Ezek a veteránok várnak Balatonfüreden. Ne hagyd ki!
Megnyílt az V. Balatonfüred Concours d'Elegance, az év legjobb hazai veteránkiállítása
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Ötödik alkalommal nyitotta meg nem létező kapuit a Balatonfüred Concours d'Elegance. Horribilis értékű autócsodákat láthatsz testközelből, és még ingyen is van!
A rendezvény sajátos bája, hogy pénteken, néhány autó Győrből indul el lábon, hogy ünnepélyes keretek között gördüljön be Balatonfüred pompás Gyógy terére
Veterános érdeklődéssel mindenképp az év legfontosabb rendezvénye a balatonfüredi Concours d'Elegance. A pompás veterán és klasszikus autó kiállítás és verseny idén ötödik alkalommal nyitotta meg nem létező kapuit. Hogy miért nem létező? Nincs belépőjegy, ráadásul hazánk egyik legszebb parkjában, a balatonfüredi Tagore sétányon állítják ki az autókat, amik legtöbbjét kordon nélkül, akár testközelből is megcsodálhatjuk. Az autók egy kisebb csokra évről-évre ünnepélyes keretek között gördül be a Gyógy térre, valamint privát garázstúrát is kaptunk idén is, hogy megmutassuk, milyen felbecsülhetetlen értékű vasakat láthatsz, ha Balatonfüreden jársz.
Idén negyedik éve, hogy a BMW az egyik fő támogató, így a Concours elképesztő ritkaságai mellett ilyen pompás cápák is érkeznek
A BMW szekció idén is erős, és ezek még nem is a legritkább és legértékesebb darabok
A Ford Mustang Mach 1 második generációjának méretei letaglózóak, hangja veszedelmes, szétveti az erő, akik korán érkeznek vasárnap, még hallhatják a hangját is
Erős az amerikai vasak felhozatala, a klasszikus Cadillac Eldorado mellett lesz Impala, még több Mustang és még csak egy részét láttuk
Ez a csodabogár lehet az idei rendezvény legkülönlegesebb darabja. Egy Wikov 35 Kapka feszít sok felismerhető veterán között. A Csepp becenévre hallgató egyébiránt a hajdani Csehszlovákiában gyártott jármű karosszériáját kimondottan a minél jobb légellenállás miatt faragták ilyenre, 1931-ben ezzel 5 km/h-val gyorsabb volt az alapját adó Wikov 35-nél úgy, hogy nehezebb volt nála
A Wikov 35 Kapkát sorozatgyártású autónak szánták, ám csupán 5 darab készült el, ma egyik létezéséről sem tudnak már, ezt a példányt az eredeti tervek alapján építették egy eredeti Wikov 35 alapjaira
A Horch ma már nem létezik, de aki nem ismeri a történelmet, annak is feltűnhet a négy karika a hatalmas hűtőjén, vagyis az Audi elődjeihez vezethetjük vissza. Ez a nyitható tetős hosszú karosszériás négyajtós 8-as sorozatú Horch is kint díszeleg már a Tagore sétányon
Idén már negyedik éve, hogy a BMW a rendezvény egyik fő támogatója és ez nem azt jelenti, hogy ellepnék a kiállítást a bajor modellek. Cseppet sem, nagy erőkkel érkeztek amerikai vasak, cseh remekek, Bugattik, Mercedesek, olasz ritkaságok, meg még egy halom meglepetés, amit lepel takart a garázsban. Természetesen a BMW modelljeiből is megjelenik pár, és ahogy az lenni szokott, ki is próbálhattunk veteránmodelleket. Ezekről hamarosan részletesen is beszámolok, de addig is, irány Balatonfüred!