Felturbózták a Renault 5-öt: itt az Alpine A290!

A nemrég visszatérő Renault 5 megjelenik Alpine emblémával is, jóval nagyobb teljesítménnyel

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem siette el az Alpine a modellpalettája bővítését, hiszen közel 10 évet kellett várni az A110-es óta egy új autóra, a 290-es viszont ígéretesnek tűnik.

Immár 8 éve, hogy a Renault felélesztette a sportdivízióját, és vele együtt az A110-est. Az újkori történelem második Alpine modelljére több mint fél évtizedet kellett várni, amely a kor szellemének megfelelően kizárólag villanyautóként lesz elérhető.
Hirdetés
Az utastérben hot hatch lévén elsősorban a vezetési élményre fókuszáltak, ez pedig a műszerfalon is visszaköszön. A 10,25 colos digitális műszeregység mellett 10,1 colos multimédiás érintőképernyőt enyhén a vezető felé fordították. Hiába a hatalmas képernyő, alatta fizikai gombokkal szabályozható a klíma, amelynek vélhetően sokan fognak örülni. A középkonzolon lévő váltókiosztás már ismerős lehet az A110-esből, nyomógombokkal oldották meg az irány kiválasztását. A nappa bőr bevonattal ellátott kormányon visszaköszön a márka F1-es kötődése is: a piros OV (overtake) kapcsoló rövid ideig extra teljesítményt biztosít, míg a kék RCH (recharge) tekerővel a rekuperáció szabályozható - csakúgy mint az idén a Formula-1-ben versengő A524 kormányán.
Hirdetés
Összesen négyféle kivitelben lesz elérhető az új Alpine, mindegyikben közös az 52 kilowattórás akkumulátor, amely az előzetes WLTP mérések szerint maximum 380 kilométerre elegendő energiát képes tárolni. 100 kilowattos töltőn 10-ről 80 százalékra fél óra alatt tölthető fel, vagy 15 perc alatt 150 kilométerre elegendő energiát képes felvenni a telep. A 11 kilowattos töltővel 10 százalékról 80-ra 3 óra 20 perc alatt tölthető. A menettulajdonságokat - és a mindössze 1479 kilogrammos saját tömeget - figyelembe véve ígéretes ferdehátúnak tűnik. A gyengébb kivitelek (A290 GT, A290 Premium) 180 lóerő teljesítményt és 285 newtonmétert kínálnak 160 km/órás végsebességgel és 7,4 másodperces 0-100 km/óra értékkel. A két erősebb hajtáslánccal megtámogatott verzió (A290 GT Performance, A290 GTS) már 220 lóval és 300 newtonméterrel érkezik. Ebben az esetben a végsebesség 170 km/óra, a 0-100-as sprint pedig kerek egy másodperccel jobb, 6,4 szekundum.
Hirdetés
Egyelőre az Alpine nem árulta el, hogy mikor kerülhet a kereskedésekbe az új modell, valamint a vételárról sem adott tájékoztatást.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

One thought on “Felturbózták a Renault 5-öt: itt az Alpine A290!

  • 2024.06.14. at 14:21
    Permalink

    Nana, az A110 alig hatéves modell. 2017-ben még csak a tanulmányautót turnéztatták, szerintem 2018 előtt meg sem kapták az ügyfelek az első autókat. Amúgy nagyon jó kis verda, iszonyat élmény vezetni. Autórajongó helyeken gyakran futok össze A110-esekkel ahhoz képest hogy milyen kevés fogyott belőle (mondjuk egy Porsche 917hez képest).

    Amúgy szépen előkészítették ennek a modellnek a bevezetését is, a tanulmányváltozat már tavaly több helyen (pl az októberi Zoute GP-n, ) ki lett állítva. Más kérdés hogy mekkora igény van egy ilyen hot hatchre a mostani árakon…

Vélemény, hozzászólás?