Ez a magyarok kedvenc 5-öse? – BMW 530e

Népszerűbb még a húszdénél is – BMW 530e xDrive teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egyenesen örömteli, hogy egy zöld rendszámos variáns itthon meg tudta előzni az évek óta legnépszerűbb dízel kivitelt. Vajon az 530e megérdemli ezt a kitüntetett figyelmet?

Elérkezett a pillanat, amikor a BMW egyik alapból is népszerű modelljéből, az 5-ösből egy olyan verzió eladásai kerültek az élre, amin zöld rendszám figyel. Az 5-ösból évek, de inkább évtizedek óta a 2,0 literes dízel volt a legkapósabb, szorosan mögötte a hathengeres dízel verziókkal, ám 2020 első három negyedévében ezek a második és harmadik helyet foglalták el.

A legkapósabb 5-ös a magyar újautó-vásárlók körében az 530e, vagyis a plug-in hybrid kivitel.

Ez persze még nem a frissített verzióra értendő, hanem a korábbi kivitelre, mely az utóbbi évben némi akkumulátor frissítésen azért átesett. A zöldrendszámos 5-ös sikerei mindenképpen örömteliek, hiszen jól mutatják, hogy akár a flottás felhasználók számára is csábító a zöld rendszám, melynek globálisan tekintve a legfontosabb hozadéka, hogy helyi emissziómentes közlekedésre is képes. Ennyi 530e még nem menti meg a világot a pusztulástól, de mindenképp jó irányba haladunk, ha már a korábban dízelt vásárlók is inkább plug-in hibridet választanak.
Ezzel a frissítéssel az 530e-nek borítékolhatóan csak fölfelé fog menni a népszerűsége, ugyanis két olyan variánssal bővült a kínálat, amik ezt lényegében garantálják. xDrive és Touring, a két kulcsszó, ha minél hamarabb akarunk eladni egy BMW-t. Előbbit nagyon sokan választották már a 20d-hez is, a kombi pedig mindig is kapósabb volt a hagyományos szedánnál, ez igazság szerint ízlés kérdése. Hogy az összkerékhajtásra Magyarországon mi szükség van, illetve mennyivel ér többet, mint négy normális téligumi, ha esetleg ki kéne ugrani Ausztriába pont akkor, amikor leesett a legnagyobb hó, azt csak egy alapos teszt tudná kimutatni. Mindenesetre az xDrive itthon az egyik alap tétel, ha valaki BMW-t vásárol. Szíve joga, de annyit érdemes tudni, hogy a zömében városi használat mellett, vagy autópályázáskor pont nem ad semmi pluszt, persze megvannak azok a felhasználási formák, ahol ennek lehet létjogosultsága. A frissített 530e-ből érkezett első tesztautó is megkapta az új opcióként érkezett xDrive-ot, és érezhető változást mutat az autó viselkedése a korábbi kivitelhez képest, bizonyos felhasználás mellett.
Hirdetés
Az 530e hajtásláncának fő egysége továbbra is egy négyhengeres turbós benzinmotor, mely mögött egy 113 lóerős elektromos motor dolgozik az automata váltóval egy házba építve.

A rendszerteljesítmény 292 lóerő, ha minden pacit sorba tudunk állítani és az akkumulátor nincsen lemerülve.

Ebben az esetben 420 Nm nyomaték is rendelkezésre áll, ami hajszálnyit több is, mint a kétliteres dízelben, így akár ez a kivitel még fürgébb is lehet. Persze, hogy az, hiszen a villanymotor azonnali kigyorsítást ad és sokkal direktebb reakciót, mint bármilyen belsőégésű motor önmagában. Akik az 530e-ben is a BMW-sen sportos és közvetlen karaktert keresik, azok meg fogják találni. A rendszer meglehetősen potens, amire az xDrive elég sokat rá tud segíteni, miután akkor is működik, ha csak a villanymotor hajt. Erőteljes kigyorsítások, gázon állós elfordulások, zöld lámpás rajtok, mind álomszerűen gyorsak és bombabiztosak, a játék a hátsó tengellyel csak akkor lehetséges, ha minden felvigyázót kikapcsolunk. De álljon meg a menet! Mégis miért tennénk ilyet egy plug-in hybriddel, az nem a hatékonyságról szól! Attól függ, hogy ki gyártotta azt a plug-in hybridet. Aki egy BMW-től azt várja, hogy sportos legyen és közvetlen, az joggal várja el egy ilyen 530e-től is, hogy képes legyen olyan mozgást levágni, amitől egy kicsit rosszfiúnak érezheti magát, hogy meglöttyenjen a feneke a körforgalomból kikanyarodva, hogy az autója kommunikáljon vele és ne legyen steril. Az érme másik oldala, a hatékonyság már egy másik asztal. A zöld rendszám engedményeit illetően joggal várjuk el, hogy életvitelszerűen lehessen helyi emissziómentesen használni az autót. Az 530e persze képes erre, ha feltöltöttük, lehet akár 59 tiszta kilométerünk is a gyártó szerint. Ez viszont függ a körülményektől, a nyálkás, hűvös őszi időben 48 kilométert írt ki legfeljebb, és 32-nél többre nem volt képes egyhuzamban. A zöld rendszámra való jogosultság minimum 25 kilométer, és ez a 32 a reggeli dugóban araszolva finoman szólva is karcsú. Ingázáshoz elég, pláne, ha a két végponton hajlandó tölteni a felhasználó, de egyelőre fájdalmasan hamar lemerül a jelenlegi időjárásban használva. Mit tud lemerülés után? Nagyjából a 20i teljesítményét, időnként megtámogatva a villanymotorral kigyorsításokkor és nagyjából annak a fogyasztását is, ami 8-9 liter. Hosszú távon ez lejjebb is tornázható vélhetően, mert az 530e a legtöbb elindulást lemerülés után is megoldja elektromosan. Nagyon jól áll neki a hangtalan közlekedés, a limuzinos viselkedés így még kifinomultabb.

A kiváló hangszigetelés mellett a kerekektől sem érkezik zaj, igazán prémium az utazási komfort.

A sofőr is élvezheti az utazást, miután 30 km/h-ig szinte hozzá sem kell nyúlnia a kormányhoz. Az új 5-ös araszoló funkciója sokat segít abban, hogy a reggeli, délutáni autózás a csúcsforgalomban pihentető lehessen. Követi a sávot, tartja a távolságot, megáll és elindul magától, 30-ig még a kormányon sem kel tartanunk a kezünket, elég biztosan teszi a dolgát. Fölötte is elég csak hozzáérni a volánhoz, miután nem behatást, hanem érintést érzékel a kormány minden felületén, ez jóval kényelmesebb annál, mintha meg kéne cibálnunk minden alkalommal, amikor ránk szól. Az új adaptív kormányzás azonnal érződik az 530e-ben is, feltűnően direkt már alacsonyabb tempónál is, ahogy sport módban is szinte csak gondolnunk kell a fordulásra, már teszi is a dolgát. Pont oda kanyarodik, ahová szeretnénk, ez a legjobb az 5-ösben, hogy megvan még benne a vezetés élménye is. Aki elő akarja hívni belőle, annak sikerülni fog, aki limuzint szeretne, az is elégedett lesz a kényelemmel. A masszázsülése még nem annyira jó, mint egy Mercié, de már közel jár hozzá, az anyaghasználat kiváló, az ülések rettentően kényelmesek, a precizitás, az összeszerelés, az anyagok találkozása és összhangja pedig remek.

Ha kell, lágyan ringat a futómű, ha úgy van, akkor meg kellőképpen feszes.

Az 5-ös nem egy pici autó, mégis tökéletesen érezni minden mozdulatát a kormányon, az ülésen keresztül. Hogy hibridnek mennyire hatékony, az egy elég nagy kérdőjelet hagy maga után, annyi biztos, hogy nagy odafigyelést igényel, ha komolyan gondoljuk vele az emissziómentes közlekedést. Vezetni még mindig az egyik, ha nem a legjobb a kategóriában, ahogy pedig az új arcát mutatja, annak mindenképp csak örülhetünk. Elegáns, kimért, ezzel a kék fényezéssel és az új piros féknyergekkel pedig még feltűnő is tud lenni, ha az a cél.
Értékelés
Pozitív
Prémium anyaghasználat, menetkomfort, motorerő, összeszereltség, vezethetőség, extrák
Negatív
Elektromos hatótáv
Árak
Tesztmodell alapára
18 960 000 Ft (2020.11.26.)
Tesztautó ára
31 301 000 Ft (2020.11.26.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1998 cm3
Teljesítmény:
135 kW (184 LE) 5000-6500 1/min-nél
Nyomaték:
300 Nm 1350-4000 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
5.90 s
Végsebesség:
230 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
1,6-2,2 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4963 mm
Szélesség:
1868 mm
Magasság:
1483 mm
Saját tömeg:
1970 kg
Össztömeg:
2560 kg
Tengelytáv:
2975 mm
Karosszéria-kivitel:
sedan
Csomagtér:
410 l
Belső szélesség elöl:
1550 mm
Belső szélesség hátul:
1480 mm
Belmagasság elöl:
920-990 mm
Belmagasság hátul:
950 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
200 mm
Ülőlap hossza elöl:
520-560 mm
Ülőlap hossza hátul:
550 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1360 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
810 mm
Csomagtér magassága:
440-530 mm
Csomagtér hossza:
1150 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1900 mm
Raktérnyílás szélessége:
1070 mm
Raktérnyílás magassága:
500 mm
Motor és váltó
Motor:
Hibrid (Benzin)
Motorosztály:
Euro6
Hengerűrtartalom:
1998 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
automata (8 fokozatú tiptronic) sebesség
Nyomaték:
300 Nm 1350-4000 1/min-nél
Teljesítmény:
135 kW (184 LE) 5000-6500 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
230 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
5.90 s
CO2-kibocsátás:
36-49 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
1,6-2,2 l/100km
Fogyasztás a használónál:
8,5 l/100km
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?