Ez bizony csillagos ötös! – Mercedes GLC Coupé 400 e 4MATIC

Városba ennél nagyobb fölösleges, és még a tankolása sem viszi el a pénzedet!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A GLC manapság abszolút a Mercedes slágermodellje, amelynek kupé változata is népszerű. A hibrid hajtással az egyik legjobb városi terepjáró, mégis felmerül a kérdés: mi kerül egy 25 milliós autón 44 millió forintba?

A GLC Coupé második generációját nem igazán kell magyarázni, legalábbis ami a küllemét illeti, hiszen tényleg megpróbálták átadni egy kupé jellegzetes vonalait. Első ránézésre kisebbnek is tűnik, mint az alap GLC, pedig az sem az óriás SUV-ok mezőnyét erősíti. Ám valójában a két autó méretében alig tér el egymástól.
Hirdetés
Az utastérben szintén visszaköszön a minőség, szinte sehol sem találkozni olcsó, kopogós műanyaggal, ellenben bőr és karbonminta nagy mennyiségben, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy a tesztpéldány egy erősen felextrázott modell, de erről egy kicsit később. Ízlés kérdése, kinek mennyire jönnek be a hatalmas kijelzők, de gyorsan megkedvelhető a 11,9 colos multimédiás kijelző, valamint a 12,3 colos digitális műszeregység. Az automatikus sebességváltó választókarját már már hosszabb ideig tartott megszokni, persze, aki másik Mercedesből ül át nem fog meglepődni, hogy a jobb oldali bajuszkapcsoló az. Így viszont a középkonzolon sokkal több tárolóegységet tudtak kialakítani. Szinténtipikus Mercedes megoldás az üléspozíció állítására szolgáló gombcsoport is, amely nem az ülés oldalára került, hanem az ajtóra, ami egy nagyon praktikus megoldás. A tesztpéldány hajtásláncának szívét egy kétliteres, négyhengeres benzinmotor adja, amely 252 lóerős teljesítményre képes, ehhez jön még a 31,2 kilowattórás akkumulátor által táplált 136 lóerős villanymotor, így a rendszerteljesítmény 376 lóerő. Nem csak színház a sok paci, hiszen a menettulajdonságok is lenyűgözőek: 5,6 másodperc alatt tudja álló helyzetből a 100 km/órát, a vége pedig 239 km/óra. Ami viszont ennél lényegesebb adat a mindennapi használat során, hogy a Mercedes szerint akár 110 kilométert is képes elmenni kizárólag villanyhajtással, amiből közel 100-at tényleg tudott is produkálni.
Hirdetés
Remek élmény vele a közlekedés, a zöld rendszámmal járó tömegnövekedés sem ront a vezetési érzeten, pedig közel 2,3 tonnásra hízott az autó. Csodaszépen simítja ki az úthibákat a légrugós futóműve, tökéletes a kormánykerék fogása, minden mozdulatra tűpontosan reagál, és az autó méretei sem annyira túlzóak, hogy kínkeserves legyen vele a városi cirkálás, parkolás. Azonban ára van ennek a tökéletességre törekvésnek. Az összkerékhajtású, plug-in hibrird változat 25 millió forintról indul, azonban a tesztpéldány ára egészen 44 millióig kúszott. Ebben a legdrágább extra a közel 4 és fél millió forintos AMG plus csomag, amely magában foglalja többek között a panorámatetőt, a HUD-ot, a többzónás klímát, vagy éppen a minden nyitás után az autó elé vetített Mercedes-Benz feliratot is. A hátsókerék-kormányzás is drága mulatság, ugyanis ezért több mint 1,2 millió forintot kérnek el, viszont tényleg hasznos extra. Szóval könnyű elszórni rá a milliókat, ugyanakkor a zöld rendszámmal járó kedvezmények kompenzálják ezt egy kicsit. Na, meg a tudat, hogy lelkiismeretesen feltöltve az akkumulátort, valószínűleg a városi használat során soha nem ereget szén-dioxidot. Bár tény, amikor kifogy a szufla az akksiból, akkor megugrik a fogyasztás, akár 8 liter fölé is, ráadásul a PHEV üzemanyagtartálya csak 49 literes. Összességében az új GLC Coupe konnektoros hibrid változatával a mercedes egyfajta erődemonstrációt tart, megmutatva, milyen magas szintre fejlődtek a villanyosításban. És ezt a lécet tényleg nehezen ugorja meg a legtöbb gyártó.
Hirdetés

Értékelés
Pozitív
Igényes, prémium utastér, elegáns megjelenés
Negatív
Korlátozott kilátás hátra, a szokásosnál is könnyebben összezavarható táblafelismerő
Árak
Tesztmodell alapára
25 201 575 Ft (2023.11.13.)
Tesztautó ára
44 410 090 Ft (2023.11.13.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1999 cm3
Teljesítmény:
280 kW (381 LE) 5800 1/min-nél
Nyomaték:
400 Nm
Gyorsulás 100 km/h-ra:
5,6 s
Végsebesség:
239 km/h
Méretek
Hosszúság:
4764 mm
Szélesség:
1890 mm
Magasság:
1615 mm
Saját tömeg:
2360 kg
Össztömeg:
2830 kg
Terhelhetőség:
520 kg
Tengelytáv:
2888 mm
Karosszéria-kivitel:
SUV
Csomagtér:
390-1335 l
Motor és váltó
Motor:
hibrid (benzin)
Motorosztály:
Euro 6
Hengerűrtartalom:
1999 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4
Sebességváltó:
9 fokozatú automata
Nyomaték:
400 Nm
Teljesítmény:
280 kW (381 LE) 5800 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
239 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
5,6 s
CO2-kibocsátás:
15 - 11 g/km
Fogyasztás a használónál:
1,5 l/100km
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

2 thoughts on “Ez bizony csillagos ötös! – Mercedes GLC Coupé 400 e 4MATIC

  • 2023.11.20. at 16:54
    Permalink

    44 millióért?? kivetíti a merci emblémát, szuper 🙂 de előre ülésszellőztetés nem fért bele ennyiért….marha jó
    töltögetés folyamatosan, mert ha nem, gyenge benzines lesz belőle..
    Feléért megveszed az új Lexus NX-et, maradék pénzből életed végéig elautózol vele nyaralni 🙂 és nem kell töltögetni, kb ugyanennyit fogyaszt, lehet hogy nem ugrik 5.5sec alatt százra, de szerintem átlag autósnak nem is kell egy 2.3t autó ilyen teljesítménnyel, elnéz valamit és lerombol egy fél falut mire megáll

  • 2023.12.04. at 17:04
    Permalink

    Ezzel az extrával igazad van csakhogy 30-alatt már jól extrázva kapsz akár üllésszelőztetéssel is.
    De a szerinted gyenge benzinmotor még mindig erősebb mint az nx rendszerteljesítménye (természetessen a 350-re gondolok) plussz plug-in (nem tom de te talán igen a 450 az plug-in?) zöld rendszámmal annak minden előnyével a fele ár erős csúsztatás. ráadásul az nx is közel 2-tonna. Ja és nem áll meg 180-nál. Még a gyengébb 300e-sem.(ami kb 5 mill olcsóbb)Aztán ott van még a de-is ami viszont pályán még kevesebbet eszik. De ízlések és pofonok nekem sem kéne inkább egy E-vagy GLE.

Vélemény, hozzászólás?