Ezt neked szmogriadó!
Nálunk szmogriadó van, Amerikában meg füsthányó Corvette-tel mókáznak
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Nem mindenkit érdekel a légszennyezés, persze Amerikában miért is foglalkoznának a mi bajunkkal, ugye? Sőt, sokan azon ügyködnek, hogyan hányhatna minél több füstöt egy sportkocsi.
Elég kényes téma a napokban bevezetett szmogriadó, aminek eredményeként az autók egy részét kitiltották a nagyvárosokból. Mondhatjuk, hogy igazságtalan, hiszen megint csak az jár jól, akinek van pénze újabb autóra. Persze ez erős túlzás, mivel akár 15 éves autóval is vígan furikázhatunk a héten, de sokan vannak, akiknek szükségből kéne a belváros felé venni az irányt és éppen emiatt nem jutnak el az úticéljukhoz. Nekik sajnos a következő videó sem lesz megoldás a problémára, de mégiscsak érdekes látni pont most, hogy egyeseket mennyire nem izgat a környezetszennyezés.
Az unalomig ismételtük már mit tettek, nem az a kérdés, ezt mindenki elítéli. Hanem az, hogy egy rohadt nagy álszent népség. Ennyi.
A VW-nál a tisztességtelen versenyelőny a probléma. És ráadásul nem a korommal volt a baj.
És ezért nehéz ezt innen nézve megérteni, mikor náluk az a downsizing, hogy az új pickupok kis V6 3,0 turbódízel motorokat kapnak (a régi szokásos 5-6-7 literesek helyett)…
Messze nem erről szól a dolog mint hiszitek
1: Amerika védi a saját érdekeit ezt pont Trump teszi leginkább, saját autógyáraival az élen.
2: Bizonyítható csalás VW konszern csaló szoftver, kézzel fogható manipuláló szoftver, időzített botrányidőpont, már tudtak róla régebben is, várták mikor lesz jó alkalom az ügy robbanására.
3: Engedély mikor mit lehet, ezt ott lehet ENGEDÉLLYEL, gondolom közúton nem.
4:A VW konszern már kezdetek óta ezt teszi, míg mások nem tervezik hogy dízelrakétát gyártsanak csak normál dízelt.
A 2 között a kormolás a különbség.
Ezek is aztán jó nagy seggfejek, nem akarom védeni a vw-t de őket meg jól beszopatták a nagy álszent dumával…..