Európába érkezik az új Ford Ka+
Szegmenst léphet a Focus, a Fiesta és a Ka is 2017-re
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Már év végén európai piacra kerülhet a Ford Fiesta alapú Ka+. A Fiesta EcoBoost motorjait sajnos nem kapja meg, minden mást igen.
A brit Auto Express értesülései szerint, az európai előírásoknak megfelelő Ka+ ugyanazt a platformot használja majd, mint a Fiesta, ráadásul arányaik is nagyjából azonosak lesznek. Ez először furán hangozhat, hisz minek készítene a Ford két egyforma méretű modellt, ugyanarra a piacra. Azonban máris kitisztul a kép, ha figyelembe vesszük, hogy a Fiesta 2017-ben szegmenst lép, nagyobb lesz, így valószínű a Ka váltja majd, és logikusan a Focusnak is nőnie kell.
A kifutó Fiat 500 alapú Ka csupán 3 ajtós kivitelben érkezett az öreg kontinensre, de az új változat remélhetőleg visszatér az 5 ajtós változathoz is. A Ford európai elnöke, Jim Farley elmondása szerint tágas, a Fiesta menetdinamikájával rendelkező, olcsón fenntartható kisautót szeretnének. A riport arra is kitér, hogy a Ka+ ugyanazt a motorpalettát kapja, mint a Fiesta, kivéve az EcoBoost erőforrásokat. A beltérben 4,2 colos képernyőn infotainment rendszer vár majd minket, emellett bőrborítású kormány és klímaberendezés is helyet kap. Az Egyesült Királyságban 8000 fontra, azaz 3,2 millióra tippelik az árát. Ott valószínű népautó lesz, mint sok más Ford modell, bár a Ka+ valószínűleg Romániában kerül majd gyártásba, ahol jelenleg a B-MAX-okat szerelik össze. A craiovai gyár kihasználatlan termelési kapacitását a Ka+ töltheti ki.
Elölről szerintem nagyon pofásan néz ki. Hátulról kevésbé de az nem is fontos. Szép lett…
Egyszeruen ranad! Ugy nez ki mint egy facveliftezett elozo generacios „krumpli” Fiesta.
Ez az autó végképp elvesztette minden báját, már csak egy lesz a sok közül. Az előző Kához képest is óriási visszalépés. A Renault Twingo legalább meg tudta tartani kisautós vonzerejét ma is.