Ez a Nissan még ma is kapható V8-as motorral!

A 15 éves SUV-ot továbbra is építik nyolchengeres blokkal

A 400 lóerős V8-as Nissan még egy ideig biztosan marad a márka palettáján, de a napjai meg vannak számlálva.

A Nissan európai modellpalettáját végigböngészve nehezen elképzelhető, hogy a Patrol még ma is létezik. Pedig nagyon is, csak épp Ausztráliában. A Patrol különlegessége, hogy még ma is egy 5,6 literes, 400 lóerős, 560 newtonméter nyomatékkal rendelkező V8-as erőforrás kerül a motorháztető alá. A digitalizációt azonban nem kerülhette el, a frissítéssel új 12,3 colos érintőképernyő került az autóba, illetve mostantól támogatja a vezeték nélküli Android Autót, illetve Apple CarPlayt, valamint indukciós telefontöltőt is kapott. Lévén, hogy terepjáró, a 7 colos digitális műszeregységbe külön terep módot is beépítettek,  amely a kamerák képét jeleníti meg a sofőr előtt. A Patrol életében egyébként nem mondható maratoni hosszúságúnak a több mint másfél évtizedes életciklus. Az Y61 kódjelű típust ugyanis 1997 és 2023 között értékesítették, vagyis a mostani (Y62) közvetlen elődje 26 évet élt meg.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?