Ezeket a kocsikat veszik az amerikaiak
Továbbra is a nagytestű pickupok a legnépszerűbbek az USA-ban
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
A világ második legnagyobb autópiacán 2008 óta nem volt olyan pezsgés, mint novemberben. Ebben szerepet játszott a fekete pénteknek nevezett fogyasztásösztönző hisztéria is.
A Fordnak 2004 óta nem volt ilyen novembere és a Jeep sem volt még hetedik soha. Az októberi 15,2 millióról november végére 16,4 millióra nőtt (Kínában tíz hónap alatt adtak el ennyi kocsit) az USA-ban 12 hónap alatt értékesített személyautók és könnyű teherautók mutatója (SAAR). Az év tizenegyedik hónapja minden várakozást felülmúlt és meglepte a gazdasági előrejelzőket is. A Reuters szerint az egy évvel korábbi novemberhez képest 8,9 százalékkal ugrott meg az értékesítés, 1,24 millió járművet adtak el az amerikai kereskedők. Az év első 11 hónapjában 14,22 millió autót adtak el az államokban (8,4 százalékos növekedés).
A detroiti titánok közül a Ford adta el a legtöbb kocsit, 182 978-at (14,7 százalékos piaci részesedés), éves szinten 2,19 millió kék oválos autó került az amerikai utakra. A F-sorozat a legkelendőbb modell továbbra is, a Mondeót takaró Fusion pedig a kilencedik helyen érkezett meg a top 10-be, igaz, ez áldozattal is járt, kiütötte az immár 11. Escape szabadidő-autót. Kiskereskedelemben is javult a Ford, 147 ezer Fordot magánszemélyek vittek haza.
Novemberben a Toyota megelőzte a Chevyt, de éves szinten maradt a harmadik 1,79 millió eladott autóval. Legnépszerűbb autója, a Camry a harmadik az összesített listán. A Honda a negyedik, a Nissan az ötödik, a Hyundai a hatodik és nagy meglepetésre a Jeep a hetedik. A terepjárókat gyártó márka októberben még csak a tizedik volt. A Kia, a Dodge és a Subaru fért be még a novemberi top 10-be.
Top 35 márka az USA-ban
10. hó | 2013. 1-10. hó | Márka | 10. hó | 2013. 1-10. hó | Részesedés 2013 |
1. | 1. | Ford | 182 978 | 2 194 934 | 15,40% |
2. | 3. | Toyota | 147 465 | 1 739 111 | 12,20% |
3. | 2. | Chevrolet | 145 089 | 1 793 632 | 12,60% |
4. | 4. | Honda | 101 948 | 1 240 372 | 8,70% |
5. | 5. | Nissan | 93 376 | 1 035 439 | 7,30% |
6. | 6. | Hyundai | 56 005 | 657 778 | 4,60% |
7. | 9. | Jeep | 45 415 | 437 179 | 3,10% |
8. | 8. | Kia | 45 411 | 501 548 | 3,50% |
9. | 7. | Dodge | 41 506 | 548 654 | 3,90% |
10. | 11. | Subaru | 36 621 | 384 511 | 2,70% |
11. | 14. | Mercedes | 36 386 | 298 489 | 2,10% |
12. | 10. | GMC | 35 727 | 407 781 | 2,90% |
13. | 16. | BMW | 31 752 | 269 891 | 1,90% |
14. | 13. | Ram | 31 255 | 331 815 | 2,30% |
15. | 12. | Volkswagen | 30 727 | 373 689 | 2,60% |
16. | 18. | Lexus | 25 611 | 239 090 | 1,70% |
17. | 15. | Chrysler | 21 024 | 282 222 | 2,00% |
18. | 17. | Mazda | 20 754 | 260 982 | 1,80% |
19. | 20. | Cadillac | 16 172 | 164 378 | 1,20% |
20. | 19. | Buick | 15 072 | 190 130 | 1,30% |
21. | 21. | Acura | 14 559 | 149 685 | 1,10% |
22. | 22. | Audi | 13 636 | 141 047 | 1,00% |
23. | 23. | Infiniti | 13 152 | 103 223 | 0,70% |
24. | 24. | Lincoln | 6 727 | 73 710 | 0,50% |
25. | 28. | Mitsubishi | 6 071 | 56 024 | 0,40% |
26. | 25. | Scion | 4 968 | 63 998 | 0,40% |
27. | 29. | Land Rover | 4 601 | 44 246 | 0,30% |
28. | 26. | Mini | 4 575 | 59 910 | 0,40% |
29. | 27. | Volvo | 4 233 | 56 345 | 0,40% |
30. | 31. | Porsche | 3 966 | 39 078 | 0,30% |
31. | 30. | Fiat | 3 075 | 39 491 | 0,30% |
32. | 32. | Jaguar | 1 446 | 15 408 | 0,10% |
33. | 34. | Smart | 959 | 8 409 | 0,10% |
34. | 36. | Maserati | 887 | 3 718 | 0,00% |
35. | 37. | Bentley | 320 | 2 493 | 0,00% |
A modellek közül évek óta a Ford F-Series a legnépszerűbb, novemberben 65 501-et vittek haza a szalonokból, minden 100 eladott kocsiból ötöt ez a típus tesz ki. Nehogy azt higgyük, hogy ez véletlen, a második helyen is egy nagyméretű pickup tanyázik, a Chevrolet Silveradóból 437 ezret adtak el eddig az idén. A rangsorban a Toyota Camry-t egy újabb batár, a Dodge Ram követi, majd a Honda Accord, a Honda Civic, a Nissan Altima, a Honda CR-V, a Ford Fusion és a Toyota Corolla révén áll helyre a világ békéje.
Top 40 modell az USA-ban
10. hó | 2013. 1-10. hó | Modell | 10. hó | 2013. 1-10. hó | Részesedés 2013 |
1. | 1. | Ford F-Series | 65 501 | 688 810 | 4,80% |
2. | 2. | Chevrolet Silverado | 34 386 | 437 821 | 3,10% |
3. | 3. | Toyota Camry | 30 386 | 378 520 | 2,70% |
4. | 5. | Dodge RAM | 29 635 | 322 268 | 2,30% |
5. | 4. | Honda Accord | 26 563 | 333 827 | 2,30% |
6. | 6. | Honda Civic | 26 291 | 307 180 | 2,20% |
7. | 7. | Nissan Altima | 24 604 | 295 907 | 2,10% |
8. | 9. | Honda CR-V | 23 509 | 275 145 | 1,90% |
9. | 11. | Ford Fusion | 22 839 | 270 872 | 1,90% |
10. | 8. | Toyota Corolla | 22 434 | 279 618 | 2,00% |
11. | 10. | Ford Escape | 20 988 | 271 531 | 1,90% |
12. | 17. | Toyota RAV4 | 19 447 | 197 279 | 1,40% |
13. | 14. | Chevrolet Equinox | 18 397 | 220 980 | 1,60% |
14. | 12. | Chevrolet Cruze | 18 200 | 230 062 | 1,60% |
15. | 13. | Hyundai Elantra | 16 751 | 226 220 | 1,60% |
16. | 18. | Hyundai Sonata | 16 595 | 189 169 | 1,30% |
17. | 16. | Toyota Prius | 16 129 | 218 508 | 1,50% |
18. | 15. | Ford Focus | 15 239 | 219 001 | 1,50% |
19. | 22. | Jeep Grand Cherokee | 14 798 | 157 758 | 1,10% |
20. | 19. | Chevrolet Malibu | 14 405 | 185 101 | 1,30% |
21. | 20. | GMC Sierra | 14 362 | 166 535 | 1,20% |
22. | 21. | Ford Explorer | 14 268 | 163 699 | 1,20% |
23. | 27. | Chevrolet Impala | 13 418 | 146 164 | 1,00% |
24. | 40. | Subaru Forester | 13 410 | 110 363 | 0,80% |
25. | 39. | Kia Soul | 12 870 | 111 734 | 0,80% |
26. | 25. | Toyota Tacoma | 12 601 | 146 724 | 1,00% |
27. | 23. | Volkswagen Jetta | 12 417 | 148 400 | 1,00% |
28. | 28. | Jeep Wrangler | 11 753 | 143 474 | 1,00% |
29. | 30. | Nissan Sentra | 11 664 | 118 344 | 0,80% |
30. | 34. | Toyota Highlander | 11 544 | 115 228 | 0,80% |
31. | 37. | Chrysler Town & Country | 11 288 | 112 551 | 0,80% |
32. | 26. | Kia Optima | 10 871 | 146 419 | 1,00% |
33. | 24. | Nissan Rogue | 10 487 | 148 075 | 1,00% |
34. | 35. | Ford Econoline | 10 145 | 112 916 | 0,80% |
35. | 43. | Toyota Tundra | 10 010 | 101 744 | 0,70% |
36. | 56. | Hyundai Santa fe | 9 657 | 80 595 | 0,60% |
37. | 36. | Dodge Grand Caravan | 9 614 | 112 793 | 0,80% |
38. | 49. | Lexus RX | 9 493 | 90 751 | 0,60% |
39. | 33. | Honda Odyssey | 9 401 | 116 880 | 0,80% |
40. | 44. | Volkswagen Passat | 8 876 | 100 398 | 0,70% |
Valóban nem 500.000 km van az újonnan vásárolt autómban, és minden bizonnyal jól választottam típust kb. 11 évvel ezelőtt.
Előbbi hozzászólásom elsősorban a következő gondolatodra vonatkozott:
[b]„Ezek szerint a nagy érték vesztés mellett , még a hosszútávú javításra is költenél.”[/b]
Ez a gondolatod arra enged következtetni, hogy nem érdemes új autót vásárolni, ezen felül meg ha hosszú ideig megtartod, az még külön extra veszteség is.
Ez abszolút nem így van, nem értek veled egyet, ezért is írtam a saját példát, mert az lehetne akár az USA-ban is.
Új autót elsősorban akkor érdemes vásárolni, ha az illető hosszú ideig megtartja, vagy sok km-t akar beletenni.
Az, hogy az USA-ban használom, vagy Mo-on, nem sok jelentőséggel bír, mert ott is az új autó értékvesztési rátája igen közel esik a magyaréhoz. Különbség a használat során inkább abban mutatkozik meg, hogy az amerikai autók jobban bírják a gyűrődést, és sokkal kisebb a karbantartási igényük, különösen a magas költséggel járó komolyabb meghibásodásokra gondolok.
Ellenben az USA-ban forgalmazott autóknak sokkal nagyobb a futásképességük és ez általi élettartamuk is, viszont többet is mennek.
Tehát új autó vásárlása esetén, illetve ennek hosszú távú megtartása szempontjából a tényezők azonos mértékben hatnak mindkét országban a tulajokra. Ezért mondtam a saját példát.
Feltételezem , hogy nem 500 ezer kilométer van az autódban , és jól választottál típust , illetve
nem az USA-ban használod ./ innen indult az eszmecsere /
2003-ban új autót hoztam ki a szalonból, és még mindig megvan, használom. Ekkora távon abszolút nem bántam meg sem anyagilag, sem műszakilag, vagyis abszolút nem érzem ráfizetésnek az ügyletet.
[i]„gondolom rád ragadt az a hülye amerikai gondolkodásmód,az elbutulás.”[/i]
Minek alapján alakítottad ki ezt a „summás” véleményt?
Az ember életmódját, gondolkodásmódját mindig a körülményei határozzák meg. Ott olyanok a körülmények, hogy azt az életmódot megengedhetik maguknak az emberek.
Mi is, vagyis a mai Magyarország lakosai is összességében nagyságrendekkel pazarlóbbak vagyunk, mint elődeink, nagyszüleink dédszüleink. Akkor gondolatmeneted szerint mi is elbutultunk az utóbbi időben hozzájuk képest?
Ezek szerint a nagy érték vesztés mellett , még a hosszútávú javításra is költenél . Érdekes
felfogás, de Te tudod mit akarsz . A környezetet akkor védenénk a legjobban ha egyik napról
a másikra megszüntetnénk a motorizációt . Ez meg valahogy nem megy …
Gondoltam is de mindegy gondolom rád ragadt az a hülye amerikai gondolkodásmód,az elbutulás.
Ha tehetném sem vennék rövid időközönként újat mindig meg tartanám jó sokáig én ugyan is nem akarok hülye nagyfogyasztó lenni,ezért jut oda a világ ahol van a pazarlás.
Pityu83 Nem igazan ertem mirol makogol itt
Pityu ! Ha mindig tud újat venni , miért költene a régire . Ha tehetnéd . Te is így tennéd ugye ?
Viszont én csak egyet nem értek írod hogy „Magyarorszagon is van ingatlanom es egy ful-os 2011 MB all a garazsomban” na és ugye az álmok országában laksz „amig a garancia van rajtuk erdemes tartani mert utanna rettenetes szamlakat tudnak itt is kiallitani a legkissebb hiba orvoslasa utan. ” Na meg volt már pár autód még meg nem ilyen „szar európai” akkor meg mit izgat az autó garancia utáni rettenetes számlák kiállítása csak fussa tán nem?
Vidi500—Pontosan a hogy irtad , visszagondolva az utobbi 30 evre igazan soha egyetlen egy Amerikai markaval nem volt semmi problemam, pedig volt amelyiket hosszabb ideig megtartottam, de az Europai gyartmanyokat nindegyiket el kelet adjam meg a garcia lejarata elott. Kulonosen volt egy par dragabb tipusu VW a csaladban amik itt floridaban abszulute nem birtak a gyurodest . MB- Audi -Volvo ezeket is csak amig a garancia van rajtuk erdemes tartani mert utanna rettenetes szamlakat tudnak itt is kiallitani a legkissebb hiba orvoslasa utan.
Teljesen egyetértek válaszoddal. Nick kolléga nem ismeri az amerikai autópiacot, és amerikai autók minőségét. Ezt azért jegyzem meg, mert már máskor is megfogalmazott hasonló téves véleményt.
Azok a nagy hengerűrtartalmú járművek, vagy legalábbis az Európában forgalmazotthoz képest jobbára dupla lökettérfogat nem a technikai lemaradás következménye!!! Azok a „nagy” motorok összességében nem, vagy jelentéktelen mértékben kérnek több üzemanyagot, mint a felényi hengerűrtartalmú Európai társaik. A nagyobb motor a tartósság, hosszú élettartam, sok sok miles vagy km. és a megbízhatóság, hibamentesség érdekében van. Mások az USA-ban az autóval szemben támasztott felhasználói követelmények. Tapasztalatom, hogy az USA-ban forgalmazott autók, illetve az átlagpolgárok által használtak minden tekintetben messze jobb minőségűek, tartósabbak, és hibamentesebbek, mint amit az átlag európai polgárok használnak.
„Amerika egy teljesen más piac, nem nagyon lehet összehasonlítani az európaival. Mások ott a realitások, alacsony a minőségigény, ezért egy USA piacos kocsit először kicsit fel kell javítani ()főleg belső anyagok tekintetében), hogy Európában is fogalmazható legyen. ”
Ez egy igazan gyoker megallapitas , mert azokat a BMW -MB- AUDI -at itt az us ben nem lehet eladni amiket Europaban megvesznek , itt csak ful-os jarmuveket tudnak az eurpai gyartok eladni .Ha esetleg lenne a kommentelonek alkalma elmenni egy US kereskedohoz es szetnezni egy kicsit a valasztek azt hiszem meglepne nagyon. A Pu truckok belseje kulomb mint a Europai „luxus ” premium markak 85% anak a belseje.
Egy kis tapasztalatom van mivel itt elek 32 eve az US-ben de Magyarorszagon is van ingatlanom es egy ful-os 2011 MB all a garazsomban amit hasznalok amikor eppen ott tartozkodom. Az US ban volt a hosszu evek allatt tobb Europai luxus marka a tulajdonomban de mindig tobb baj volt veluk mint az US gyartmanyokkal.
Igen az ott a Mondeo, ráadásul úgy tudom, hogy nem a mostani európai Mondeo, hanem egy újabb, amit Európában talán 2014 végétő vagy 2015 elejétől fognak forgalmazni. Ez lesz a Ford első „világautója”, amit itt is, és az USA-ban is árulnak. Majd meglátjuk bejön-e nekik.
Azért az Audi, BMW, Merci hármas Európában sincs az első helyezettek között, hiszen ők nem – kizárólag – a tömegtermelésre mennek. Ez a hármas a prémiumkategória, és azért egy 5-ös BMW-t, de akár egy 1-est is nehezebb eladni, mint egy VW Polot. De ha az árbevételt néznénk, lehet, hogy elől lenne a nagy német trio. Úgy tudom, hogy Európában a VW, Ford, Opel az első három.
Amerika egy teljesen más piac, nem nagyon lehet összehasonlítani az európaival. Mások ott a realitások, alacsony a minőségigény, ezért egy USA piacos kocsit először kicsit fel kell javítani ()főleg belső anyagok tekintetében), hogy Európában is fogalmazható legyen. Arról nem is beszélve, hogy 2-3 vagy még több literes benzines motorokat automata váltóval nálunk nem lehetne eladni. Nagyon sok pick-up-ot is el tudnak adni arrafelé, nálunk viszont ez szinte kizárólag haszongépjárműként fordul elő.
Szóval nagyon más minden.
Na most a típusoknál a Ford Fusion az ugye az európai Mondeonak felel meg?
Én nem
A top 10-ben 5 távol keleti autó van.
Azon azért meglepődtem, hogy a Hyundai, KIA messze feljebb van, mint az Európában über alles
Audi, BMW, Mercedes!