Az USA piacán bemutatták a Toyota Higlander 4. generációját
A 2001-ben debütált Toyota Highlander már negyedik éve vezeti az eladásokat kategóriájában, legalábbis Észak-Amerikában. Ugyanakkor a negyedik generáció már a TNGA padlólemezre épül, ebből következően pedig olyan hajtásláncokkal is felszerelhető, amelyek Nyugat-Európában is sikeresek lehetnek.
A teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy nem teljesen ismeretlen Európában sem, hiszen kelet felé, például Oroszországban is forgalmazzák
Márpedig látva az európai SUV-piac elképesztő mértékű növekedését már felröppent a pletyka, hogy a Toyota elhozza a Highlandert, amit a RAV4 fölé, de a Land Cruiser alá pozícionálhat. A három üléssoros új generáció 60 milliméteres hossznövekedése teljes egészében a csomagtartó bővítését szolgálja, és a második üléssor is a jelenleginél 30 milliméterrel előrébb tolható. A harmadik üléssor mögött 453 liter áll rendelkezésre, ami 1370 literre nő a leghátsó sort lehajtva és közel 2,4 köbméterre a második sort is elfektetve.
A negyedik generáció csomagtere megnövekedett
A Highlander Észak-Amerikában egy hathengeres benzinmotorral, majd később egy soros négyhengeres hibrid hajtáslánccal lesz elérhető. A 3,5 literes benzinmotor teljesítménye 295 lóerő, maximális forgatónyomatéka pedig 357 Nm. A hibrid változatban 2,5 literes benzines egység és két villanymotor dolgozik együtt, így a rendszerteljesítmény 243 lóerő. Ráadásul az akkumulátorcsomag elfért a hátsó ülések alatt, így nem rabol helyet a csomagtartóból. A modell egyik nagy újdonsága, hogy immár nemcsak összkerék-, hanem elsőkerék-hajtással is elérhető a hibrid verzió. Az Atlanti-óceánon túl 2020 februárjában indul az értékesítés, ám az európai forgalmazását hivatalosan még nem erősítette meg a gyártó.
Egyelőre csak pletykaszinten mozog a nyugat-európai piaci bevezetése