Ez lesz a kedvencünk? Seres névvel jön a Huawei első autója!

Ilyen, amikor egy okostelefonjairól ismert cég autógyártásba kezd

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem teljesen önerőből kezdett autógyártásba a Huawei. Egy Cyrus nevű céggel közösen fejlesztették az autót, amely Seres márkanéven indul a vásárlók kegyeiért.

A Huawei, avagy a Seres első típusa az SF5 mi más lenne, mint egy crossover. Abból is a nagyobb fajták egyike, hiszen 4,7 méter hosszú, 1,9 méter széles és 1,6 méter magas, míg a tengelytávolsága 2,8 méter, tehát körülbelül akkora, mint egy Ford Kuga.
Utasterében erősen érződik az okostelefonos kötődés, a HiCar néven futó infotainment rendszer hatalmas táblagépről kezelhető. Továbbá a klíma is, hiszen fizikai gomboknak szinte nyoma sincs. Egyedül az automata sebességváltó forgókapcsolója ilyen, minden mást a képernyőről lehet vezérelni. A műszerfal többi részének megrajzolásával nem is töltöttek túl sok időt, ennél egyszerűbb már nem is lehetne. Ugyanakkor nagy figyelmet fordítottak arra, hogy a lehető legcsendesebb legyen az utastér. Kétrétegű üvegek és rezgéselnyelő anyagok gondoskodnak arról, hogy 38 decibelnél ne legyen több a belső zaj. Persze, amikor nem szól a 11 hangszórós Huawei hangrendszer.
Hirdetés
Hajtásrendszerből is érdekeset választottak a tervezők. Lényegében két villanymotor mozgatja a kerekeket, ám a generátor hajtásához 1,5 literes benzinmotort is kapott az autó. Tehát a négyhengeres egység csupán arra szolgál, hogy töltse az akkucsomagot. Amelynek kapacitásáról még nem közöltek pontos adatot, csak annyit, hogy tisztán elektromos üzemben 180 kilométert tud megtenni a jármű, a benzinmotor segítségével pedig 1000 kilométer fölé nő a hatótáv. A villanymotorok összteljesítménye pedig 543 lóerő és 820 Nm, ami 4,7 másodperces 100-as gyorsulást eredményez. A Sanghaji Autószalonon bemutatott SF5 már meg is vásárolható 216 800 jüanos alapárral, ami körülbelül 10 millió forintnak felel meg.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?