Európába jön a Ford Explorer hatodik generációja
Könnyebb és sportosabb az új Explorer az elődjénél
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Észak-Amerikában bemutatták az új Ford Explorert, amely már Európába is eljut majd.
Egyike a legnagyobb példányszámban eladott szabadidő-autóknak a Ford palettáján az Explorer, legalábbis az USA piacán, ám a Ford az öreg kontinensen is sikerre számít vele. Talán az európai piaci bevezetés miatt is a formaterve jobban emészthető, letisztultabb vonalakat kapott. Az elődnél egy picit szélesebb és erre játszanak rá a keskenyebb fényszórók és a márkaarculatba jobban illeszkedő hűtőrács is. Emellett a tetővonal és az autó oldalán látható karaktervonalak is lendületes hatást keltenek oldalnézetből, hátul viszont furcsamód egy picit más karaktert mutat. Viszont a sportosság kimerül a négy kipufogóvégben és a látványos hátsó légterelőben. Az elődhöz képest egyébként átlagosan 51,2 kilogrammal könnyebb az új Explorer, a belépőmodell 1970 kilogrammot nyom a mérlegen.
Az utastérben egyből szembetűnik a tíz colos, téglalap alakú központi kijelző, ami egy táblagépre emlékeztet, illetve a minimalista dizájn. Persze csak a dizájn minimalista, hiszen a Ford kiváló minőségű anyagokat ígér, a magasabb felszereltségű modellekben bőrborítású és fűthető első ülésekkel, szintén fűthető bőrkormánnyal, vagy akár bőrborítású műszerfallal. Emellett a vezető előtt is helyet kaphat egy akár 12,3 colos méretű digitális műszerfal is, de az extralistán többek között szerepel még vezeték nélküli telefontöltés, 14 hangszórós B&O hifi, valamint a fűthető hátsó ülések. Apropó hátsó sor, az Explorer akár hétszemélyes utazóautóként is használható.
A motorpaletta belépő egysége az USA-ban a 2,3 literes négyhengeres EcoBoost 300 lóerővel és 420 Nm forgatónyomatékkal. Már ehhez a motorhoz is az új, tízfokozatú automatikus sebességváltó jár, amely viszont csak a hátsó kerekek felé küldi az erőt. Ugyanakkor extraként rendelhető összkerékhajtással is, amelyhez üzemmód választó lehetőség is jár, így hétféle mód között válogathat a vezető. Az erősebb, V6-os háromliteres egység már 365 lóerőt és 515 Nm forgatónyomatékot kínál. Viszont számunkra a szintén háromliteres V6-os villanymotorral támogatott hibrid változata az érdekes ugyanis ez érkezik majd Európába 450 lóerővel és a tízfokozatú automatikus sebességváltóval.
Már az Edge – ami szintén amerikai fejlesztés – érkezése is meglepetés volt, ez meg pláne, de nagyon jó hír. Az első és a második generáció volt hivatalosan kapható nálunk, a második még most is fel-felbukkan az utakon. Mintha az amerikai vezetés arra játszana, hogy a globális paletta kiegyenlített legyen, ne csak az európai fejlesztésű típusok uralják – de egyúttal arra is rávilágítást kapunk, hogy a Fordnál „ég a ház”: más magyarázat nemigen van arra, hogy már brazil és ausztrál típusokat is globálissá tesznek. „Kínjukban” már mindent megpróbálnak, hogy újra jól menjen a bolt.