Fél évszázada kezdődött a Mazda Wankel-sztorija

50 éves a Mazda Cosmo Sport

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Története nehézkesen indult, és később sem terjedt el igazán. A Mazda mégis kitartott mellette. 50 éves a Mazda első Wankel-motoros autója.


Persze, a Mazda előtt is íródott a történelem. Még a Wankel-motoroké is. A kezdetekhez egészen a II. világháború utánig kell visszatekinteni, amikor a felgyorsult fejlesztések során Felix Wankel kidolgozta a különleges meghajtás elvét. A német mérnökről elnevezett négyütemű, belső égésű technológia eltér a hagyományos dugattyús motoroktól. Itt már egy háromszög alakú rotor forog egy vízszintes tengely körül, egy speciális alakú robbanótérben. Egyértelmű előnyei ellenére - mint például a nagy teljesítmény kis köbcenti mellett, vagy a kisebb vibráció, szélesebb hasznos fordulatszám-tartomány, kevesebb alkatrész - sosem tudott széles körben elterjedni. A korai megbízhatatlan változatok aláásták a sikerét, pedig a későbbiekben sok gyermekbetegségét sikerült orvosolni.

A Wankel-motorok ötletét először az NSU vette elő az 1950-es években. A nyugat-német gyár egyike volt a világ három olyan autógyárának, akik a rotoros technológiát használtak (a harmadik a Citroën). A Mazda is tőlük, tehát az NSU-tól vásárolta a licencet 1961-ben. Az NSU Ro 80 már 113 lóerőt tudott 995 köbcentis motorjával, nem véletlenül lett 1968-ban az Év Autója Európában. A sikerek után persze többen érdeklődni kezdtek a Wankel-motorok iránt, ám végül instabilnak bizonyultak. Csupán egyetlen autógyártó tartott ki mellettük, mégpedig a Mazda, akik eleinte egy limitált szériában próbálták ki az NSU-val fejlesztett forgótárcsás technológiát: ez volt a bizonyos Cosmo Sport.

Pontosan 50 éve, 1967-ben mutatta be első Wankel-motoros autóját a Mazda. A Cosmo Sport történelmet írt, hiszen nem csak a világ első kéttárcsás motorral meghajtott személyautója volt, de a Mazda első sportautója is. A Cosmo Sport volt a japán gyár kilépője a kisteherautó-, kisautógyártó skatulyából is, így érthető okokból ünneplik kerek évfordulóját. Mindössze 1176 db készült a Japánon kívül 110S-ként ismert kétülésesből, ami meghatározta a márka későbbi sportos képét és egyébként is tudjuk, hogy az autósport mennyire fontos a japánoknak. Főleg a Mazdának.
A Cosmo Sport tehát egy meghatározó korszak kezdetét jelentette a Mazda életében, hiszen számos további modell örökölte a rotoros technológiát. Teljesen új, már alumíniumházas Wankel-motort kapott az R100 1968-ban, a 323-as sorozat elődjeként. Ugyanezt a motort örökölte később az RX-3, a későbbi RX-modellcsalád első tagja. A leghíresebb forgótárcsások talán az RX-7 sportautók lettek, amikre világszerte ikonként tekintenek.
Sokan megkérdőjelezik a Mazda döntését, annyi biztos, hogy a Wankel-motorok használatával felhívták magukra a figyelmet. Mára a Mazda neve összeolvadt a forgótárcsás motorokkal, hiszen ők tudták a legtöbbet kihozni a technológiából, és ők is használták a legtovább. Sőt, a Wankel-motorok legnagyobb motorsport sikere, az 1991-es Le Mans-i 24 órás győzelem is a Mazdához kötődik. A rikító fényezésű, négytárcsás motorral szerelt Mazda 787B prototípus a mai napig az egyetlen nem dugattyús versenyautó, amelyik Le Mans-ban győzni tudott.
Hirdetés

Összesen közel kétmillió forgótárcsás motorral szerelt autót építettek az évek során. A Wankel-korszak végét a Mazda RX-8 jelentette, abból is a nagy érdeklődés miatt bevezetett 1000 darabos Spirit R limitált széria volt a leköszönő, végső sorozat 2011-ben. Sokaknak hiányzik a Wankel-motorok egyedülálló hangja, sokak szerint pedig egyértelmű zsákutca volt az egész. Annyi biztos, hogy a Mazda forgótárcsásai nagy szeletet haraptak ki az autós kronológiából. Szerencsére a Mazdának a mai napig van egyedülálló sportautója az MX-5 személyében, ami a gyáriak szerint a Cosmo Sport filozófiáját öregbíti. Jó látni, hogy szinte utolsó mohikánokként kitartanak a klasszikus sportautók mellett. A Mazda persze sosem állt be a sorba, és hű volt nézeteihez, napjainkban például a nagyobb köbcentis Skyactive szívómotorokkal intenek be a trendeknek.
Mit tartogat a jövő? Bizonyos utalások szerint több változatban is visszatérhetnek a forgótárcsás motorok. Ahogy a most megosztott gyári fotók is utalnak rá, egy új, az RX-Vision koncepció által előrevetített modellben éledhetne újra a technológia, hisz a Mazda többször hangoztatja, hogy

a sztorinak nincs vége, és Wankel-motor nélkül nincs Mazda, ahogy a forgótárcsás motorok sem élhettek volna 50 évig a japán gyártó nélkül.

Az idei Genfi Autószalonon a hibrid-Wankel ötlete is felmerült. A gyáriak szerint a forgótárcsás motorok csendes és stabil működése megfelelő lenne egy villanyautóba is hatótávnövelőként. Akármit is tartogat a jövő, várjuk vissza az utánozhatatlan hangú Mazda modelleket, főleg egy RX-Vision-szerű klasszikus vonalvezetésű sportautóban lenne vadító a nagy visszatérés.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

2 thoughts on “Fél évszázada kezdődött a Mazda Wankel-sztorija

  • 2017.10.27. at 17:57
    Permalink

    A Citroennek az M35 típusú modelljében volt Wankel-motor, ami a már nálunk is ismert LNA-nak volt az elődje:

    [url]https://www.google.hu/search?q=citroen+m35&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ved=0ahUKEwj9w_LM-bXUAhXFWhQKHRFnBaQQ_AUIBigB&biw=931&bih=610[/url]

    Amit viszont nagyon furcsállok, hogy egy szó sem esik a Ladáról, pedig ők is kísérleteztek a forgótárcsás motorokkal(bármilyen hihetetlen is), de prototípus-stádiumban megrekedt a dolog:

    [url]http://users.atw.hu/ladarevolution/index_elemei/lap_elemei/vaz_wankel.htm[/url]

    [url]http://www.vezess.hu/vezetunk/2017/03/30/a-wankel-motorral-rofogo-ladaknal-nincs-erdekesebb-orosz-vas/[/url]

Vélemény, hozzászólás?