Ez a világ leggyorsabb négyüléses kabriója!

Bodo Buschmann, a Brabus tulajdonosa imádja a Mercedes-Benz autókat, és a fekete szín a mániája. Így aztán nincs abban semmi meglepetés, hogy a bottropi műhely legújabb alkotása, az E 800 V12 gyémánt-feketében pompázik. Első pillantásra nem tűnik olyan nagyon, de nagyon komoly járgánynak, szokás szerint nincs rajta a csillag a hűtőmaszkon, látszik, hogy felöltöztették a karosszériát, és jól mutatnak a 19 colos, ugyancsak feketére festett felnik. De mi kerül ezen autón alapáron 478 ezer euróba, azaz 129 millió forintba?! A Ferrari ehhez képest diszkont áron méri az 599 GTO-t, pedig Maranellóban is vastagon fog a ceruza, és ennyi pénzzel már nyugodtan bekopogtathatunk a Rolls-Royce és a Bentley ajtaján is, nem kell aggódni, nem fognak elkergetni.

A lényeg a gépháztető alatt lapul. A Brabus nem véletlenül a világ talán legprofibb Mercedes-Benz nemesítője, mert amit ők csinálnak, az már nem is tuning, hanem művészet, az elkészült autó pedig műtárgy. A Brabusnál komplett gyártás folyik, voltaképpen új típus születik, amire kimondható, hogy Mercedes-alapú autó. A mérnökök bármire képesek, szó szerint. A cégnek például önálló motorfejlesztő részlege van, és bizony nem teketóriáznak a fiúk, szétkapják a V12-eseket is, mint foxi a lábtörlőt, hogy aztán teljesen átdolgozva őserőt szabadítsanak fel belőlük - és ezek nem üzemórás tuningmotorok, amelyek a negyedik sarkon kikönyökölnek. De továbbmegyünk, ki gondolná, hogy a milliós extrának számító gyári nappa bőrkárpit után még van élet? Pedig van, és hétpecsétes titok őrzi a Brabus mastic bőr cserzési eljárásának receptjét, amely hihetetlenül finom, puha tapintású.

Ezek után el lehet képzelni, a Brabus 800 E V12 Cabriolet mindent megkapott, amire a műhely munkatársai képesek, és nem keveset jelent, mind elméletben, mind anyagilag számszerűsítve. Az átgyúrt E-osztály Cabriolet orrában az S-osztály 5,5 literes V12-ese dohog, de 6,3 literesre felfúrva, 800 lóerővel és 1420 Nm forgatónyomatékkal, amiből csak 1100 Nm-t engednek rá a váltóra, hogy tényleg ne legyen probléma a tartóssággal. Az autó 60 milliméterrel szélesebb, a nagyobb nyomtáv jótékonyan hat a stabilitásra, míg a sportfutómű 35 milliméterrel engedi lejjebb a felépítményt. Hátul hatalmas vasalódeszka szárny termel némi leszorítóerőt, ami jól jön, ha az ember kiszabadul a német Autobahnra, és szabad előtte a pálya, mert a végsebesség 370 km/h. A fekete bestia gyorsulásban is villog, nulláról százra 3,7, kétszázra 9,9, háromszázra 23,9 másodperc alatt ugrik, a fogyasztásról azonban érdekes módon nincs adat - talán jobb nem is tudni, hogy mennyi az annyi.

Az utastérben a fekete mellett a piros az uralkodó szín, a kontraszt kiváló, de ízlés dolga a rikító belső - Bodo Buschmann úrnak valószínűleg tetszik, máskülönben a demo példány nem kapott volna gyártási engedélyt. A sebességmérőt 400 km/óráig skálázták, így ha további tartalékra lelnek a motorban, a számlapot nem szükséges rögtön cserélni - hiába, a németek megfontoltak és előre gondolkodnak. A padlón szentségtörés lenne a gumiszőnyeg, a Brabusnál a talpalávaló is bőr, méghozzá elegánsan steppelt, emblémázott szőnyeg formájában. A dekoráció igazi kevlár, nem holmi utánzat, ahová pedig nem jutott piros bőr, ott piros cérnával varrt Alcantara feszül, így az ajtók és a műszerfal tetején is ez található.
Az autó tökéletes, a gyári fotók azonban hagynak némi kívánnivalót maguk után, így mielőtt az E-osztályos limuzin, kupé és kabrió után várhatóan elkészül a világ legerősebb és leggyorsabb kombija, nem ártana egy olyan sarkot kialakítani a műhelyben, ahol nem tükröződik vissza minden zavaró részlet. Egy műtárgy ennyi figyelmességet megérdemel.