Ferrarira vágysz? 18 millióért hirdetnek egyet a Használtautón!

A Használtautó.hu felületén 18 millió forintért kínált Ferrariból mindössze 1100-at gyártottak

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Ferrari a korral csak nemesedik, ez pedig az árcéduláján is meglátszik. Éppen ezért nem könnyű kifogni egy "olcsót", ám a Használtautó.hu felületén 20 millió alatt bukkant fel egy példány .

Minden verziót figyelembe véve összesen 6149-et készített a Mondialból a Ferrari, viszont a szóban forgó modellből csupán 1145 gurult ki a gyár kapuján. Konkrétabban az 1983 és 1985 között gyártott Quattrovalvole Coupé verzióról van szó, ebből bukkant fel egy példány a Használtautó.hu felületén 18,2 millió forintos vételárral. A 2,9 literes, V8-as motorral szerelt Ferrariban a hirdetés szerint mindössze 54 700 kilométert mutat az óra, ami a korának fényében jónak számít, hiszen 1985-ös gyártmány. A leírás alapján még ígéretesebb az ajánlat, hiszen eszerint mindössze egyetlen tulajdonosa volt az elmúlt szűk 40 évben, aki gondját is viselte az autónak, mert a feltöltő azt is kiemelte, hogy bár német okmányokkal eladó, de készen áll a magyar OT vizsgára. Magyarországon ez az egyetlen eladó Mondial QV (legalábbis a Használtautó felületén), külföldi kereskedésekben viszont szép számmal találni belőle, nagyjából hasonló árcédulával, igaz szinte mindegyik mellett nagyobb futásteljesítmény szerepel.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

2 thoughts on “Ferrarira vágysz? 18 millióért hirdetnek egyet a Használtautón!

  • 2024.06.11. at 10:35
    Permalink

    A Mondial azon kevés Ferrarik közé tartozik amihez nem társul az az instant get érzés, ezért is a meglehetősen baráti, szinte a (korban hozzá mérhető) Porsche 911-esekhez közeítő árképzés a használt piacon. Aki Ferrarit akar a mondialnál olcsóbban nem kap más modellt. És persze ott van az OT amivel sok országban igen komoly adóterhektől mentesül, meg egyáltalán hazsnálhatja az autót, amit egy hasonló árú youngtimerrel már nem tehete meg a nyguati nagyvárosok alacsony emissziós övezeteiben. Innen nezéve egy (számomra vizuálisan) sokkal szebb és (objektív mászaki adatok alapján) sokkal jobb Ferrari 456 nem alternatíva.

    Persze mindenkinek más a kedvenc korszaka és márkája.

Vélemény, hozzászólás?