Ezek az autók a legtakarékosabbak a tulajdonosok szerint

Ötszáz forint feletti üzemanyagárnál már nem mindegy, hány liter fogy 100 kilométeren

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Már megszokhattuk, hogy a gyártók fogyasztási adatai sok esetben nem fedik a valóságot, ellenben a valós fogyasztók tapasztalata mindennél többet ér.

Hétről hétre, sőt szinte napról napra emelkednek az üzemanyagárak, már a benzin és a gázolaj átlagos literára is 500 forint felett jár. Ha a gyári ígéretek helyett a valós fogyasztási adatokra vagyunk kíváncsiak, kiváló mankó a német Spritmonitor.de fogyasztásgyűjtő oldal, ami üzemanyagfajtánként mutatja, mely autók a leginkább takarékosak. Íme az éllovasok!
Hirdetés
5. hely - Kia Niro (benzin)
A listában jellemzően apró négykerekűek tanyáznak, az egyik kivétel a Kia Niro. A kompakt crossover kategóriájában induló koreai versenyző hibrid, ezért is szerezhetett ilyen előkelő helyet. Az 1,6 literes közvetlen befecskendezéses szívó benzines Atkinson-ciklusban üzemel, ami jót tesz a fogyasztásnak, cserébe kevesebb lóerőt termel. A Spritmonitor nem veszi külön az sima és plug-in hibrideket, ennek fényében a típus 5,1 literes fogyasztással zárt.
4. hely - Nissan Pixo/Suzuki Alto (benzin)
A negyedik helyre a Nissan Pixo futott be. A név keveseknek csenghet ismerősen, lévén ezt a modellt itthon nem forgalmazták. Az apró Nissan viszont nem önálló fejlesztés, a Pixo igazából a Suzuki gyermeke. A nálunk népszerűbb japán márka kínálatába Suzuki Alto néven futott a típus. Az aprócska autó orrába egyliteres, háromhengeres blokk került, aminek nem okoz nagy gondot a 850 kilós autó mozgatása. A japán technika kevéssel is beéri, átlagosan 5,1 fogyaszt a Pixo/Alto, pont mint a Niro.
Hirdetés
3. hely - Toyota Yaris Hybrid (benzin)
Méltán szerzett érmes helyet a Yaris. A kisautó hibrid verziója kiforrott, megbízható és takarékos, nem véletlen a népszerűsége. A lista nem részletezi, hogy melyik generációról van szó, de mivel a negyedik nemzedék még elég friss, vélhetően az értékelések nagy része a harmadik (első hibrid) kiadásról szól. A kis Toyota sima benzinesként sem egy üzemanyagtemető, hát még hibridként. A 1,5 literes szívómotort egészíti ki az elektromos hajtás, így átlagosan 4,8 literrel letudható 100 kilométer. 2.hely - Hyundai Ioniq(benzin)
Nem meglepő a Hyundai Ioniq felbukkanása, a technika egyezik a Kia Niróéval. Ez a példa is jól mutatja, hogy ha takarékos autót szeretnénk, akkor nem a SUV/crossover a jó irány. A két modell között körülbelül 150 kiló a különbség, a nagyobb légellenállás és a méretesebb kerekek gördülési ellenállása a Niro vesztét okozza a fogyasztási versenyben. A különbség nem olyan jelentős, a kompakt Ioniq három decivel kér kevesebbet a Kia crossovernél, így 4,8 liter az átlag.
Hirdetés
1.hely - Suzuki Celerio (benzin)
A listában már szereplő Suzuki Alto utódjának tekinthető a Celerio. Az elgondolás hasonló, minimális alapterületen kínálja az európai mobilitási igények minimumát. A kis Suzukiban egy pörgős, ezres háromhengeres dolgozik 68 lóerővel, ami kategóriájához mérten egész fürgén mozgatja a kisautót. A benzinesek koronája az ő fejére került, 4,6 literrel övé az elsőség. 5. hely - Citroën C1 (dízel)
Nem is olyan régen még az egészen apró autókban is elérhető volt a gázolajos erőforrás, ami még a kis fogyasztású benzinesek étvágyát is alulmúlta. A mini Citroën első generációjába egy 1,4 literes gázolajos került, ami 54 lóerőt és 130 Nm nyomatékot termel. A közel 16 másodperces 0-100 miatt a türelmetleneknek nem ajánlható, de a takarékoskodóknak igen. A négyhengeres “kisdízel” 4,3 literrel is beérni százon. 4. hely - smart fortwo (dízel)
Érdekes újdonságnak számított a kétüléses smart megjelenése a kilencvenes évek végén. Az elképzelés jó, városon belül ritkán utaznak kettőnél többen egy autóban, így a smart lehetne az ideális városi autó, ami még parkolóhelyből sem kér sokat. A viszonylagos drágasága és a kétes megbízhatóság miatt nem reformálta meg a városi közlekedést, más gyártók sem igazán kaptak rá erre a felépítésre. Az első és második generációba 0,8 literes sorhármas dízelt is lehetett választani, ami elég takarékos, a Citroën C1-hez hasonlóan 4,3 liter az átlaga. 3. hely - Peugeot 107 (dízel)
A 107 megegyezik a Citroën C1-gyel, némi különbség csak a külsőn fedezhető fel. Ez a francia törpe is kérhető volt az 1,4 literes HDi blokkal, ami a lista bronzérmes helyére repítette. A felhasználók egy decivel jobb fogyasztást mértek a C1 értékénél (és ez leginkább rajtuk múlhatott...), a 107 4,2 literrel is beéri. 2. hely - Volkswagen Lupo 3L (dízel)
A minimumok maximumát igyekeztek kihozni a Lupóból a fogyasztás terén. Ez mondhatni sikerült is, szinte gázolajpárán is eljár az apró VW. A típust nem egy, hanem rögtön háromféle gázolajossal is hazavihették a vásárlók, manapság egy nagyobb modellnél sincs ekkora dízel választék, ha egyáltalán ikszelhető ez a motortípus. Az 1,4 és az 1,7 literes motorok mellett az 1,2 literes lett a leghíresebb. A 3L jelű variáns kapta az 1191 köbcentis sorhármas blokkot 61 lóerővel és 140 Nm nyomatékkal. A fogyasztás egészen pénztárcabarát: 3,7 liter.
Hirdetés
1. hely − Audi A2 3L (dízel) Nem véletlen bukkan fel itt is a 3L jelölés, az Audi a VW Lupo legkisebb dízelmotorját rejti. Az Audi A2 a takarékosságon kívül egyedi formát, alumínium karosszériát és hagyományos módon nyithatatlan motorháztetőt kínál. A pici prémium még a Lupót is alulmúlta fogyasztásával, a felhasználók szerint 3,6 literrel is elpöfög a dízel.
Ti választanátok valamelyiket a fentiekből a mostani üzemanyagárak mellett, vagy inkább valami másnál maradtok? Jöhetnek a kommentek!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

4 thoughts on “Ezek az autók a legtakarékosabbak a tulajdonosok szerint

  • 2021.11.04. at 11:43
    Permalink

    Röhejes hogy pont a Celerio nem tudott megfelelni a környezetvédelmi előírásoknak aztán közben az a legkörnyezetbarátabb autó az összes benzines autó közül ami létezik. Talán ha meghagyták volna a kínálatban akkor nem kellett volna behozni a toyotától az Arcosst. Persze lehet hogy túl olcsó volt a Celerio 2,649 milliós árával a magyaroknak hisz alig vették. Gondolom az Arcossból jóval többet vesznek Magyarországon 20millióért. Felháborító hogy a 2.5tonnás suv környezetbarátnak van kikiáltva, a 800kilós Celeriot meg eltűntették mert senkinek sem kellett.

    • 2021.11.05. at 22:42
      Permalink

      Nem nagyon vette senki a Celerot Európában.
      2018-ban a 20.000-es eladási számával valahol a DS7 és a Q7 között végzett. Utóbbiból több fogyott.
      A Hyundai Konából 3szor annyi, az Volvo Xc60-asból négyszer annyi fogyott. Opel Mokkából hatszor annyi. Olyat mint a Duster már meg sem említek…

  • 2021.11.05. at 00:06
    Permalink

    Ennek az automatikus spritmonitor listának semmi értelme.
    Ha egy autó típust, pl Benzines Golf 40 éve gyártanak, akkor ebben az átlagban a 40 éves fogyasztása is benne van.
    Vagy pl. a Yaris Hibrid ezen a listán csak azért előzte meg a Priust, mert a Priust 1997-óta gyártják, a Yaris Hibridet meg kb. 2011-től. Ha csak 2016-tól nézem, a Prius 4,48, Yaris 4,78.
    A Celerio nyilván csak azért nyert, mert csak ezzel az egy kis motorral szállították. Ha lett volna erősebb, valószínűleg rendeltek volna abból is.
    A Niro-nál meg nagy katyvasz van (a felhasználók miatt), a hibrid átlaga 5,12 a nem hibridé 5,10
    😀

  • 2021.11.07. at 06:05
    Permalink

    Daihatsu Cuore (2008 benzin). Egy ilyet vezetek, és már én is takarékon tolom. Lakott területen belül 60, azon kívül 90-95, így megvagyok 3,9 literből.

Vélemény, hozzászólás?