Ez lehet a Punto utódja?

Brazília új Fiat kisautót kap Argo néven

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Gyári bemutatkozó filmmel hergel a brazil piacra szánt Fiat Argo, ami a Tipo padlólemezét és dizájnvonalát örökli. Akár az új Punto is lehetne.


A Fiat Punto történelmében már-már megszokott, hogy egy generáció sokáig marad árlistán. Így van ez most is, a jelenlegi Punto már 2012 óta van velünk változatlan formában és frissítésért kiállt - ráadásul 2012-ben sem új modell, csak frissítés érkezett. Az olaszok most sem sietnek, de talán már készülhetünk a negyedik generációra, aminek előfutára lehet a hamarosan Brazíliában bemutatkozó Fiat Argo. Számtalan kémfotó készült már a Fiat legújabb kisautójáról a dél-amerikai országban, és most végre egy hivatalos "hergelővideóval" is előrukkoltak.
Bár a brazil piac már biztos, hogy Argo néven kapja, hozzánk akár a Punto utódjaként érkezhetne a X6H kódnévre hallgató, a Fiat Small Wide Platform padlólemezét használó kisautó. Ezt a platformot használja egyébként a Tipo is, talán ennek köszönhető a szembetűnő külső hasonlóság is a két modell között. A sejtelmes fényekkel játszó kisfilmben egyértelműen kivehetőek a Tipo fényszórói és hátsó lámpái, valamint a jellegzetesen megtört tető. Egyedi viszont a nyílegyenes LED nappali menetfény, a hűtőrács, az agresszívabb első lökhárító és mintha egy finom szárny is felbukkanna. A sportosra vett külső tehát garantált, ahogy azt az elődöknél is megszokhattuk. Motorpalettája ezen a ponton természetesen rejtély.
Hirdetés

Persze ez csak találgatás, egyáltalán nem biztos, hogy a Tipo-arcú Argo érkezik Európába is a Punto utódjaként. Annyi biztos, hogy 2018 előtt nem várhatjuk a következő generáció nagyközönség előtti bemutatkozását. Ha jön, az új Punto a Tipo alá érkezik majd, kínálatában jó eséllyel megmaradhat az 1,3 literes Multijet dízel, a Tipoból pedig az 1,4 literes 16 szelepes benzinest örökölheti a jelenlegi 8 szelepes helyett. Remélhetőleg hamarosan az öreg kontinensen is felbukkan egy utód.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

9 thoughts on “Ez lehet a Punto utódja?

  • 2017.10.27. at 18:50
    Permalink

    A Puntónál ráadásul már szinte védjegynek tekinthető a szélvédő mellett végighúzódó hátsó lámpatest, eddig minden generációnál így volt, szerintem nem is kéne változtatni már ezen. Olyan, mint Cindy Crawford anyajegye:) Emiatt nem is tudnám ezen az autón elképzelni valahogy a Punto feliratot.

    Sergio, jó lenne „punto”-t tenni végre a dolog végére, szerintem senki sem érti, mit akarsz a Fiattal kezdeni:)

  • 2017.10.27. at 18:50
    Permalink

    Erről én is hallottam, de viszont jelenleg Punto méretű kisautója nincs a Fiat-nak, tehát szükség lenne egy ilyen modellre is. Ok-ok, ott a Panda de az egy másik történet. Azt mindig is a Punto alá pozicionálta a Fiat (lásd. ahogy anno a Cinquecentoval majd később a Seicentoval is csinálták). Amúgy totál nem értem mire várnak még Fiatéknál, minden valamire való márkának van kisautója, már ha lehet egyáltalán ezt a kategóriát annak nevezni. Az 500-as egy divatmini, a Panda ugyanaz csak pepitában, a Tipo(k) alsó-közép, az 500L és Living egyterűek, az 500X meg mini SUV. Jó lenne Sergio fejébe látni hogy mit is akar a márkával, mert a létfontosságú szegmensben már sajnos csak statiszta szerep jut a Puntonak, bármennyire is szeretjük a formáját mind a mai napig, mert azért valljuk be őszintén elég timelessre sikeredett anno, de a többiek továbbléptek egy ideje.

  • 2017.10.27. at 18:50
    Permalink

    Én azt olvastam egy cikkben, h nem lesz Punto utód, mert nem lehet elég nagy haszonnal árulni.. Ráadásul a 4 ajtós tipo kb. kisautóárban van.. Eléggé szegényes a modellpaletta olaszéknál mióta a majom marchionne ül a trónon…

  • 2017.10.27. at 18:50
    Permalink

    Gondolom akkor meg kissebb lehet (jóval) egy hagyományos pick-upnál, nem laprugós nem osztott a plató a fülkétől nem létraalvázas nem mechanikus difizáras, osztóműves … kiforrott…duplafülkés… stb

  • 2017.10.27. at 18:50
    Permalink

    Szerintem itt érdemes azt nézni hogy ez a platform milyen drága, tudja-e a minimum 4 csillagos töréstesztet.(euroncap)
    A Toro pick up nem hinném hogy tudná jelentős befektetés nélkül, ezért egyezkedtek a Mitsubishivel.
    Mivel a Mitsubishi Renault-Nissan lett és a következő pickupjaik is a fejlettebb Mitsu platformot fogják használni a jövő meri még mostani Nissant, kérdés hogy mit és meddig kaphat még belőle a Fiat.
    Direkt dél amerikára a gyengébb töréstesztű kevesebb anyagból technikából és így könnyebb és olcsóbb előállítású járművek piaca ez. Én egy dacia szintet képzelek el törésszinten ami ide jó.4 esetleg 3 csillag.
    A VW d-amerikai platformja mégsem volt elég olcsó egy globális olcsómárka megteremtésére. Valószínű a 2csillagot jelentené ez nekik.

  • 2017.10.27. at 18:50
    Permalink

    Elvileg lehetne az új Punto, de annak is megvan az oka, hogy a dél-amerikai piacra szánt Fiat Toro pick-upot sem hozta el Európába a Fiat, hanem egy átmaszkírozott L200-at kaptunk helyette. Épp elég fontos piac az olaszoknak a dél-amerikai, hogy direkt oda fejlesszenek bizonyos modelleket, a VW is így tesz, a PSA is vagy akár a Ford.

    Nekem úgy tűnik, hogy a Fiatot a megroggyant pénzügyi helyzet a „több legyet egy csapásra” elv követésére ösztökélte. Az 500X és az 500L is ilyenek, a Tipo is – szűkebb modellpalettával operálnak, mint a konkurencia, de az egyes modelleket jól be tudják lőni a megfelelő résekbe úgy, hogy több szegmenst is lefedjenek velük egyszerre.

Vélemény, hozzászólás?