annyira tetszett neki az autóm, hogy így is megérte neki? Ezért mondtam, hogy baromságokat írsz… Ha meg Luxemburgban nagyobb volt az adó, az meg ki a francot érdekel? Semmi kis ország, összelopták magukat… Bezzeg a csalós rákkeltő traktorokat nem adóztatták meg, sőt… Na ez az igazi képmutatás. Igazi nyugati képmutatás. Valakik jól jártak ezzel az tuti, mert erről bizonyos szinten tudtak, csak hát le lettek fizetve…
            A dízeleket CO2-vel nem lehetett megfogni persze. Mással kellett volna…

  • 2018.10.12. at 11:21
    Permalink

    Szerintem a francia nagyautók az extravaganciára fogékony emberek körében aratnak sikereket – felesleges őket a német hármashoz mérni. Bár ez gyakorlatilag egy felfújt Laguna I-es, de ebben is megvan a kellő avantgardizmus, de az igazi sokk az utód Vel Satis, ami előtt az ember döbbenten áll, tanakodva, szemeket meresztve, széttárt karokkal, úgy, hogy köpni, nyelni nem tud és kérdi magában: „Ez meg mi!?” És aki képes felvenni a rezonanciát ezzel a különcséggel, az valószínűleg rá is kattan…

    • 2018.10.12. at 11:48
      Permalink

      Vel Satis? Ha sokkot akarsz nézd meg a Renault 900-ast (durva anyagot tolhattak a tervezők, szerencsére koncepció maradt: http://egzostive.com/a-renault-120-eve-az-autoworldben/ )

      A Renault-nak vannak leginkább olyan tanulmányai amire automatikusan azt mondod hogy ez csakis Photoshop lehet, annyira furcsa és értelmetlen (pl 2ajtós rövidített Reanult 4 es), mert ennyi energiával és gondossággal akár valami szépet is alkothattak volna. A Vel Satis ezek mellett szinte mainstream.

      A Safrane-t azonban nagyon más fából faragták, valamiért ekkor nagyon összeszedte magát a Renault (leginkább Louis Schweitzer idején).

  • 2018.10.12. at 13:56
    Permalink

    Kedves Hamvas Tamás!
    Szép a magyar nyelv, érdemes helyesen használni. „Túl sokat nem ér”, helyett inkább a túl sokba nem került érdemes írni, mivel a cikkből egyértelműen kiderül, hogy egy teljesen jól működő autót vásárolt a vevő, tehát magas a használati értéke. „Lenézett példány lett mára a Safrane, az árai is ezt mutatják”, a safrane helyett nyugodtan írjon e mercit, 5-ös bmw-t vagy a6-os audit, ugyanis azok 1997-es évjárattal pár százezer forinttal kerülnek többe kétezres benzinmotorral, vásárláskor viszont több millióval drágábbak voltak, tehát a renault jobban tartja az árát. Szép napot!

  • 2018.10.13. at 20:25
    Permalink

    rothfbb, 2018.10.13. at 11:16: „mert vannak 2000 utániak, amiket nem értem, miért írod, hogy kigyomlálták” ha hirtelen megemelik az adódat 4-5-szörösére a dízelekhez képest (vagy akár a korábbi adószinthez képest), miközben vehetsz egy olcsón fenntartható dízelt helyette, akkor nem fogsz habozni. Ezért 2008 után az utcai flottából a benzinesek látványosan kiestek Nyugat-Európában. Nem tudom miért tartották meg kérdezd meg őket.
    Ahol co2 alapú adót vezettek be ott biztosan, de a lóerő-alapú sem kedvez nekik.
    ” Semmi kis ország, összelopták magukat…”: ez a beszólás két dolgot árul el rólad: 1. nem nagyon fogalalkoztat a gazdaság-földrajz (meg a történelem se). A Luxembourgi újautó-piac egyes években szemmagasságban volt a magyarral (csak egy picit másfajta modellekkel). 2. Nem nagyon tudod megkülönböztetni a munkát a lopástól.
    Egész Nyugat Európának a co2 volt a fő szempont. Ahhoz pedig a dízelek megkerülhetetlenek (ez most jól látszik a dízelek visszaesésével, az autós lobbiszervezetek nem is győzik kihangsúlyozni)…

    • 2018.10.14. at 13:13
      Permalink

      Az a tököm kis ország, az dolgozott? Hol? A földjeiken? Ja az nincs neki. A iparban? Milyen ipara van? Vannak gyárak? Hol? Ja az sincs. Olyan mint Monaco. Néhány gazdag milliomos úri nyaralóhelye, az adóikból tartják fent magukat a pár ezer lakosukkal. Persze, hogy szemmagasságban volt a magyarral. A magyarok dolgoztak és nem értek rá pénzt keresni, míg Luxemburg a kínosan gazdag ingyenélőkből élt meg, olyanokból akik másokat zsigerelnek ki más országokban. Pl a közép-kelet európai régiókban. Egyet azért ne felejtsünk el. Nyugat Európában nem véletlenül élnek jobban, Magyarországot pedig nem a két szép szeméért vették fel az Unióba. Kellett a piac meg az olcsó, filléres munkaerő. Ma Magyarországon az átlagkereset bruttó 330000 Ft körül van, ami nettóban (amit haza is vihetsz) 220000 Ft ami nagyjából 670 euro. A medián átlagkereset ma Magyarországon (ez sokkal közelebb áll a valósághoz, utána kell nézni, ha valaki nem tudja mi az) 260000 bruttó, ami 175000 nettó, ami 550 euró körül van. Persze, hogy egy pár ezres adóparadicsomban, ami tele van jómódú, másokat kizsákmányoló lakossal, annyi autót vesznek (és nem suzukit), mint ebben a szerencsétlen országban, ahol 600 eurókért robotolnak emberek. Miből és ki vegyen itt új autót? Ezért irritáló, amikor valaki baromságokat írogat, meg jön a történelemmel… Meg azzal, hogy mi a munka…?
      Hidd el, mi itt tudjuk mi a munka éhbérért.

      Arról meg már nem is akarok beszélni, hogy mekkora becsapás és képmutatás az, hogy az alig kicsit több co2-t eregető benzineseket adóztatták, a sokszoros (40 szeres) nitrogén oxidokat, szálló port és kormot kibocsájtó dízeleket meg támogatták. Ez mindent elmond, mennyire undorítóan képmutató társaság van ott nyugaton, tisztelet a kivételnek.

      • 2018.10.14. at 21:42
        Permalink

        Neked tényleg semmi fogalmad sincs semmiről.
        Igen, vannak földjeik, művelik, de ha valami alapvető fogalmad lenne a gazdági folyamatokról ezt bele sem vennéd.
        Természetesen vannak gyáraik, stabilan a világ legnagyobb acélipari óriásai közé tartoznak, pár évtizede a világ legnagyobb acélkonglomerátumának adott helyet ( https://en.wikipedia.org/wiki/ARBED ), most csak tagja a legnagyobb (angliai bejegyzésű) konglomerátumnak. A Villeroy and Boch fele luxeburgi, bár az ilyen dolgok nem annyira komolyan tesznek a GDP-hez, akkor is ha talán ez a legikonikusabb luxemburgi cég.
        Aztán ott a Cargolux, amit a wiki meg sem említ (gondolom a GDP-ben annyit nem hoz mint a pénzügy vagy a távközlés, média (rtL ugyebár)), pedig azért 30 jumbo jet elég korrekt flotta.

        Az azt követő fröcsögésed pedig annyira ostoba, annyira debil hogy szinte kér is belemenni.

        Nekünk adták a munkahelyet és a piacot, emlékszem mekkora xarban voltunk mielőtt beindult a gazdaság, és mennyire reménytelen volt kilábalni.

        Éhbér baxki, az volt éhbér amikor az EU csatlakozás előtt nyomorogtunk. ,

        • 2018.10.14. at 22:18
          Permalink

          Te barom. Te onnan Belgiumból oktatsz ki engem? Szerencsétlen. Az olyanok miatt, mint te, utálják kint a magyarokat, néznek minket semmibe. Becsületesen dolgozó embereket is. Mert léteznek ilyen nagyképű magyar szerűnek ható pofátlan idióták is, akiknek lila gőzük sincs itt mi van. Onnan magyarázol nekem, hogy itt mi van?
          Mit adott egy adóparadicsom nekünk? Luxemburg adott nekünk munkahelyet? Piacot? Ember, te nem vagy normális! Olyan régen lehetsz kint, hogy átváltoztál azzá, ami ott van.
          Oda menekülnek ki a cégek, mert az egy adóparadicsom! Vajon miből él ilyen jól egy ilyen törpeállam??? Honnan van pénz? A lopásból. Abból, hogy kihasználnak más országokat.
          Egyébként az EU csatlakozás előtt sem nyomorogtam, most sem, ettől függetlenül nem vitatom a csatlakozás hasznosságát. Viszont Luxemburg miniállam túl jól él ahhoz képest, hogy területe sincs.
          „A kedvező pénzügyi szabályozásoknak és adózási feltételeknek köszönhetően Európa vezető off-shore területe.”
          No Comment.
          „Az Európai Unió mint minden magas adóval és komoly államapparátussal rendelkező ország vagy régió az adóelkerülést és az offshore cégekkel való visszaélést károsnak tartja, és igyekszik kiküszöbölni.”
          No Comment. Egyszerű lopás, amit csinálnak. Luxemburgba menekülnek innen cégek, hogy ne kelljen itt adót fizetni. Nem törvényellenes, de ez csakis a rossz jogi szabályozáson múlik.

          • 2018.10.14. at 22:39
            Permalink

            Figyelj, te tartottál itt bemutatót általános felkészültségedből gazdaság és földrajz terén.
            Magyarország legalább annyira igyekszik adóparadicsom lenni (már vagy 25 éve), csak ehhez nem árt nyújtani is valamit, ezért nem olyan ügyes (mivel még az adóparadicsomhoz is keményen dolgozni kell).

            Szóval ahogy megint illusztráltad, nem igazán érted a különbséget lopás és munka között.

            Ezzel az utolsó bekezdéssel pedig azt is hogy egy egyszerű szöveg alapvető megértése is gondot okoz. Megpróbálom neked szemléltetni:
            A magyar rendőrség keményen fellép a gyorshajtók ellen. Ez évben Daniel Ricciardóé volt a leggyorsabb kör a Hungaroringen.

            Láttad kattanni rajta a bilincset? Na ennyire volt értelme az előző kommented utolsó részének.

            Leírtam tényeket, hogy miben kiemelkedőek. Megneveztem konkrét cégeket. Te viszont csak üres fröcsögéssel válaszoltál-

          • 2018.10.14. at 22:44
            Permalink

            És valóban éltem vagy egy fél tucat országban (tartósan évekig), többek között Luxembourgban is, ezért talán egy picit nagyobb rálátásom van az ottani viszonyokra. Attól függetlenül, hogy ezt honnan írom (speciel most épp Budapesten) van egy kis rálátásom mind az itthoni mind más országok viszonyaira.

            Tudod az a helyzet hogy offshore cégeknek nem kell alkalmazott, ha annyira döntő lenne, az emberek nyugodtam nyomoroghatnának. Ellenben minden reggel 100.000 német, belga és francia indul meg dolgozni Luxembourgba, az ott élő 600.000 lakoson felül.

          • 2018.10.14. at 23:11
            Permalink

            zold
            2018.10.14. at 22:44

            Hár tudod pont ez az. Naponta 100000 ember, német, belga stbstb indul dolgozni… Nem magyarok.
            Mennyiért? Nem 700 euroért. Most mit kellene éreznem? Sajnálnom kellene Luxemburgot? Téged?
            Te valami teljesen más világban élsz, veszegeted az autókat, váltogatod az országokat és te saját magadból kiindulva ítéled meg az autóipart, az autóvételt, a nyugati országokat. Mindent. Az a baj, hogy ezen a fórumon is ez történik. Csak, hogy ez itt nem így működik. Ez nem Luxemburg.

        • 2018.10.14. at 22:53
          Permalink

          Egyébként még annyit hozzátennék, hogy akkor oktass ki itt bárkit ebben az országban, ha majd itt dolgozol 600 euroért mondjuk 3 műszakban. Itt fizetsz adót, itt akarsz dízel traktort venni. Ja, hogy te nem vagy itt… Hm. De jogot formálsz arra, hogy hatalmas arccal kioktass.
          Jut eszembe, én pont nem keresek rosszul. Legalábbis itteni mércével. Úgy, hogy nem lehet panaszkodással vádolni. Nem vagyok irigy. De az mindenen túlmegy, hogy egy nagyképű külföldön élő Isten tudja milyen nemzetiségű, magyarszerű valaki megmondja a tutit. Amúgy is unalmas, hogy úgy beszélsz, írsz, mintha ez egy belga fórum lenne. Vedd tudomásul, hogy nem Belgiumban vagyunk, legalábbis mi többiek. Ez magyar oldal, magyar fórum. Nem hiányzik senkinek egy nagyarcú külföldön élő megmondóember, aki összetéveszti a helyet, az országot. Aki védi a csaló dízeleket, offshore államokat. Elismert autómárkákról mond érzelmileg véleményt, ugyanakkor ezzel vádol másokat. Bagoly mondja verébnek… Egy ilyen nem hiányzik senkinek.

          • 2018.10.14. at 23:11
            Permalink

            Szóval szerinted akkor kéne itt játszani az agyad ha hülye vagy?
            A szakmunkás ismerőseim is többszörösét keresik ennek. 20 éve a pályakezdő fizetésem is több volt. Sokszor váltottam céget és szakterületet is és ha kellett akár országot is. Viszont ezt azt letettem az asztalra, ami ez esetben azt jelenti hogy az adott versenyszámban az ember a legjobb.

            Itt is van egy dízel traktorom :), ami nyilván azért dízel mert valaki annak idején (az adott szituban teljesen jogosan) azt a motort preferálta.
            Nyilván nem baxtam szét a rszűrő kiüttetésével mint a suttyóhülyegyerekek, szépen be van utána fizetve minden.

            Mivel Belgium az egyik legstabilabb forrása az autóknak, talán érdemes néha kcisit kinézni hogy megértse az ember, mit miért tesznek…

          • 2018.10.14. at 23:27
            Permalink

            zold
            2018.10.14. at 23:11
            Permalink

            Nem tartom magam hülyének és nem játszom az agyam. Legalábbis ÉN nem játszom az agyam.
            Áthidalhatatlan különbség mutatkozik közted és az itt élők között. Gondolom te sem hirtelen a semmiből tehetted meg, hogy tanultál. Valaki fizette. Volt lehetőséged, hogy váltogass minden téren. Soknak ez itt nem adódik meg. Neked igen és kihasználtad. Gratulálok. De a gondolkodás módod is így formálódott, ami nem kompatibilis azzal a sok százezer itthon élő magyar családéval, akik semmivel sem rosszabbak nálad. Ismerek olyan nagyon intelligens, művelt embert aki azért dolgozik itthon, mert neki nem volt aki fizesse a tanulmányokat, a külföldi tanulást. Kimehetne, de minek? Mosogatni? Vagy, hogy lenézzék? Inkább itthon dolgozik és vállalkozik.
            De nem is értem minek írogatok neked, esély sincsen arra, hogy bármit is megérts abból amit mondani akarok. Nem vagyunk kompatibilisek. Én benzin, elektromos, te dízel, én japán, te olasz, angol, te sok ország, gazdagon, én egy ország kevésbé gazdagon. Semmi értelme a vitának, ráadásul brutálisan eltértünk a tárgytól is.

  • 2018.10.13. at 20:28
    Permalink

    Én jelenleg hajtok egy ilyet, csak 2.2 dt motorral szerelt. Hosszú úton nincsen párja kényelem szempontjából, pedig van 2-3 nagyobb kategóriás. Semmi baj nincsen vele, pedig szerintem jóval 5-600 ezer km felett lehet benne. Egy hátránya van, mégpedig az, hogy nem sok van belőle bontókban, gyári alkatrészek utánpótlása megszünt. Utángyártott alkatrészek csak motorikus és futómű, de azok is korlátozottan :/

  • 2018.10.14. at 23:54
    Permalink

    @rothfbb 2018.10.14. at 23:27
    Én azt látom, hogy nem azok mentek szakmunkásnak akiknek nem volt pénzük továbbtanulni (ami nálunk eleve ingyenes), hanem aki lusta volt továbbtanulni.
    Akik odatették magukat azok mind sikeresek lettek. Akik meg letojták a tanulást, azok ugyanezt tették a munkával is.
    Nyilván a külföld projekt nem úgy kezdődik hogy kimész a semmibe „mosogatni”, hanem először is megtanulod a nyelvet, hogy ne valami menekült legyél ott.

    Nagyon eltérő mindenben az álláspontunk de ha értelmes érveket hoznál fel, hidd el, én sem így reagálok. Én már vezettem hibrideket, villanyautót (a Teslákat pl egytől egyik imádtam) és igyekszem ennek alapján állást foglalni. Nem általában „olaszok”, hanem konkrét autók tekintetében.

    Abban tényleg egyet értünk hogy sikerült szétszpemmelni a témát. De legalább kulturáltan csináltuk, azért nem hiszem hogy a Safrane önmagában akkorát ment volna 🙂

  • 2018.10.17. at 18:55
    Permalink

    A helyzet az, hogy ha van egyetlen dolog, ami miatt a francia autó lehet a befutó, az a kényelem, a menetkomfort, az emberközpontúság. Ez az, ami nincs meg a japán és német autók 95%-ában.

    Gyakorlatilag az angol és a német csúcs luxusautók tudták azt a komfortot, ami már jelen volt egy középkategóriás francia autóban. Persze sajnos mindez, amiről írok, kb. 2000-ig volt igaz. Mert utána a francia autók – az olaszokhoz, főleg a FIAT-hoz hasonlóan – eléggé elnémetesedtek, eljellegtelenedtek. A francia autók többsége kifejezetten ronda autó, főleg a Renault-k, amik soha nem tetszettek, de az igaz, hogy egyedülálló menetkomfortot biztosítottak. A Safrane-féle komfortot természetesen tudták a korszak PSA autói is, csak sokkal szebb csomagolásban. Egy Peugeot 406-os, 605-ös vagy 607-es sokkal szebb autó volt, mint bármelyik Laguna vagy Safrane, és hasonlóan kényelmes volt. Sőt, még a 306-os (vagy Citroen ZX, Xsara) is tudta ezt a puhaságot, kifinomultságot – hidropneumatika nélkül is. Ezek az idők elmúltak. (Habár épp az új Peugeot 508-as egy óriási dobás szerintem, de kivételes.)

    • 2018.10.18. at 02:15
      Permalink

      „a kényelem, a menetkomfort, az emberközpontúság. Ez az, ami nincs meg a japán és német autók 95%-ában. ”

      Én nem vagyok egy német rajongó, nem lehet rám fogni (japán rajongó vagyok 🙂 ), de azt nem lehet a németekre fogni, hogy nem emberközpontúak, vagy, hogy nem kényelmesek.
      A japánok már más tészta, bár nekem bejönnek.

      • 2018.10.18. at 11:53
        Permalink

        Ülj be egy kommersz, tehát nem prémium vagy luxus német autóba az elmúlt 30 évben. Elképesztően fapados, bután kemény (tehát nem sportos) ülések, rideg, sivár miliő. Ugyanez elmondható a japán autókról is ebben az időszakban.

        Ez az, ami egy olasz, francia, angol vagy svéd autóban nincs meg: ezek többnyire szerethető (vagy épp utálható), emberközeli és egyedi belsőkkel, komforttal rendelkeztek, rendelkeznek…

        • 2018.10.18. at 23:36
          Permalink

          A németeket aláírom. Ott tényleg egy fapados modell nagyon sivár tud lenni. Az enyém most egy japán, nem luxus és nem „prémium”. De testközelből tudom neked mondani, hogy se nem fapados (alapból rengeteg az extra), se nem kemények az ülések, sivárnak a legkevésbé sem mondható, ridegnek meg aztán még annyira sem.

          • 2018.10.19. at 11:19
            Permalink

            Ez nem aláírás vagy vélemény kérdése, hanem tényeké. Megtapasztalhatod bármelyik japán autóban ugyanezt a sivárságot és kényelmetlenséget a ’90-es évektől kezdve a napjainkig. (A ’80-as évek kivétel: ott még hodított a plüss és a finom puhaság, kivételes kapcsolási-vezetési érzet.)

  • 2018.10.17. at 20:48
    Permalink

    Különben az a durva, hogy már a legkisebb francia autók is hozták az átlagfeletti komfort szintet. Egy R5, egy Clio, egy AX vagy egy 106-os is messze kényelmesebb volt, mint egy kategóriával feletti Kadett vagy Golf vagy Escort… sajnos mára már – jó másfél évtizede – eltűntek ezek a nemzeti különbözőségek.

    • 2018.10.18. at 02:17
      Permalink

      Ellenben a franciák megbízhatatlanok. Elektronikai szempontból kevés olyan francia típus van, ami nem egy katasztrófa. Persze akinek csak franciái voltak eddig, annak fel sem tűnik. Csak ha vesz egy japánt, németet, koreait.

      • 2018.10.18. at 10:32
        Permalink

        Nem tudom, hogy ez most is igy van-e….Arrol azert hallott az ember, hogy a 90-es evekben, vagy a 2000-es evek elejen sok gond volt a franciakkal ugy altalanossagban, de szerintem ezt a hatranyt ledolgoztak, nem?
        En sajnos csak egyedi peldakkal tudok szolgalni, de abbol több is van. Illetve van egy Citroen specialista szerelö ismerösöm, ö peldaul nagyon kedveli a Citroen markat es nagyon jo tapasztalatai vannak, persze nem mindegyik modellel. Erösen modelfüggö, legalabbis a Citroennel, szerintem.

        • 2018.10.18. at 11:59
          Permalink

          Erösen modelfüggö, legalabbis a Citroennel, szerintem.

          Ez így van. A PSA-nál és a Renault-nál is, de még az olaszoknál – különösen a FIAT-nál – is.

      • 2018.10.18. at 11:57
        Permalink

        Ez sem feltétlen igaz. Mi a megbízhatatlanság? Hogy vacakol a központi zár vagy fals lámpák jeleznek a műszerfalon? Vagy hogy az átlagosnál többször ég ki az izzó? Mert ezek a hibák ugyanúgy bekerülnek az ADAC statisztikákba… Nem érintik az üzembiztonságot. Az állítólagos elektronikus hibáktól még simán megy az autó, nem hagyja a gazdát az út szélén. Arról nem beszélve, hogy egy sor elektronikai részegység ezekben a francia autókban német (BOSCH), szóval miről beszélünk?

        Én meg minderre azt mondom: kit érdekel?! Mert engem nem, ha cserébe sokkal stílusosabb, kényelmesebb, jobban vezethető autókban utazhatok. Rengeteg olyan kiforrott francia típust lehetne sorolni mind a Renault, mind a PSA berkein belül, amelyek ugyanolyan megbízhatók, mint bármelyik korabeli Opel, Ford vagy VW, amelyeknek meg más bajaik vannak. Szóval ezt az egész primitív, ostoba, magyarosch sztereotípiát el kellene már végre felejteni. 2018 van, nem 1992, hello!

        • 2018.10.18. at 23:54
          Permalink

          A franciáknál általában sok apróbb és kevésbé apróbb és bosszantó hibáról tudok beszámolni saját tapasztalatból és a környezetemből. Olyan hibákról is, ami az autó használhatóságának kárára ment és olyanokról is, amik maximum bosszantóak voltak (pl a műszerfalon nekem ne világítson olyan led, aminek nem kell). Ha stílusosabb, kényelmesebb is egy autó (a franciák számomra nem egyértelműen hozzák ezeket a kritériumokat), előbb-utóbb az élvezet hátrányára lesznek az állandóan elő-elő forduló, visszatérő hibák, hibácskák. Megcsinálsz egyet, jön a másik, aztán megint. Ugyanez igaz az olaszokra is. Alfák tipikus példák. Gyönyörűek, de egy műhely is kell hozzájuk. Én megkerestem az egészséges kompromisszumot. A kocsi jól néz ki, belül is kívül is (szubjektív) és sosem volt ilyen megbízható, hűséges autóm. Minden fillért megért és amióta megvettem, csak a kötelezőket kellett ráköltenem. Nincsenek hibái. Pont. Előtte nem hittem ebben, minden kocsimnál és az Édesapám autóinál is, mindig voltak hibák, előjöttek, megcsináltuk, aztán más jött elő, azt is megcsináltuk. Stb stb. Aztán nekem meglett ez és egy csapásra vége lett a hibáknak és jöttek csak a karbantartások. Hihetetlen volt. Pedig egy 10 éves autóról beszélünk. Szóval engem nem csak a stílus és a kényelem érdekel, hanem, hogy élvezni tudjam a vezetést, hogy amikor beleülök biztos legyek abban, hogy eljutok A-ból B-be, maximálisan tudjak bízni az autómban és nem idegesít előjövő, buta, bagatell vagy akár kevésbé buta, bagatell hibákkal. Nekem ezt egy Honda hozta meg és maradok is a márkánál.

          • 2018.10.19. at 09:50
            Permalink

            A Honda speciel jó választás lehet szerintem is. Bár erősen típusfüggő a dolog. A Honda a ’80-as, ’90-es évek gyöngyszeme volt a japán autók között, imádtam számos típusát. De amit nagyjából 2000 óta művel a márka, az szégyen, az saját múltjuk arcon köpése. Kivétel a hetedik generációs Accord, ez tényleg szép és szerethető autó, és kiváló is:

            https://www.dymky-online.cz/dymka-stanwell-black-diamond-11.html

            Ha neked ilyen van, akkor oké, máskülönben össze sem lehet hasonlítani egyetlen típusát egy európai tervezésű, európai embernek szánt francia vagy olasz autóval.

          • 2018.10.19. at 15:26
            Permalink

            Nekem UFO Civic-em van. 8-ik generációs. Ha 3 franciát és 3 olasz autót adnának érte egyszerre, akkor sem cserélném el értük. Szerintem ezzel mindent elmondtam.?

  • 2018.10.19. at 09:42
    Permalink

    Igne, talan ez a jo megfogalmazas, hogy egy Japan modellhez viszonyitva több kisebb, vagy akar bagatellenek nevezhetö hiba jelentezik egy francia markanal.
    Ahogyan te is irod, vannak mindenkinek negativ, pozitiv tapasztalatai, de ezek egyedi esetek, nehez adatok nelkül kijelenteni, hogy a franciak megbizhatatlanok. Nekem pozitivabb tapasztalataim vannak az ismeretsegi körben.
    A szerelö ismerösöm szerint, akit emlitettem, ö preferalja a C5 es Xsara Picasso es C4 Picasso modelleket, de igazabol a C3-ra sem panaszkodik. Az 1.6 Vti motort kerülni kell, azzal valoban sok lehet a baj…
    De hangsulyozom az ismeretsegi körömben egyedi esetekröl beszelünk, az nem minösul egy nagy statisztikai adatbazisnak.

    • 2018.10.19. at 15:33
      Permalink

      Itt az a gond, hogy a franciákon és az olaszokon belül nem néhány modell sikerült rosszul, hanem néhány modell sikerült jól. Nem mindegy. Lehet mondani néhány pozitív példát, de sok a negatív. Persze igazából egy Opel sem jobb, tehát ha pl az Opellel hasonlítjuk össze őket, nem biztos, hogy az Opelt választanám. De egy távol keleti márkánál már más a helyzet. Egy Kia vagy egy Honda lábnyomába sem érhet egy francia. A franciák, olaszok a formatervükkel hódítanak, kívül, belül általában jól néznek ki. De az összerakás, a megbízhatóság, az anyagok minősége elmarad. Persze ha valaki pár évenként autót cserél mindig újra, azoknak jók lehetnek.

  • 2018.10.19. at 16:11
    Permalink

    Igaz lehet, bar en mindig hianyolom( nem reszedröl most, hanem ugy altalaban) az objektiv, melyrehato elemzest, ahol valoban lehetne egy olyan statisztikat latni, de nem is akarok most ebbe melyen belemenni, hogy melyik nemzet autoi a jobbak a megbizhatosagot tekintve. A nagy szamok törvenyei alapjan talan valoban hatranyban vannak a franciak.
    De ahogy aposom mondja, es van benne igazsag: manapsag mar nincsen rossz auto, csak rossz gazda! Ha nem is ertek vele egyet teljesen, azt mondom van benne valami. Atlag user szamara mindenkepp.

    • 2018.10.19. at 17:03
      Permalink

      Részben igazad van. Nagyon nem mindegy milyen a tulajdonos. Egy jó, megbízható autót is nagyon hamar le lehet amortizálni, tönkre lehet tenni és egy összességében nem annyira megbízhatót is megelégedettséggel használni hosszabb ideig, ha valaki „gondoskodik” róla. Viszont nem mindegy mennyit kell gondoskodni, ezért csak részben van igaza az apósodnak.

  • 2018.10.19. at 22:31
    Permalink

    „rothfbb
    2018.10.19. at 15:26
    Permalink
    Nekem UFO Civic-em van. 8-ik generációs. Ha 3 franciát és 3 olasz autót adnának érte egyszerre, akkor sem cserélném el értük. Szerintem ezzel mindent elmondtam.”

    Hát, hajrá. Kívánok sok baleset- és gondmentes kilométert, tényleg, de azt azért tudd, hogy az UFO Civic a Honda egyik épületes szégyene, ritka ocsmány autó. Noha egyedi, az tény. De hát a Fiat Multipla is egyedi, mégsem egy guruló szobor… Megjegyzem, a francia és olasz autók mellett vannak még svéd és angol autók is.

    • 2018.10.19. at 23:18
      Permalink

      Az UFO Civic megosztó volt akkor is, mikor kijött. Szerencsére többen nézik meg és bólintanak elismerően, mint ahánynak nem tetszik.
      ” az UFO Civic a Honda egyik épületes szégyene, ritka ocsmány autó.”
      🙂 Ha ez a Honda épületes szégyene, akkor milyen lehet a többi? 🙂 Ha ez szégyen, akkor a többi a világ legjobb és legszebb autói közé tartoznak.
      Szerintem gyönyörű a kocsim, a Multipla meg tényleg ronda. Nem is értem, hogy lehet ahhoz hasonlítani, bár ízlés kérdése.
      Tökmindegy, van akinek van ízlése és jól tud és megbízható autót tud választani és van aki védi a mundér becsületét és 0 ízlése van. Tökmindegy, az emberek különbözőek. 🙂

      • 2018.10.20. at 12:45
        Permalink

        Elég szánalmas ez a vergődés. Te oktatsz ki ízlésből, miközben egy guruló, korcs űrhajóban gurulsz, egy igazi posztmodern, teljesen széteső designú autóban. Legyen az bármennyire is MEGBÍZHATÓ. Hát tudod mit? Inkább nézzen ki egy autónak, ne UFO-nak, és legyen egy kicsit megbízhatatlanabb, de legalább ne kőkemény plasztik legyen belül, hanem plüss és normális, embernek tervezett műszerfal, nem pedig droid fogyasztóknak szánt több emeletes sci-fi pult.

        Az utolsó normális Honda Civic így nézett ki:

        https://www.autonavigator.hu/cikkek/hagyjuk-elporladni-vetek-honda-civic-1-5i/

        Ennyi.

        • 2018.10.20. at 17:04
          Permalink

          Köszi. Végig gondoltam. Most, hogy felvilágosítottál, tényleg ocsmány a kocsim. Szólok bent a munkahelyemen, a szomszédaimnak és annak a pár ezer embernek akik, mióta megvan a kocsi, megdícsérték, hogy Tökmindegy a A.N.-n a fórumban megmondta a tutit, úgy, hogy mostmár aztán vegyék tudomásul, hogy a kocsim egy posztmodern ocsmányság, tökmindegy ki mit mond. Megvilágosodtam. Szólni kellene a Hondának, hogy az irány amit vettek a 2000-es években, az ocsmány, hogy képzelik?
          Update: Szóltam a Hondának és válaszoltak. A világ 7-ik legnagyobb autógyártója önállóan (senkivel nem álltak össze) és szóltak, hogy nincs szükségük egy franciarajongó kioktatására. Ja és nekem sem és még sok mindenkinek, akik megdícsérték az autót. Tökmindegy mit mondasz.?

          • 2018.10.20. at 23:08
            Permalink

            Elnézést, nem megbántani akartalak, természetesen. Csak rávilágítani az abszurd tényre, hogy egy állításod szerint is eleve megosztó autót birtokolva oktatsz ki engem stílusérzékből, akinek a szép és stílusos (vagy legalább arányos, harmonikus) autó nem egy UFO Civic.

          • 2018.10.21. at 00:53
            Permalink

            „Tökmindegy
            2018.10.20. at 23:08”

            Nem bántottál meg. Kár azon vitatkozni, mi a szép, mi a stílus. Ezek szubjektív dolgok. Ismerek olyan embert akinek a Dacia Duster a legszebb autó. Ezt így hidd el! Szerinte nincs annál szebb és most készül venni egyet. Elismerem a Daciat, mint márkát és mint autót, de, hogy nincs nála szebb… Ez már nekem kicsit erős. Mindenkinek más a stílus és a szépség. Nekem bejönnek a merész formák és a szokatlan de praktikus belső, a finom szövet ülések, a szövet kárpit az ajtón, a 450 liter körüli csomagtér, a felhajtható ülőlapos vagy síkba dönthető hátsó üléssor, a végre tökéletesen működő esőérzékelős ablaktörlő, a hatalmas kesztyűtartó. Még sorolhatnám. Van akinek meg nem.

          • 2018.10.21. at 01:00
            Permalink

            Már nem akarlak semmiről meggyőzni, de ezt a 3 perces videót még nézd meg és mond, hogy nincs prakikum és stílus. Nekem ugyanez van, ezzel a hűtőráccsal, csak feketében.
            https://youtu.be/2EzggW2wxFE

        • 2018.10.20. at 17:09
          Permalink

          Egyáltalán láttál már közelről olyan autót, amiről beszélsz? Ja nem. Szánalmas. Nekem volt francia autóm. Egy két kivételtől eltekintve a csigazabálók nem tudnak egy normális autót összehozni. Motort meg végképp nem. Elektronikához meg kb annyit értenek, mint tyúk az abc-hez.

  • 2018.11.01. at 19:21
    Permalink

    Lehet, hogy jó lesz ez a kocsi, de lehet azért szívás is vele rendesen. Egyrészt öreg, másrészt 2 ezres benzines automata váltóval, és egy rendkívül ritka típus. Ebből következően drága a fenntartása, és ha valami meghal rajta, akkor nem lesz egyszerű alkatrészt szerezni sem. Jó lehet „játékautónak” egy olyan helyen, ahol nem számít, ha 1-2 hetet áll.
    Szerintem aki kisgyerek miatt napi használatra keres autót és csak 400 ezer Ft-ja van rá, annak pont nem szabadna egy ilyen kocsit megvennie. Keresni kellene egy olyan típust, amiből sok van, olcsó az alkatrész és a fenntartás és lehetőleg minél fiatalabb. Szóval kell keresni egy 2001-2004 közötti Opel Astra G kombit, vagy egy első generációs Ford Focus kombit. Lehetőleg 1.2-es, 1.4-es vagy 1.6-os benzinmotorral. Ha mindenképpen francia kell, akkor egy Renault Megane kombit javaslok, abból 2003-mast is kap 400 ezer Ft körül. Kicsivel 400 felett már az első Citroen Picassok közül is lehet választani.
    Persze mindenki maga tudja, de én nem ugranék bele egy ilyen Safrane megvásárlásába.

Vélemény, hozzászólás?