Fickósabb kompakt Lexus
Lexus CT 200h F-Sport csomaggal
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Teljesítménynövelést nem, csak optikai kiegészítőket, illetve feszes hangolású futóművet kapott a Lexus CT 200h F-Sport. Az utastérben szintén apró változtatásokat eszközöltek a japánok.
F-Sport csomagja által csak a külseje lett izmosabb a Lexus CT 200h-nak, a hibrid hajtásláncához nem nyúltak a japánok. A módosított lökhárítókon kívül egy frissen kikevert szín, a 2012-es modellévtől elérhető Nebula szürke, gyöngyház fényezés említhető még újdonságként
Semmi feltűnés, csak apró F-Sport embléma jelzi a különkiadást
Szerencsére nem vitték túlzásba a dolgot, a hátsó lökhárító alól nem kandikál ki méretes, krómozott kipufogócső, csak szolid, ezüstszínű betéttel dobták fel a hangulatot, újak a küszöbök, és megváltozott a hűtőrács mintázata is. A 17 colos könnyűfém felnik sötét bevonatot kaptak, az új rugók pedig keményebbek és rövidebbek, tehát a CT 200h F-Sport nem csak feszesebben fut, de a karosszériája is mélyebbre került. Az utastérbe alumínium pedálok, fémes hatású műszerfal-díszítés, a kormányra és a váltókarra finom tapintású bőrhuzat került. Az üléseket fekete NuLuxe kárpit vagy szintén fekete, perforált bőr boríthatja. A hibrid hajtáslánc változatlan, de az új futóműhangolás miatt az F-Sport vélhetően sportosabban, precízebben irányítható.