Ez a Ferrari több millió dollárért fog elkelni!
Milliókért árverezik el ezt a Ferrari LaFerrari Apertát!
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Mélyen, nagyon mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak, aki igényt tart erre az alig futott Ferrarira.
Ferrari ritkaság kerül kalapács alá két hét múlva. Úgy tűnik, majd' 9 millió dollárt is elkérhetnek majd érte
Mindazonáltal az arizonai RM Sotheby’s aukcióján vélhetően még az is felfelé fogja srófolni az árat, hogy Maranelloban mindössze 210 példányt készítettek ebből a járgányból, így némileg érthető a borsos ár. Némileg…
A legszerényebb becslések alapján ugyanis már 6,5 millió dollárt is elkérhetnek ezért a LaFerrari Apertáért, de az optimistábbak szerint 8,5 millió dollár is ütheti az eladó markát. Mindenesetre a legutolsó LaFerrari Apertát tavaly 9.98 millió dollárért értékesítették, szóval ki tudja hol áll még a vége…
Oldalról és hátulról sem csúnya látvány ez a Ferrari LaFerrari Aperta