Felelőtlen tinik a volánnál – a szülők is hibásak

Tudják, hogy veszélyes, mégis mobiloznak a fiatal autóvezetők

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egy friss felmérés szerint az amerikai fiatalok zöme úgy mobilozik a volán mögött, hogy közben tudja, nem kéne.


A Consumer Reports friss felmérése szerint az amerikai tinik zöme mobilozik autóvezetés közben annak ellenére, hogy a többség tudja, sőt elismeri ennek veszélyességét. A megkérdezettek fele mondta, hogy igen, telefonált (kihangosító vagy headset nélkül) a vizsgálatot megelőző hónapban, 30 százalékuk sms-ezett, 8 százalékukuk valamiféle okostelefonos alkalmazással bíbelődött, 7 százalékuk pedig emailezett és/vagy közösségi oldalakon lógott.

Félig jó hír, hogy 63 százalékuk belátta, felelőtlenség, amit művel, teljesen elkeserítő ugyanakkor, hogy ötből négyen úgy vélik, a figyelemelterelő kütyünyomogatás és a trécselés annyira nem gáz viselkedésforma, mint alkoholt, kábítószert fogyasztani, dohányozni, védekezés nélkül szexelni.
Hirdetés

A kutatás azért arra is rámutat, hogy igenis van értelme újra és újra a tinik orra alá dörgölni: helytelen, ön- és közveszélyes a zavart vezetés. A válaszadók majd' kétharmada mondta, hogy mióta olvasott és hallott a dologról, nem vagy kevesebbet mobilozik a forgalomban. Szülői felügyelet alatt nyilván nem vétenek a törvény és az ön-, valamint a közérdek ellen, emellett nem meglepő, hogy 48 százalékuk látta már apját-anyját kézből telefonálni, 15 százalékuk sms-ezni a kocsiban, a rossz példa pedig ragadós.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

11 thoughts on “Felelőtlen tinik a volánnál – a szülők is hibásak

  • 2017.10.30. at 23:24
    Permalink

    Elnézést, kézi telefon menetközbeni „megérintése” már tiltott használat! Jogszerűen nem teheted meg, hogy „kézbe veszed” és akár kihangosítod! 😉

    Tizenéve nekem is volt olyan utam, amikor a telefonálás után semmire sem emlékeztem abból, hogy mi is történt útközben (mivel semmi érdemleges) – a „robot” vezetett. Akkoriban úgy nyomtam az sms-t is menet közben, mintha állnék… De ma már tilos, nem nyomom, nem telefonálok. De amúgy sem vagyok a rabja – szándékosan!

  • 2017.10.30. at 23:24
    Permalink

    A vezetéshez hozzátartozik a váltás!!! Aki csak automatát tud vezetni az nem is tud igazából vezetni!!!! A kihangosításról annyit ,hogy sokszor eléggé magánjellegű a beszélgetés főleg ha vezetés közben felveszi az illető….. Bluetoothos szarok meg iritálják az embert plussz még illetlenség is bemenni úgy valahová hogy rajta van a fülünkön…. Meg hát olyan szar van a fülön akk nem is tudja mindig a másik hogy kinek beszél az ember…

  • 2017.10.30. at 23:24
    Permalink

    ez marhaság akinek automatája van nyugodtan pofázhat kézből egy kéz a városban amúgy sem csinál semmit nyáron kilóg az ablakon hidegbe meg lóg a kartámaszon én a manuális kocsika vezetőit büntetném kézből telefonálás miatt

  • 2017.10.30. at 23:24
    Permalink

    Számomra is érthetetlen, miért érzik sokan annyira fontosnak magukat, hogy nem képesek félreállni arra a két percre, vagy megérkezés után visszahívni azt, aki kereste őket. Ha hosszabb útra megyek, még le is némítom a telefonomat; amúgy is élvezni akarom a vezetést, nem szeretem, ha minden csipcsup üggyel belezörögnek. Néha ránézek, és ha gyanítom, hogy fontos, hát megállok egy alkalmas helyen, és visszahívom az illetőt. Rövidebb utakra nem szoktam némára venni, de akkor sem veszem fel menet közben. Ha esetleg valami extra fontos, és megállni sem lehet, hát kihangosítom, és feldobom a műszerfalra. SMS-t írni pedig eszembe se jutott még vezetés közben.

    Külön kedvencem a Merci ML kormánya mögül alig kilátó gengszterfeleség cicababák kasztja, akiknek ugyan gyárilag kékfogas az audio a kocsiban, és talán ha 10 másodperc lenne összepárosítani azt a telefonjával indulás előtt, de neeeeeem…

Vélemény, hozzászólás?