Ezzel tarolni fog a Dacia? Itt az új Duster!

Ilyen egy őszinte szabadidő-autó!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Harmadik generációjához ért a Dacia Duster, olyan tálalásban, ami új ügyfeleket is beránthat a márkához, ugyanis a formatervével biztosan hódítani fog.

Lehet vitatkozni a Daciákról, és az ilyen viták általában teljesen szubjektív irányt vesznek, de a számok nem hazudnak. A típus eddigi 13 éves pályafutása során több, mint 40 díjat gyűjtött be és 2,2 millió eladott példánnyal Európa legnépszerűbb szabadidő-autója. Ráadásul napjainkban is naponta 1000 darab hagyja el a Pitesti melletti üzem gyártósorait.
Hirdetés
A harmadik generáció a CMF-B platformra épül, a karosszériájának hossza 4,34 méter, szélessége 1,81 méter, míg a magassága 1,66 méter. Habár a nyers számok nem mondanak sokat, ez a méret tökéletesen elegendő például kétgyermekes családok számára, csak, hogy tudjátok hova tenni. Csomagtere sem kicsi, alapból 472 literes, de ne szaladjunk máris befelé, hiszen az érzelmekre leginkább az új dizájn hat. Vagyis a már ismerős dizájn újragondolása, napjaink divatjához igazítása.
Komoly érv a Duster mellett, hogy nem ijed meg egy kis dagonyázástól, ez továbbra sem változott. Nem „városiasodott” el túlságosan, ha ránéztek, akkor minden porcikájával azt üzeni, hogy ő bizony igényt tart a terepjáró megnevezésre is. Bár a terepen leginkább az összkerékhajtású változat érzi magát otthon 21,7 centis szabad magasságával, azért a fronthajtású 20,9 centis hasmagassága is megnyugtató. További látványos részletei a határozott domborítások a kerékjáratoknál, illetve a fényezetlen műanyag betétek, amelyek egy új anyagból készültek, amit a Dacia mérnökei kísérleteztek ki és Starkle néven védjegyeztették is. Lényegében 20%-ban újrahasznosított polipropilénről van szó, ami teljesen festékmentes így a gyártási folyamatból származó szénlábnyoma kisebb. Emellett krómot és bőrt sem használnak a Dusterekhez, szóval a környezettudatos vásárlóknál is nyert ügye van.
Hirdetés
Még egy motívumot mindenképp meg kell említenem, ugyanis az autó több pontján visszatér. Ez pedig az Y-forma, ami megbújik az első és a hátsó fényszórókban, illetve az ajtóburkolatokon is. Szóval kukkantsunk is be. Itt is a Daciától megszokott kissé olcsó hatású műanyagok fogadnak, ám a tálalás izgalmas. Az Y-forma megjelenik a szellőzőkön is, a jobb első utas előtt büszke Duster felirat díszeleg. A magasabb felszereltségű modellekhez 10,1 colos érintőképernyő is jár. Az utastér tágasabb lett az elődhöz képest, az Extreme modellekhez pedig könnyen mosható szövetkárpitozás is jár. Motorfronton a hatékonyság a jelszó. A legkisebb egység az új TCe130, ami egy lágy hibrid hajtáslánc, háromhengeres turbós, 1,2 literes benzinmotorral. Hatfokozatú sebességváltóval, összkerékhajtással és fronthajtással egyaránt megrendelhető lesz. Sokak örömére marad a gáz/benzin üzemű ECO-G 100 motor is, ami szintén háromhengeres, egyliteres, ám az 50 literes benzin, illetve a szintén 50 literes LPG tartállyal akár 1300 kilométeres hatótávot is tud.
Hirdetés
Végül a komolyabb villanyosításból sem marad ki a Duster, mert a csúcson ott a Hybrid 140 hajtáslánc, ami egy full hibrid, négyhengeres 1,6 literes benzinmotorral, ami a villanymotorjainak és az 1,2 kilowattórás akksinak köszönhetően városban akár 80 százalékban is képes villanyhajtással működni. A nagyérdemű közönség először jövőre láthatja élőben az autót, aztán tavasz tájékán már valószínűleg a kereskedésekbe is megérkezhet a legfrissebb vezetősegédekkel is felvértezett Duster, amelyben egy MySafe funkcióval gyorsan személyre szabhatóak ezek a rendszerek. A hazai árakról egyelőre nincs információ, de valószínűleg továbbra is kategóriájának egyik legjobb ajánlata marad.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

12 thoughts on “Ezzel tarolni fog a Dacia? Itt az új Duster!

  • 2023.11.29. at 12:45
    Permalink

    Hát nem lesz annyira népszerű (legalábbis Magyarországon) mint az előzőek ugyanis elég drágák már a Daciák is (most ha tetszik ha nem akkor is így van) de ez látszik is az utca képen hogy abszolút nem látni sok új Joggert,Sanderot és a frissített Dastert. Mert már lassan olyan áron van mint bármelyik „nyugati” autó.

  • 2023.11.29. at 22:42
    Permalink

    Egész jól sikerült, kivétel az ajtók. Kár az első ajtókba rakott óriási műanyag lapokért és a hátsó kilincsek ablakba költöztetéséért.
    Ha jól értem ezt a szűkszavú bemutatót, akkor nem lesz többé négyhengeres változat?

    • 2023.11.30. at 08:47
      Permalink

      Szerintem az 1.6-os motorral szerelt az 4 hengeres lesz. Valószínűleg van egy 4 hengeres 1.6-os motor és abból egy hengert „levágva” kapjuk az 1,2-est.
      A hybrid egyébként egy érdekes technológia, először a Nissanokban jött ki. A lényege, hogy a benzinmotor nem hajtja az autót, hanem csak áramot termel. A hajtást kizárólag a villanymotor végzi (összkerekesnél 2 villanymotor). Nem kell bele nagy akksi, ellenben sok más hibryddel. A motor élettartama valószínűleg sokkal hosszabb lesz, mint a hagyományos autókban, mert nem vesz részt a hajtásban, és általában azonos fordulatszámon működik.
      A hajtásrendszer miatt gyakorlatilag mindegy, hogy a motor hány hengeres. A Nissannál egy 1,5-ös motort használnak, az is 3 hengeres (2 ezres Infinity motorból vettek el egy hengert). De ez az 1,2-es állítólag még jobb, mert kifejezetten ehhez a technológiához fejlesztették. Ezzel jön majd a sokkal nagyobb Renault Rafale is.

      • 2023.11.30. at 14:08
        Permalink

        Nem hybrid, hanem hibrid.

        Tök jó mese ez a Nissan hibridről, csak a Dusternek semmi köze ahhoz, mivel a Renault saját hajtását kapja, ami például a Clioban is szolgál.

        „Nem kell bele nagy akksi, ellenben sok más hibryddel.”
        Pont ugyanakkora akku kell bele.

        • 2023.12.01. at 00:07
          Permalink

          Nem én találtam ki, hanem máshol olvastam, idézem:

          „Az E-Tech fantázianéven bemutatott technológiák közös pontja a Nissan – ebből az alkalomból – továbbfejlesztett, 1,6 literes, négyhengeres szívó benzinmotorja. Az E-Tech működési elve szerint mindig a villanymotor felel az autó hajtásáért, a benzines csak szükség esetén indul be, ezzel a gázpedál állása szerint szükséges teljesítményt, vagy az akkumulátor töltését biztosítva, ami azt jelenti, hogy a Clio soros, párhuzamos és soros-párhuzamos hibridként is tud működni.”

          Az írásmód eredtileg hybrid, hiszen nem magyar szó. Most megnéztem, a magyar márkaképviseletek és az autós lapok is vegyesen használják. Nekem mindig furcsa ezeket a szavakat magyarul leírni. Sok-sok évig haszmáltuk, hogy „file”, majd egyszer csak „fájl” lett. Arra, hogy „fájl” még ránézni is rossz, olyan, mint a „Dzsesszika” 🙂

          • 2023.12.01. at 09:19
            Permalink

            A hibrid szó görög eredetű, latin, majd német közvetítéssel került át a magyar nyelvbe. Te a slágert is schlagernek írod?

            „Május 24-én tartották a 70 éves a magyar hibrid kukorica című tudományos konferenciát Martonvásáron. Az ATK Mezőgazdasági Intézetében abból az alkalomból szerveztek konferenciával egybekötött megemlékezést, hogy 70 évvel ezelőtt kapott állami elismerést Pap Endre MV 5-ös hibrid kukoricája, ami Európában az első, a világon pedig a második hibrid volt.”

            „Nem én találtam ki”

            De, te találtad ki : „A lényege, hogy a benzinmotor nem hajtja az autót, hanem csak áramot termel. A hajtást kizárólag a villanymotor végzi”

            Ez még véletlenül sincs így, mivel a Renault (Dacia) hajtásában egy körmös kapcsolású nyomatékváltó van, azon keresztül a benzinmotor hajtja a kerekeket, míg a Nissan e-Power megoldásában váltó nincs, a benzines csak egy generátort forgat.

          • 2023.12.01. at 10:32
            Permalink

            Én úgy értelmeztem, hogy „a villanymotor felel a hajtásért” az azt jelenti, hogy a villanymotor hajt, a benzines meg csak termeli az áramot. És logikusnak tűnt, hogy ez ugyanaz a technológia, mint a Nissannál, hiszen egy cégcsoportról van szó. De akkor ezek szerint ez nem így működik. Én azt mondom, hogy sajnos, mert nekem a Nissan megoldása sokkal jobban tetszik.
            Arról nem érdemes vitatkozni, hogy mi a „hybrid” írásmódja, egyszerűbb, ha megállapodunk abban, hogy mindkettő elfogadott.
            Mert pl. a Schiller Autó oldalán éppen ezt olvastam:
            „A hybridek alapvetően robbanómotoros autók (legtöbbször benzinesek). A beléjük szerelt villanymotor csak kiegészítő funkciót lát el. Egy hybrid autó fékezéskor visszanyeri a hagyományos autóknál elveszett energiát. ”
            Szóval mindkettőre lehet találni példát. Persze lehet, hogy ők csak azért írják y-nal, mert a Schiller is Sch-val van 🙂 De ez persze csak a vicc része.

          • 2023.12.01. at 12:29
            Permalink

            Nem értem, hogy miért okoskodsz. A „hibrid” kifejezés egy létező magyar szó, a hybrid meg nem. Ezen nem változtat az sem, ha máshol se tudják helyesen leírni. Ezek szerint a Schilleréknél azt sem tudják, hogy azok nem „robbanómotoros” autók, hanem belső égésű motorral szereltek.

            ” hibrid

            A magyar nyelv értelmező szótára

            hibrid melléknév és főnév […] dolog elemeiből előállott felemás keverék Hibrid eset a állattan növénytan mezőgazdaság […] tartozó egyed keresztezéséből létrejött utód Hibrid kukorica hibrid példány hibrid fajtát hoz létre Kerülendő szó […] ilyen példány fajta Mesterséges természetes hibrid hibrideket termeszt”

            „sajnos, mert nekem a Nissan megoldása sokkal jobban tetszik”

            Mi az, hogy tetszik? A Nissan megoldásának előnye, hogy nincs benne váltó, a Renault-é pedig az, hogy direktben is tud hajtani, kihagyva a jelentős veszteséget okozó villamos átalakítást. Mindkettőnél jobb a Toyota, mivel az mechanikailag szög egyszerű, mégis képes soros és párhuzamos hibrid üzemre is.

  • 2023.11.30. at 08:01
    Permalink

    Összességében mindenképpen előrelépés az új változat. Sokkal jobb lett, mint a régi.
    Végre normális kilincsek vannak az első ajtókon. A régebbi Dusterek lehettek akármilyen jók, az gagyi kilincsek miatt mindig elment e kedvem az egésztől. Ellenben a hátsó ajtókon azok a rejtett kilincsek elrontják az egészet. Miért nem lehet ezt a kilincs megoldást elfelejteni. Megtöri az autó sziluettjét, ráadásul abszolút nem áll kézre, nehéz kinyitni az ajtót és ahogy a cikkben is szerepel, egy gyereknek még nagyobb problémát okoz elérni, használni.
    Az árazásra kíváncsi leszek. Ha emelkednek az árak, akkor lassan elérik a Nissan Qashqai árszintjét (tekintettel arra is, hogy a Nissannál most jelentős akciók vannak).

  • 2023.11.30. at 09:25
    Permalink

    Nekem kifejezetten tetszik így külsőre. Végre kezdenek az autók hasonlítani a „régi kor” autóira karosszéria terén, fogalmazhatnék úgy is, hogy „baltával faragottak”. Sosem tetszettek a kerekített szűk utasterű formák. A texhnikai részleteket illetően – bízom az új motorok és a hybrid rendszerük hosszú távú megbízhatóságában. Részemről az 1,2-es 130 Le-s verzióban lenne jó gázüzemű, amolyan mindenes használatra. Az ezrest kicsinek tartom ekkora karosszériához.

Vélemény, hozzászólás?