Ezek a legjobb téli gumik idén a germánok szerint

ADAC/ÖAMTC téligumi-teszt: rettegj a kínaiaktól!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Két méretosztályban, összesen 34 garnitúrát tesztelt közös gumitesztjén az ADAC és az ÖAMTC, két gumimodell bukott el a vizsgán, azok pedig kínaiak.

Bár odébb még a tél, a német ADAC és az osztrák ÖAMTC autóklub szokás szerint már szeptemberben közreadta a Finnországban készített téligumi-tesztjének eredményeit. Két méretosztályban teszteltek, a kompakt autókon a téli méretben továbbra is népszerű 195/65 R15 méretben 16 garnitúrát vetettek össze, ezek közül egyik sem bizonyult rossznak, 4 abroncs végzett jó, 11 kielgítő, egy gyenge minősítéssel. Érdemes tehát megnézni, miben jók, miben kevésbé az egyes abroncsok, ugyanis a kielégítők között is gond nélkül található olyan, ami számos használati mód mellett teljesen megfelelő. Kimagaslóan gyenge jellemzőket ugyanis egyik abroncs sem mutatott ebben a méretosztályban, mindössze 2 nem érte el a jó minősítést havon, míg jégen és üzemanyagfogyasztás szempontjából mind elérték azt.
Hirdetés
Ami viszont érdekes és beszédes, az az ADAC által előrejelzett élettartam, látványos, hogy ez sokkalta szerényebb a téli gumiknál, mint a nyári abroncsoknál, a legjobb (34 400 kilométeres) várható élettartamot szokás szerint a Michelin, a legszerényebbet (21 800 kilométerest) a Maxxis gumija ígéri. Bár jégen a legrosszabbul szerepelt, mivel az csak 10%-os súllyal számít az ADAC-nál, a 15 colos méretosztályban a teszt győztese az egyéb jellemzők szerint teljesen korrekt, továbbá a leghalkabbként végző Dunlop Winter Response 2 lett. Jó minősítést szerzett még a Goodyear UltraGrip 9+, a Michelin Alpin 6 és a Vredestein Wintrac, amelyek egyaránt kiegyensúlyozott teljesítményt mutattak, a Michelin gumija nem csak a legtartósabb, száraz úton is a legjobb. Éppen csak lecsúszott a jó minősítésről a Michelin olcsóbb márkája, a BF-Goodrich a g-Force Winter2-vel, ahogyan a Continental WinterContact TS860 is. Mindkettő tartósnak, havon és jégen is jónak bizonyult, de a BF-Goodrich vizes, a Continental száraz aszfalton nem remekelt, ugyanakkor nem elvitatható, hogy vizes úton a teszt legjobbja volt a WinterContact TS860. Az sem, hogy a TS860-asnak már az utódja, a TS870 is piacon van, ennek képességeiről azonban csak egy újabb teszt tud majd számot adni. Miként az a pontozásból látható, a Bridgestone Blizzak LM005 elég jó havas úton, második legjobb vizesen, ugyanakkor jelentős kopású és havas úton sem minősült jónak. A Falken Eurowinter HS01 jól szerepelt a száraz, havas és jeges úton is, ám vizesen már nem. A Hankook másodvonalas márkájának számító Laufenn abroncsa száraz úton maradt alul, korrekt volt vizes, havas és jeges úton is, míg a Maxxis gumija jó volt száraz, vizes és jeges úton is, ám gyengén muzsikált hóban.
Hirdetés

A mezőny további 5 abroncsánál már olyan mértékű hiányosságok mutatkoztak egy-egy kategóriában, hogy azok miatt a végső értékelés is mindenképp rosszabb lett. A Yokohama BluEarth Winter V906 meggyőző volt száraz, havas és jeges úton is, de kopása és vizes tudása, valamint zaja is rossz. Meglepő eredmény, hogy avas úton a Barum gumija nem csak jó, jobb is, mint a Micheliné, ám száraz és vizes aszfalton már gyenge. A Nokian WR Snowproof - miközben minden egyéb jellemző szerint jól szerepelt - ugyancsak a vizes aszfalton vérzett el. A General Tire Altimax Winter 3 és a GT Radial Winterpro2 ugyancsak gyenge volt vizesen, de szárazon is, míg a sereghajtó Kumho még zajosnak is bizonyult. A táblázat pontjainak olvasásához fontos információ, hogy a német osztályzás szerint a kisebb pontszám a jobb.
Hirdetés
ADAC téligumiteszt 2021 - 195/65 R15 91 T méretben
ADAC értékelés Szárazon (15%) Vizesen (30%) Hóban (20%) Jégen (10%) Zaj (5%) Fogyasztás (10%) Kopás (10%)
Dunlop Winter Response 2 2,2 (Jó) 2,1 2,0 2,4 3,0 1,8 2,5 2,2
Goodyear UltraGrip 9+ 2,2 (Jó) 2,3 1,8 2,0 2,0 2,8 2,3 2,5
Michelin Alpin 6 2,3 (Jó) 1,9 2,5 2,2 2,0 3,1 2,0 2,0
Vredestein Wintrac 2,3 (Jó) 2,5 2,3 2,2 2,0 2,8 1,7 2,0
BFGoodrich g-Force Winter 2 2,6 (Kielégítő) 2,2 2,6 1,9 2,5 3,3 1,7 2,0
Continental WinterContact TS 860 2,7 (Kielégítő) 2,7 1,6 1,9 2,5 2,9 2,4 2,5
Bridgestone Blizzak LM005 3,0 (Kielégítő) 2,5 1,7 2,8 2,3 3,3 2,0 3,0
Falken Eurowinter HS01 3,0 (Kielégítő) 2,3 2,7 2,4 2,4 2,9 2,1 3,0
Laufenn I FIT+ LW31+ 3,0 (Kielégítő) 2,6 2,2 1,9 2,0 2,9 2,2 3,0
Maxxis Premitra Snow WP6 3,0 (Kielégítő) 2,2 2,3 2,6 2,4 2,6 2,3 3,0
Yokohama BluEarth Winter V906 3,1 (Kielégítő) 2,1 3,1 2,2 2,4 3,1 2,1 3,0
Barum Polaris 5 3,2 (Kielégítő) 3,0 3,2 2,0 2,0 2,8 1,9 2,5
Nokian WR Snowproof 3,3 (Kielégítő) 2,5 3,3 2,3 2,2 2,9 1,8 2,5
General Tire Altimax Winter 3 3,5 (Kielégítő) 3,4 3,5 1,9 2,1 2,7 1,7 2,0
GT Radial WinterPro2 3,5 (Kielégítő) 3,5 3,5 2,4 2,4 2,7 2,1 3,0
Kumho WinterCraft WP51 3,6 (Gyenge) 3,6 3,0 2,5 2,4 3,2 2,5 2,5
A felső-középkategóriás modellek számára tesztelt 225/50 R17 méretben már V sebességindexszel rendelkező, azaz 240 km/órás tempóig engedélyezett abroncsok szerepeltek, ez már az Audi A4, 3-as BMW és persze számos egyéb, nem kis modell territóriuma. Itt 18 gumimodell mérkőzött egymással, a végeredmény pedig ambivalensebb, mint a kisebb méretosztályban. Itt három abroncs szerzett jó, 13 kielégítő minősítést (ezeknél különösen érdemes megnézni, hogy számunkra melyik ad megfelelő tudást). Két - kínai - abroncs, a Goodride Z-507 Zuper Snow és a Linglong Green-Max Winter UHP ugyanakkor olyan hiányosságokat mutatott, amivel nagyon rossz minősítést kaptak.
A jó minősítéssel végzett abroncsok a Dunlop Wintersport 5, a Michelin Alpin 6 és a Goodyear UltraGrip, ezek fenntartás nélkül ajánlhatók. Mindhárman kellően kiegyensúlyozott, jó eredményeket mutattak minden jellemző szerint. Hóban egyértelmű a Dunlop elsősége, szárazon és tartósság szerint a Micheliné, de ez nem is meglepetés. A Goodyear a dobogós trióból a leginkább kiegyensúlyozott - sehol sem kimagasló, de mindenhol jó - eredményt mutattak. A kielégítő eredményű abroncsok közül a Michelinhez tartozó Kleber gumija a legjobb, havas úton kifejezetten jó, de vizes aszfalton és zaj szempontjából már gyenge. A Bridgestone Blizzak LM005 havas úton, kopás és zaj szempontjából nem remekelt, míg a Continental WinterContact TS860 ismét száraz utas jellemzőivel maradt el a legjobbakktól, újfent kérdés, hogy mit tud utódja, a TS870 - erre majd remélhetőleg saját gumitesztünk adhat választ, 16 colos méretben.
Hirdetés

A Nexen Winguard Sport 2 leginkább kopásával mutatkozott gyengének, de a többi versenyszámban is csak kielégítő, míg az utána végző Vredestein Wintrac Pro csak kopási jellemzőivel gyengébb, amúgy jobb tudású abroncs. Az ESA-TECAR Supergrip Pro, a Sava Eskimo HP2 és a Fulda Kristall Control HP 2 egyaránt a száraz utas jellemzői miatt maradt le a mezőnytől, igaz a Fulda zajával is. A sok helyen csak Tecar néven forgalmazott Supergrip Pro kapcsán ugyanakkor azt is el kell mondani, hogy a legjobb üzemanyagfogyasztási pontokat szerezte, míg a Goodyear szlovén leányvállalata által gyártott Sava Eskimo 2 a leginkább zajosnak bizonyult az Audi A4 tesztautón.
A további 5 - még kielégítő minősítésű - abroncs különféle területeken mutatott hiányosságokat. A Firestone Winterhawk 4 száraz úton csúszott el, míg amúgy jól szerepelt. A Nokian Snowproof P vizes úton volt gyenge, hóban és zaj szempontjából közepesen, a többi versenyszámban jól szerepelt. A Pirelli Winter Sottozero 3 csak hóban szerepelt jól, amúgy gyengén, míg a Toyo Observe S944 vizes és havas úton volt csak gyenge - zaján és kopásán túl. Hiába a Maxxis Premitra Snow WP6 neve, pont havas és jeges úton bizonyult gyengének. Ugyanakkor az eddigi abroncsok mindegyike - tudásukat értékelve - még vásárlásra alapvetően ajánlott, nem úgy a következőké.
Hirdetés

Az ADAC a tesztelt abroncsok közül kettőt egyenesen nem ajánl megvételre.

Ezek a Goodride Z-507 Zuper Snow (nem elírás!) és a Linglong Green-Max Winter UHP gumik. Közös bennük, hogy Kínából érkeztek, a Goodride havas, míg a Linglong vizes úton hozott értékelhetetlen eredményt. Előbbi 25 másodperccel több időt kért a megálláshoz (rossz belegondolni, hogy ezalatt mekkora utat tehetett meg a havon). A Linglong a 80 km/óráról indított fékezésnél a 37 méteres átlagos fékúthoz mérten 6 méterrel nagyobbat kért, még hangzatosabban kifejezve: ahol jellemzően már állt az autó, ott ezzel az abronccsal még 40 km/órás tempóval haladt. Ezért nem javasolja ezeket megvételre az ADAC. Bár hazánkban a hideg idő és így saját gumitesztünk még várat magára, ha valakinek most aktuális az abroncsvásárlás, az ADAC/ÖAMTC teszt is jó mankó lehet. A jó minősítésű abroncsokkal biztosan nem nyúl mellé senki sem, a többieknél pedig ajánlott a pontozások és a jellemzők vizsgálata - és persze tavalyi tesztünket is érdemes lehet visszanézni.
ADAC téligumiteszt 2021 - 225/50 R17 94/98 V méretben
ADAC értékelés Szárazon (15%) Vizesen (30%) Hóban (20%) Jégen (10%) Zaj (5%) Fogyasztás (10%) Kopás (10%)
Dunlop Winter Sport 5 2,3 (Jó) 2,4 2,5 1,5 2,5 3,4 1,7 2,5
Michelin Alpin 6 2,3 (Jó) 2,1 2,3 2,4 2,2 3,1 2,2 1,5
Goodyear UltraGrip Performance + 2,5 (Jó) 2,5 2,5 2,2 2,5 3,0 2,2 2,5
Kleber Krisalp HP3 2,7 (Kielégítő) 2,4 2,7 1,7 2,2 2,8 2,0 2,5
Bridgestone Blizzak LM005 3,0 (Kielégítő) 1,9 1,6 2,8 2,4 3,3 2,0 3,0
Continental WinterContact TS 860 3,0 (Kielégítő) 3,0 1,9 2,1 2,2 3,0 1,9 2,5
Nexen Winguard Sport 2 3,0 (Kielégítő) 2,8 2,8 2,6 2,1 2,7 2,4 3,0
Vredestein Wintrac Pro 3,0 (Kielégítő) 2,3 2,3 2,2 2,5 3,4 2,0 3,0
ESA+TECAR Supergrip Pro 3,1 (Kielégítő) 3,1 2,8 2,1 2,3 3,1 1,4 2,5
Sava Eskimo HP2 3,1 (Kielégítő) 3,0 3,1 2,2 2,4 4,0 1,9 2,5
Fulda Kristall Control HP 3,2 (Kielégítő) 3,2 3,0 2,4 2,5 3,7 1,8 2,5
Firestone Winterhawk 4 3,3 (Kielégítő) 3,3 2,1 1,9 2,1 2,9 2,2 2,5
Nokian Snowproof P (LI. 94) 3,3 (Kielégítő) 2,2 3,3 2,7 2,1 2,8 1,9 2,5
Pirelli Winter Sottozero 3 3,3 (Kielégítő) 3,3 2,9 1,6 3,0 3,6 2,0 2,5
Toyo Observe S944 3,3 (Kielégítő) 2,5 3,3 2,9 2,1 3,4 2,4 3,0
Maxxis Premitra Snow WP6 3,4 (Kieléítő) 2,1 2,3 3,4 2,8 3,4 2,2 3,0
Goodride Z-507 Zuper Snow 5,5 (Nagyon rossz) 3,8 3,3 5,5 3,1 3,8 2,1 3,5
Linglong Green-Max Winter UHP 5,5 (Nagyon rossz) 3,5 5,5 2,2 2,4 3,3 2,3 2,5
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

12 thoughts on “Ezek a legjobb téli gumik idén a germánok szerint

    • 2021.09.30. at 21:41
      Permalink

      Tudtommal meg germán nép, tehát germánok, meg arra nyugatra vagy inkább északnyugatra tőlünk a legtöbben azok.
      wiki:
      A germán nyelvek az indoeurópai nyelvek egyik nyugati ága. Saját fejlődésük az első germán hangeltolódás befejeztével kezdődött. Közös ősük a proto-germán nyelv volt, melyet i. e. 1000 körül beszéltek a vaskori Észak-Európában, ezért is írásos emlék nem maradt ránk. A germán nyelvek első írásos emlékei II. századi római feljegyzésekből származnak.

      A legelterjedtebb germán nyelv az angol 400, majd a német 100 millió beszélővel. Széles körben beszélik még a Hollandot (22 millió) és dél-afrikai változatát, az afrikaanst (16 millió). Az északi germán nyelvek (norvég, dán, svéd és izlandi) együttesen 20 millió beszélővel rendelkeznek.

        • 2021.10.03. at 20:31
          Permalink

          Tudod mit jelent az Österreich ? Olvass utána.

          Az osztrákok pedig germánok. Olyan mint a sváb, bajor, szász, porosz, csak ezeknek lett saját országuk, mert kialakult egyfajta saját identitásuk a Habsburg birodalom okán.

          „Az osztrák nép önállósodásához vezető első lépcső a porosz–osztrák–olasz háború volt 1866-ban. A két hónapos harcban a poroszok döntő győzelmet arattak (bár a Habsburgok vereséget mértek az olaszokra), mellyel eldőlt, hogy Velence elvesztése mellett nem léphetnek be a megalakítani szándékozott német egységbe (ezzel az ún. kisnémet egység jött létre).

          Habár ekkortól beszélhetünk tényleges osztrák államról, a népesség továbbra is német identitású volt, és Németország felől is megvolt az igény a teljes német egységre. A fordulópontot az első világháborús összeomlás hozta meg: felbomlott az Osztrák–Magyar Monarchia, és megbukott mind a Habsburg-, mind a Hohenzollern-ház. Az újonnan megalakult Osztrák Köztársaság területe a Monarchiához képest jelentősen lecsökkent, itt a lakosság túlnyomó többsége németajkú volt. A franciaországi békekonferenciákon enyhítettek az osztrákok békefeltételein, cserébe meg kellett maradniuk önálló államnak.”

          És pont.

          • 2021.10.03. at 22:38
            Permalink

            Azt hiszem te alapvető hiányosságokkal rendelkezel. A német az nem egyenlő a germánnal.

            A svédek is germánok. Viszont nem németek. Az angolok is germánok, míg az írek és a skótok kelta nép.
            Az osztrákok viszont németek, de nem germánok, mármint az a kevés aki nem a Monarchia idején vagy mostanában költözött be.

  • 2021.10.02. at 07:17
    Permalink

    Legjobb téligumi (saját tapasztalat nem pedig lefizetett tesztek alapján…) Voltyre VLI 5 persze egy jó autó is kell hozzá… Én már meg is vettem.

  • 2021.10.03. at 18:36
    Permalink

    Ha így nézzük amit te olvasol ki az osztrákokról akkor akik keresztül mentek európán és uralkodtak akkor bármi lehet ma már pl török, zsidó, germán is, orosz is és még sorolhatnánk szerintem kár ezen rugózni. Én csak megjegyeztem hogy most mi is az a jelző amivel azonosítják őket.
    Amúgy én is azt gondolom hogy eléggé ferdítenek ezek a tesztek, főleg hogy a csalás alapvető piaci versenyfeltétellé vállt ma már sajnos sok helyen.

    • 2021.10.03. at 22:59
      Permalink

      Persze de van aki meg a „svábokkal” azonosítja a németeket ami baromira nem azonos. Egy átlag francia vagy olasz is jó eséllyel magasról xarik majd rá hogy te nem vagy román vagy ukrán.

      Sajnos otthon is divat írástudatlan mendemondákkal pótolni a tudást, pedig ott a Wikipedia egy karnyújtásnyira.

  • 2021.10.04. at 18:14
    Permalink

    Én a wiki..ből idéztem előbb is én most is:
    Bővebben: Ausztria történelme
    A jelenlegi Ausztria földje Európa legrégebben lakott területei közé tartozik: már az őskőkorszakban éltek itt emberek. A vaskorból a hallstatti kultúra nyomait fedezték fel.

    Éltek itt egykor illír és kelta törzsek is.
    ….
    idézet vége.
    Én ezt úgy értelmezem hogy ott éltek de nem osztrákok voltak, és sehol nem találtam olyan utalást konkrétan hogy az osztrákok kelták vagy kelta leszármazottak.
    Ausztria történelmét meg nem tudnám ide bemásolni.

Vélemény, hozzászólás?