Fél évszázados tetőtlen Alfa-legenda

Az angol speeder, vagyis kétszemélyes lovas fogat kifejezésből származó Spider elnevezés mindig is a kétüléses roadstereket jelölte az Alfa Romeo kínálatában. Ilyen már 1955-től készült a Giulietta alapjaira, ám önálló típusként 1966-ban jelent meg először az Alfa Romeo Spider, nagyjából tíz év fejlesztés eredményeként. Hiszen a Spider első előzménye, a Superflow tanulmányautó 1956-ban debütált a Torinói Autószalonon. Ezt követte az 1959-es Genfi Autószalonon bemutatott Alfa Romeo Spider Super Sport, majd az 1960-as Superflow IV és az 1961-es Alfa Romeo Giulietta SS Spider Aerodinamica. Ez utóbbi már meglehetősen közel állt a végleges változathoz, ám a már sorozatgyártásban lévő típusok sikere és az olasz gazdasági viszonyok miatt csak 1965 végén indulhatott a Spider gyártása a Pininfarinánál. Hivatalosan az 1966-os Genfi autószalonon mutatta be az Alfa Romeo a Spidert, a maga korában korszerű, gyűrődőzónákkal ellátott önhordó karosszériával, elöl független felfüggesztésekkel, hátul merevtengellyel, hátsókerék-hajtással. Az újdonság elnevezésére pályázatot írt ki az Alfa Romeo, s fődíjként a vadonatúj roadster egy példányát ajánlotta. A Duetto típusnév nyert, ám szabadalmi okok miatt azt végül mégsem viselhette az autó, így Alfa Romeo Spider 1600 néven került forgalomba. Elnevezése 1,6 literes, 109 lóerős benzinmotorjára utalt, amely az ötfokozatú váltóval párosítva vígan mozgatta a 4,25 méter hosszú egytonnás autót. A tárcsafékek pedig a hatékony lassítást biztosították, tehát kora autóiparának minden tekintetben modern példája volt a Spider, és ez az árán is meglátszott. Hazájában 2 195 000 lírába került az első Spider, Nagy-Britanniában pedig közel annyiba, mint egy Jaguar E-Type. Az USA-ba is eljutott az olasz roadster, ahol az 1967-es Diploma előtt (főszerepben Dustin Hoffmann) című film nagyot dobott a típus sikerén. Kellett is a támogatás, hiszen ott 3950 dollárért árulták a Spidert, míg akkoriban például a Lotus Elan 3991 dollárba került, egy MG B viszont már 2607 dollárért elérhető volt. 1968-ban új erőforrás került a Spiderbe, amelyet az 1750 Veloce elnevezés jelölt. Az 1,8 literes benzinmotor 118 lóereje akár 190 kilométer/órás sebességgel is repíthette a könnyű roadstert. Ugyanakkor a szintén 1968-ban debütált 1300 Junior 89 lóereje is elegendőnek bizonyult a szintén tekintélyes 170-es végsebességhez. 1970-ben jelent meg az Alfa Romeo Spider második generációja. Ez elsősorban szögletesebb faráról ismerhető fel, amely valamelyest nagyobb csomagtartót is eredményezett. 1971-ben a Veloce kétliteres, 132 lóerős motort kapott, a Junior pedig 1.6-ost, bár az 1.3-as is gyártásban maradt 1977-ig. 1974 számos újdonságot hozott, hiszen egyrészt két szükségülést passzíroztak a Spiderbe, így 2+2 ülésesként árulhatták, másrészt megjelent a Targa kivitel, amiből összesen alig 2000 példány készült. A Spider második nemzedéke élt legtovább, hiszen egészen 1982-ig gyártották. 1983 és 1989 között készült a harmadik Spider, továbbra is az eredetit idéző megjelenéssel és műszaki tartalommal, részleteiben mégis a kor elvárásaihoz igyekezett igazítani a típust az Alfa Romeo. Ez olyan torz végeredményben valósult meg, mint például az autótól abszolút stílusidegen, csupán a kor divatját tükröző fekete műanyag lökhárítók és hátsó légterelő a csomagtér fedelén. A motorkínálatot az 1,6 és a kétliteres benzines képezte, újdonságként a Quadrifoglio Verde kivitel jelent meg 1986-ban, az erősebb motorral. Ennek gazdag felszereltsége légterelőket, bőrkárpitozást, különleges 15 colos alufelniket, sőt akár gyári keménytetőt is tartalmazott. 1985-től az észak-amerikai piacon kínálták a Diploma előtt elnevezésű különkiadást, az 1967-es eredeti Spidert idézően szerény alapfelszereltséggel, ám a kétliteres motorral, felárért légkondicionálóval és gyári rádióval. Az 1990-es évek elejére még egy utolsó fazonigazítást végeztek a Spideren. A negyedik generáció fényezett lökhárítóiról ismerhető fel legkönnyebben. Ugyanúgy az 1,6 és 2,0 literes motorokkal kínálták, mint elődjét, ám vezetőoldali légzsák és az ötfokozatú manuális helyett háromfokozatú automataváltó is kerülhetett bele. A gyártás 1993-ban fejeződött be, piaconként többféle különleges kivitellel búcsúzott a negyedik Spider, például az USA-ban fa díszítőbetétekkel az utastérben, Franciaországban fehér bőrkárpitozással és kéttónusú, felül fehér külső fényezéssel. Ezzel azonban nem ért véget a Spider pályafutása, csupán az eredeti, klasszikus roadster-forma korszaka zárult le. 1994-ben merőben új Spider érkezett, külső megjelenésében elődjétől teljesen eltérő, ám műszerfal-kialakításában az eredetihez hasonló, jellegzetesen alfás stílussal. Az újdonságba kétliteres, 150 lóerős négyhengeres vagy 192 lóerős, háromliteres V6-os benzinmotor kerülhetett. Az 1998-as frissítőkúra új motorokat hozott a Spidernek: a GTV-be már korábban is rendelhető kétliteres V6-os turbófeltöltős motor 202 lóerőt teljesített, míg az 1,8 literes négyhengeres 144 lóerőt tudott. Ez utóbbi megjelenésével a kétliteres négyhengeres teljesítménye 155 lóerőre emelkedett. 2005-ös búcsúja előtt 2003-ban ismét megújult a Spider. Ekkor a korábbi háromliterest 3,2 literes, 240 lóerős V6-os váltotta, amelynek egyetlen alternatívája egy új kétliteres négyhengeres lehetett, 163 lóerővel. 2006-tól a GTV kupét váltó Brera vászontetős kiviteleként jelent meg a Spider. Ennek különlegessége a dízelmotor és az összkerékhajtás. A 2,4 literes dízelmotor kezdetben 200, majd 210 lóerőt mozgósított a Spiderben, míg az összkerékhajtás a 3,2 literes, 260 lóerős V6-oshoz járt. Ezenkívül 2,2 literes, 185 lóerős négyhengeres benzinmotor szerepelt a kínálatban. Mindegyikhez kapcsolódhatott automataváltó is, kivéve a gyártás utolsó évében megjelent, 200 lóerős, 1,7 literes turbós benzinest. E típus gyártásának 2010-es megszűnésével a Spider egyelőre eltűnt az Alfa Romeo kínálatából. 2012-ben felmerült a típus újjáélesztése, a Mazda MX-5 negyedik nemzedékének átemblémázásával, de az végül Fiat 124 Spider néven jelent meg. Jelenleg a 2014 óta készülő, alig egy tonnás Alfa Romeo 4C típusból létezik Spider kivitel, amely tökéletesen hozza az eredeti roadster értékeit, bár felépítését tekintve inkább targa. Az utolsó Spiderben debütált 1,7 litereses, turbómotor 240 lóerős változata minden korábbi Alfa roadsternél szédítőbb menetteljesítményekkel ruházza fel a 4C-t.